Kiadó: Silentes
Megjelenés ideje: 2005. november 5.
Műfaj: dark / drone ambient, experimental
Kulcsszavak: sötét, sikátor, álmatlanság, félhomály
Szerintem: 10/8

1. Domus (10:47)
2. Afirespoken (10:39)
3. Grassmastering (11:43)
4. Hervoice (8:55)
5. Missingtheastray (11:55)
6. Cosmicaelectronica (7:44)

Matteo Ziniről többször írtam már, és valamikor régen még a Watercolors címre keresztelt remekművét is figyelmetekbe ajánlottam. Aki akkor meghallgatta a lemezt, tudja, hogy Zini világa aligha deríti mosolyra a hallgatót. Mély, sokszor félelmetes hangképei leginkább egy soha véget nem érő téli éjszakát juttatnak eszünkbe, végeláthatatlan tévelygést, otthontalanságot, kivetettséget. A Watercolors már annyira mély, hogy szinte csak a tudatalattira hat, ezzel szemben a Sympathetic Flying Objects komolysága ellenére is meglehetősen "éber", mozgalmas(abb) album. Hangulatában a '70-es, '80-as évekbeli előadók által kialakított gyökerekhez nyúl vissza, bátran használja a szintetizátort a klasszikus korszellemet megidézendő. Kevesebb a természetellenes, beazonosíthatatlan hangkép, ami egy még inkább evilági, ésszel (is) felfogható albumot eredményez.
Az utolsó számhoz elérkezve az ember valahogy mégsem érzi a kiteljesedést. A kezdetben felmerülő kirekesztettség, bizonytalanság és elidegenedés érzése a végén még inkább eluralkodik rajtunk, nem hagy nyugodni. Ugyanakkor nem kizárt, hogy Matteo Zini célja éppen ez volt a lemezzel. Ahogy a(z egyébként gyönyörű) borító is mutatja: a kör nem teljes.
A lemez valószínűleg azok tetszését fogja elnyerni, akik nem bánják, ha a zene nem válaszol meg kérdéseket, csak felteszi azokat.

Vedd meg!
a kiadó hivatalos honlapján tudod megrendelni

Hasonló albumok
Aarktica: No Solace In Sleep
Nostalgia: Beyond Horizon
jobb Tangerine Dream-albumok (főleg a '70-es években készültek)

...és ismételten számítok Garganell segítségére.

Kiadó: Virtual
Megjelenés ideje: 2008. április
Műfaj: ambient
Kulcsszavak: ambient
Szerintem: 10/9

1. Kaleidoscope (16:24)
2. Nubien Sunset (6:12)
3. Flying Carpet (6:47)
4. Monkey Puzzle (9:59)
5. Diving Into Sun (8:46)
6. Dissolution (8:36)
7. As Stars We Are (9:15)

Jake Stephenson és Matt Hillier neve először 1996-ban forrt eggyé, mikoron is Alien Mutation vs. Indigo Egg név alatt elkészítették a Microcosmacrocosm című kísérleti jelleggel (is) bíró ambient és lassútrance közti átmenetet képező albumot. A projectet a Crystal Moon alteregó követte, mely egy hasonló beállítottságú lemezt eredményezett (Temple) 1997-ben.
A Visions Of Suryán 2002-ben kezdtek el dolgozni közösen, eleinte csak saját és közös határaik feszegetése végett. Az idő előrehaladtával a szerzemények azonban egészen komolynak bizonyultak, ám 2005 januárjában Jake Stephenson sajnálatos módon epilepsziaroham következtében elhunyt. A közeli barátot és kiváló zenésztársat, Mattet mélyen megrázta az eset, s elhatározta, a közös termést nem hagyja félben. További két évet szentelt a Visions Of Suryára, míg aztán néminemű huzavonát követően meg is jelent a napokban.
A korong a Virtual Musical Reality kiadó Virtual World sorozatának harmadik darabja, a Magik Square Of The Sun és az Infinite Garden követője. Míg előbbi a futurisztikus, space-es ambient képviselője, utóbbi pedig a természetet teljes valójában megelevenítő leírhatatlan hangélménye volt, addig a Visions Of Surya valahogy a kettő közötti határmezsgyén mozgó (lélek)vándorlás. Matt interpretációja szerint a hét szám egy utazást nyújt a hallgató számára egy olyan világba, egy olyan kultúrába, amiben idegenként mozog, és minden egyes másodpercben egy-egy új dologra csodálkozik rá. A címéből is sejthetően erős álomszerűséggel átszőtt lemez elődeihez képest mozgalmasabb, színesebb felhozatalt produkál, változatosabb színeket használ a hangulatok megfestéséhez, ám (számomra) nyilvánvaló hibája a túlságosan sok halk átvezető, a csendes kis zörejek, a kattogások, melyek aránytalanul sokszor veszik el a teret az "igazi" zenétől.
Azt azonban ismét tisztázni kell, hogy Matt Hillier AZ ambient mai császára, a nagybetűs ambientelőadó, a 21. századi Brian Eno, vagy hívjuk, aminek akarjuk, egy biztos: a Visions Of Surya ismét kiváló iskolapéldája lehetne az ambient szó definíciójára.

Vedd meg!
- Psyshop
- Beatspace
- Virtual Musical Reality

Hasonló albumok
- Ishq: Orchid (a második lemezre gondolok)
- Ishvara: Magik Square Of The Sun
- Robert Rich: Illumination
- Sync24: Source

Kiadó: Karmaflage
Megjelenés ideje: 2004. május 10.
Műfaj: progressive trance / house, break
Kulcsszavak: olyan, mint a borító (egyszerű, de nagyszerű)
Szerintem: 10/9

1. In The Heights (8:30)
2. Solid Kiss (9:01)
3. Freefall (9:40)
4. Harold & Maude (9:47)
5. Open (6:58)
6. Superstar (7:55)
7. Awake (8:09)
8. Life Lift (8:22)
9. Mango (6:35)

Sebastian Mullaert nevét rengetegen megjegyezték kiváló downbeat-projectje (Ooze) és Marcus Henrikssonnal való progressive / psychedelic trance duója (Son Kite) kapcsán, sokan azonban megfeledkeznek erről a 2004-es albumról, melyet szintén szingliben készített. Irányadó stílus: a Son Kite szoft-verziója; kevesebb trance-, több house-elem.
Az albumot igazság szerint nem áll szándékomban részletesen bemutatni olyan prózai okokból kifolyólag, hogy nem egy szivárványszínes tracklistát felvonultató lemezről van szó. A darabok nagyjából egy hullámhosszon mozognak, egymásra építkeznek, harmoniában vannak. A képbe a címadó Open breakbeat ritmusa is tökéletesen illik, érdekessé, kevésbé egyhangúva varázsolja ezt az egyébként is ügyes korongot.
Amiért mégis kiemelem, az a precizitása, az elsőtől az utolsó percig tartó hibátlansága. Sebastian Mullaert kivételes zenei érzékéről már számtalanszor megbizonyosoghattunk, ezt az Open már csak megerősíteni tudja. Élvezetes, dinamikus, és kellőképp változatos (értsd: nem kilenc percen át tartó monoton tüctüc) szerzeményeket hallhatunk a 75 perc során. A zenei hangulat megfelelő arányban oszlik meg: találkozunk súlyos ritmusokból építkezővel (Solid Kiss), örvénylő erejűvel (Superstar) és melankolikus "balearic" house-szal egyaránt.
Kellemes, hálás munka, minden perce élvezetes (a második szám nekem egy picit halvány volt, de ez minden).

Vedd meg!
- SaikoSounds
- Psyshop
- Wirikuta
- Beatspace

Hasonló albumok
- Solar Fields: EarthShine
- Son Kite: Colours
- VA: Destinations
- Vibrasphere: Lime Structure

Michel Gondry, az Egy makulátlan elme örök ragyogása rendezője mondta egyszer filmjéről: ez a film az emlékekről szól; hogy mi magunk mennyire az emlékeink vagyunk. E szerint a gondolat szerint készítettem el ezt a mixet is, mely bő egy órára szolgálja a legkülönfélébb emlékek és az általuk kiváltott érzések kísérő zenéjét. A tizenkét számot nagyjából a nem túlságosan elvont ambient és a mérsékeltebb psychedelic chillout közé igyekeztem betájolni.
A gondolatok pergését Juno Hietala társaságában kezdjük meg, aki Blamstrain művésznév alatt készíti a hűvös Finnországból érkező enyhén kísérleti zenéket. Ezt a számot a 2006-os Disfold című albumjáról választottam, melyen a Frame Math egyértelműen az "alagút végén levő fény", szinte az egyetlen szikra a súlyosan sötét tónusok között. Lágyan gomolygó darabossággal indul, mely gyönyörűen avanzsálódik imbolyó, alighogy ritmusnak nevezhető ritmussá.
Valamivel összetettebb, de még mindig meglehetősen mérsékelt a Steam, melynek előadóját nyilván nem kell bemutatnom. A szám kiválasztása szintén nem okozott nehézséget, ugyanis az egyébként hibátlan 2006-os Plume alapbeállítottsága valamelyest eltér ettől az egy szerzeménytől, mely finom minimalizmusával éri el a maximális hatást. Mély basszusok és lábdob, hihetetlenül finomra tompított sercegés, tíz centivel a föld felett lebegés.
Majd a lebegésből hirtelen szárnyalás, sőt kavargás lesz, a We Lose Ourselves ugyanis olyan szinten dobja a magasba az embert, hogy ha kinyújtaná a kezét, a Napot is lelophatná. A hangáramlatokban gazdag, rendkívül mozgalmas darab fülledtségével és lassan kibontakozó ritmusával kétségkívül magával ragad mindent elmélkedőt, s egy végeláthatatlan örvénybe sodorja. Yagya zenéjében szintén szélsőséges(ebb) momentumnak mondható ez a munka, tekintve hogy az izlandi Aðalsteinn Guðmundsson (is) minimalizmusáról híres. Zenéje érdekes átmenetét képezi az enyhén idm-es ambientnek és a legmélyebben lüktető deep house-nak. Tulajdonképpen ez a We Lose Ourselvesről is elmondható, ám míg a többi Yagya-számon a visszafogottság a fő jellemző, addig itt egy ambientes tombolás részesei lehetünk. Ugyancsak 2006-os szerzemény, melyet a Blamstrainnel is foglalkozó Sending Orbs dobott piacra a Will I Dream During The Process? c. albumon. Annyit tennék még hozzá, hogy életem egyik legjobb száma.
A kedélyeket Michael Andresen csillapítja a tollpihe-könnyedségű Polarityvel, mely a 2004-es Higher Grounds egyik legjobb eleme. A sejtelmesen susogó témát néhány perc után egy nem kevésbé különös zongoradallam fűszerezi meg, s kölcsönöz ezzel az egésznek egy hihetetlenül lágy, könnyeden szálló beütést. Pont mint mikor a tollpihét fújja a szél.
Ezt a vonalat viszi tovább a Carbon Based Lifeforms, ám Ők már néminemű dobot is varázsolnak a hangok közé. A srácok jól ismert kézjegyei - a légiesség, a finom hangképek, a kifinomult elektronika - jelen esetben is tetten érhetőek.
Az album dinamikai csúcspontját Sebastian Mullaert képviseli, akinek pályája egyik legjobb (ha nem a legjobb) szerzeményét választottam, ez pedig nem más, mint az alapvetőnek számító Where The Fields Never End hatodik száma, a Trying Outwards, mely egyszerre melegen simogató és hűvösen süvítő, egyszerre vidám, pozitív, életigenlő és melankolikus, bújós, félénk szám.
Ezután következik Steve Roach, akinek This Life című számával a so-so erősnek mondható Interchill-válogatáson, a 2001-es Floatationön találkozhattunk, melynek első hallásra is az egyik legjobb száma volt ez a szinte teljes mozdulatlansággal bíró gyöngyszem. A látszólag egyetlen loopból álló szám azonban bámulatosan változik, mesél szavakról, érzésekről, emlékekről úgy, ahogy csak a legnagyobbak tudják csinálni (Robert Rich, Ishq).
És ha már felmerült Ishq neve... A számomra alfaésomega ambientművész 2007-ben összeállt egy szám erejéig az izraeli Shpongle-ként aposztrofált (és merőben eltérő hangzásvilágú, zajos ethno-chillouttot játsszó) Shulman duóval, és elkészítette a Mother Nature című remekművet. A döntő szerepet szerencsére Matt Hillier kapta, így a shulmani vonások csak nyomokban érhetők tetten, de akár el is felejthetők ezen a számon. Jacqueline Kersley vokáljának looppá változására már több számon is rácsodálkozhattunk, akárcsak Hillier lenyűgöző bravúrjaira, akiről minden alkalommal ódákat tudnék zengeni, de...
...de a helyet hamarosan az ifjú, ámde tehetséges Matt Ebletton veszi át, aki nemrég kezdett zenélni Snakestyle néven. Figyelemreméltó első, self-titled lemeze is, az igazán érdekes azonban a Future Memoriesen hallható Neutral Buoyancy, ami nevetve veri kenterbe az olyan nevek szerzeményeit is, mint Solar Fields, Eat Static, Carbon Based Lifeforms vagy Cell. A számot mind hangulatilag, mind szerkezetileg Stress Assassin: Shopcleanerjéhez tudom hasonlítani (nem félreértendő: a Neutral Buoyancy nagyon is egyéni és érdekes szám!).
Antonio Testa kezdi el lezárni a szettet. Xibalba című számát nehéz volt kiválasztani a minden ízében tökéletes Radioforestről. Testát ismerve a hallgatót nem éri meglepetés: szerves, enyhén tribalos ambient, jelen esetben kevés dubbal, apró hangocskákkal, visszhangokkal, a természet zajaival.
Az utolsó két szám gyakorlatilag egynek is tekinthető, két zongoradarabról van szó. Komolyzenéről azonban szó sincs, a Coda és a Buldir abszolút ambient-kompatibilisek! Előbbi a K-Pax soundtrackjéről származik. És gyönyörű. Utóbbi pedig Helios: Unomia című lemezének egy apró részlete. És szintén gyönyörű. A két szám együtt (előttem legalábbis) feleleveníti a gyermekkort, annak minden örömét és bánatát, kacaját és könnycseppjét, félelmét, bizonytalanságát, ártatlanságát, az otthon melegét.
Mert erről szól minden... Hogy mi magunk mennyire az emlékeink vagyunk.

Hálás köszönet illeti Hajnal Dávidot és Koszi Leventét lélegzetelállító képeikért, az előadókat a fantasztikus zenéért, és mindenkit, aki 2008-ban is időt szán egy szettre.

Download ( Rapidshare )

Download ( Z-Share )

Készült: 2008. április 24.
Műfaj: ambient, psychedelic ambient
Fotóikkal közreműködnek: Dawn, Ksonimar

Blamstrain: Frame Math
Loscil: Steam
Yagya: We Lose Ourselves
Healer: Polarity
Carbon Based Lifeforms: Set Theory
Ooze: Trying Outwards
Steve Roach: This Life
Ishq & Shulman: Mother Nature
Snakestyle: Neutral Buoyancy
Antonio Testa: Xibalba
Edward Shearmur: Coda
Helios: Buldir

Tán nem először mondom el: a skandinávok a psychedelic chillout mesterei. Olyan sok előadó bizonyította már ezt, hogy időszerű volt egy külön Skandináv-válogatást útnak indítani, mely egy csokorba gyűjti a svédek, dánok, finnek stb. által képviselt downbeat irányzat gyöngyszemeit.

Kiadó: Soundscape
Megjelenés ideje: 2005.
Műfaj: ambient, dark ambient
Kulcsszavak: ezt szavakkal leírni?
Szerintem: 10/10

1. Pathways (9:36)
2. Fences (4:57)
3. Circle Unwound (9:00)
4. Passing Terrain (6:09)
5. Glint In Her Eyes (6:25)
6. Scent Of Night Jasmine (9:09)
7. Summer Thunder (4:27)
8. Hollow Rings Longer (5:19)
9. Weightless Morning (6:12)

Robert Rich neve valószínűleg minden, egy kicsit is jártasabb ambient zenét szerető ember számára ismerősen cseng. A lassan harminc éve aktívan tevékenyekedő zenész összes munkáját megismerni igen bátor vállalkozás lenne (már összeszámolni is), éppen ezért a szerintem legjobban sikerült munkáját mutatom be. A lemez címe Echo Of Small Things (apró dolgok visszhangja). A lemez egyszerűen lélegzetelállító. A lemez akár az "igazi" ambient koronázott királya is lehetne. A lemezről bitang nehéz írni, mert a legkifinomultabb nyelvérzékkel rendelkezők sem tudnák még csak megközelíteni sem azt az élményt, amit Rich lemeze nyújt egy gyanútlan hallgatónak.
Egy pár szót tán mégis érdemelne.
Robert Rich, azt gondolom, ezen a lemezén olyan szinten fejlesztette tökélyre az ambientet, amit mi, földi halandók sosem leszünk képesek felfogni. Átélni annál inkább. Merthogy dark ambientről beszélünk ugyan, mégis olyan mozgalmas, olyan változatos és annyira 'élő' albumot hallhatunk, mintha egy álmunk játszódna le a való életben. A kilenc tételt magába foglaló, ám azokat csak jelképesen nem egybefűző áramlat egy órára kiragad az emberi ésszel felfogható normák és szabályok által uralt világból, és egy olyan világot tár lelki szemeink elé, melyben nincsenek kötöttségek, eltűnik a tér, megszűnik az idő. Egyedül a látszólag végtelen, ámde nagyonis változékony, és sok-sok apró visszhanggal teletűzdelt, oldalról beuszó, fokozatosan előtérbe kerülő hangbéli csodák vezérlik a képzeletet, mely egyéntől függően repít addig teljesen ismeretlen, félelmetes mélységek felé: a lélek legmélyére; az emlékekbe. Az Echo Of Small Things laikus szemmel nézve tán csak egy érdekes ambientlemez, mélyebben elmerülve benne azonban egy hihetetlenül sokrétű pszichoanalitikai utazás.
Rich pedig olyan magabiztosan, olyan profizmussal bánik a hangokkal, hogy a hallgatóban megkérdőjeleződik: emberi ész ilyen mértékben tökéletes, precíz és mély zenét képes-e egyáltalán CD-re álmodni? A válasz mindenképp igen, hiszen ehhez fogható élményeket csak az képes másokból kiváltani, aki már maga is tapasztalta.
Borzasztóan hosszan lehetne ecsetelgetni. Akarva-akaratlanul is eszembe jut David Lynch Mulholland Drive című filmje, melyről szilárd meggyőződésem, hogy ezredik újranézés után is találnánk benne újat. Ezt tudom elmondani az Echo Of Small Thingsről is.
A korong 2005-ben kétféle kiadásban is megjelent Rich kiadója, a Soundscape gondozásában. A 129 példányszámra limitált díszdobozos kiadás a lemez mellett David Agasi fotóművész tíz képét is tartalmazza, míg a normál lemez vásárlói a belső borítóban csodálhatják meg ezeket. Aki számára a pénz nem jelent leküzdhetetlen akadályt, még mindig gazdára vár néhány példány a 129-ből...

Hálás köszönet illeti Garganellt, aki nélkül ezt a lemezt aligha ismerném.

Megvenni itt tudod, hasonlítgatni pedig bűn lenne.

Kiadó: Ultimae Records
Megjelenés ideje: 2007. december 12.
Műfaj: ambient, chillout, psychedelic, IDM
Kulcsszavak: agresszív szívmasszázs
Szerintem: 10/7

1. Hybrid Leisureland: Strawberry Planetarium (7:31)
2. Solar Fields: Combination (On/Off Edit) (4:41)
3. Amos: Fläktsystem (5:05)
4. A. Testa & M. Piazza: Little Science (5:56)
5. Malik Trey: Sleepy Shadows (6:47)
6. Aes Dana: Nexus (6:56)
7. Mahiane: Thyrse (Interlude) (0:51)
8. Sgnl fltr: Waters (6:26)
9. Subgardens: Asleep Clockmaker (7:07)
10. Mahiane: Spathe (Interlude) (1:59)
11. bOb tracKer: Little Voices In Operating Room (6:24)
12. James Murray: Nautilus (7:37)

Másfél év elteltével az Ultimae főnökasszonya, Mahiane elkészült az Oxycanta második részével, melyen ezúttal a téli atmoszférát idéző szerzemények kaptak helyet. Mint azt az első Oxycanta-lemez óta tudjuk, a név a Hawthorn latin nevéből, a Crataegus Oxyacanthából ered, ami egy világszerte ismert faféle, melynek leveleit és termését szívgyógyítóként használják. Tehát a lemez is afféle szívmasszázst kívánt szolgálni. Ehhez képest elég erős lett.
A nyitó szám zseniális. Ha valamilyennek, hát ilyennek kell lennie egy szívgyógyító számnak. Nyugodt, mérsékelt loop szolgálja az alapot, melyet különféle apró hangok és finom (szív)dobogások kísérnek. Az egésznek valami hihetetlenül meditatív hatása van. Hidetoshi Koizumival az Oxycanta-lemezeken kívül eddig sehol nem találkozhattunk, de úgy gondolom, érdemes figyelni a jövőbeli megnyilvánulásait.
A 2005-ös Extendeden hallható Combinations egy rövidre szabott verziója következik ezután, mely egy kicsit sötétebb, de nem túl borongós vizekre evez. Magnus Birgersson valószínűleg nem szorul bemutatásra, egyedi, gyakran kísérleties hangzásvilágát már mindenki ismeri.
Majd ismét egy újonc jön, a svéd illetőségű Amos Jansson, akinek a Fläktsystem az első hivatalos megjelenése. Ügyesen felépített darab, éppen nem éri el azt a szintet, ami már túl sok lenne a fülnek (és a szívnek), a háttérben meghúzódó IDM szerencsére nem furakodik előtérbe, így a szám sem válik túl erőssé.
Egy veterán viszi tovább a lemez vonalát, Ő pedig nem más, mint az alapembernek számító Antonio Testa, aki az eleddig ismeretlen Maurizio Piazzával karöltve készítette el a Little Sciences című gyöngyszemet. Akárcsak az első számnál, most is azt tudom mondani, hogy EZ a színtiszta szívgyógyítás; a kellemes, simogató hangképek, enyhe és lágy zörejek, a háttérből csak időnként előtérbe kerülő dallamfoszlány. Gyönyörű szám.
A változatosság kedvéért ismét egy új névvel megyünk tovább. Malik Trey azonban sajnos elkezdi bevezetni az album borulósabb vonalát, és olyan világba kalauzol, aminek a szívmasszázshoz szerintem nincs sok köze. Sleepy Shadows című számával tulajdonképpen nincs különösebb baj (ha Aes Dana majmolása nem számít annak), éppenséggel csak túl sercegős, túl kísérleti ahhoz, hogy az előző zenészek által megkezdett vonalat továbbvigye. Szépen nyit pedig.
Ugyanez jellemző az előbb említett Aes Danára, aki szintén alapos fürdőt vesz az IDM-tengerben, amivel sajnos túl borongóssá teszi a lemezt.
Egy rövid (tán említésre sem méltó) átvezető után pedig már ki is ábrándul a hallgató, a kezdeti lágy képek ugyanis teljesen eltűnnek, helyette az érthetetlen módon a Databloem házatájáról idekeveredett Danny Kreutzfeldt szétzilál mindent. Hogy a sötét tónusú progressive trance minként illik bele a képbe, azóta sem értem, de hogy alaposan rontja az összképet, az biztos.
Ezt valamelyest orvosolja a Subgardens nevű formáció, mely mögött Aes Dana, Mahiane és Cédric Desseaux áll. Alig hallható pulzálás adja a track alapját, melyet érdekes, mondjuk, hogy lágy elemek színesítenek.
Egy hosszabbra nyújtott, valamivel jelentősebb (bár lényegében felesleges) átvezető után Christophe Fabulet projectje, a bOb tracKer következik, aki szerencsére kiválóan csillapítja az előzőleg felborzolt kedélyeket, és visszatér ahhoz a vonalhoz, melyet az album nyitányában hallhattunk.
Ugyanez mondható el a korongot záró, szintén nem túl ismert James Murrayről is, aki tökéletesen ellazítja a nyugalomra vágyó lelket.

Ugyanazt tudom elmondani a második Oxycantáról is, mint az elsőről: az elgondolás remek, a szívmasszázsra épülő koncepció kiváló ötlet - a megvalósításban azonban sok a hiba, az oda nem illő szám. Ettől függetlenül mindenképp érdemes időt szánni rá, szerencsére a túlnyomó többséget a kellemes darabok alkotják.

Hasonló lemezek:
az első Oxycanta minden tekintetben
VA: Beneath The Surface
VA: Midnight Soul Dive

Vedd meg!
- SaikoSounds
- Psyshop
- Wirikuta
- Beatspace
- InSpiral Lounge
- Ultimae

Kiadó: Electronic Soundscapes
Megjelenés ideje: 2006. december
Műfaj: ambient, dub, tribal, psychedelic chillout
Kulcsszavak: görög Ozora
Szerintem: 10/10

1. Adham Shaikh: Ohm (6:46)
2. Solar Quest: Tokers Dream (Samothraki In Dub Mix) (7:58)
3. Zen Lemonade: Lotus Eaters (6:17)
4. Patchwork: Samothraki (8:02)
5. Adham Shaikh: Somptin Happnin' (Bansuri Remix) (10:00)
6. Mauxuam: A Lot Of Sound (10:36)
7. Legion Of Green Men: Constellation (Adham Shaikh Remix) (7:39)
8. Grey Area: Time Is The Fire (8:18)
9. Ishq: Ankh (Samothraki Remix) (10:53)

Meglehetősen furcsának találom jelen album ismeretlenségét. Nemcsak azért, mert 2006 egyik legerősebb válogatáslemeze, a tracklistán gyakorlatilag a szcéna legnagyobb neveivel, hanem azért is, mert egy olyan gyűjteményről beszélünk, melynek számai tökéletesen harmonizálnak egymással; egyszóval nemcsak kiváló az összes track, de remek összhangot alkot. Arról nem is beszélve, hogy a számok egytől egyig a Samothraki Dance Festivalról valók, ami - mint tudjuk - az Ozora fesztivál görög megfelelője.
A korong egyfajta tribal ambient-chillouttal nyit, és mérsékeli a dinamikát, inkább az ellazításra helyezi a hangsúlyt. Adham Shaikh neve már nyilván sokaknak ismerős, ahogy a George Fleming-Saunders alkotta Solar Quest is - mindketten régi-régi ambient zenészek. Zen Lemonade-dal azonban inkább csak a goalemezeken találkozhatott a nagyérdemű. Gus Till és Yukimi Yonezawa duója sajnos csak ritkán dönt úgy, hogy a downbeat vizeire evez, holott az eddigi megnyilvánulásaik e téren (Die Ashanti, Soriya, Island Of Forgotten Dreams) azt súgják, érdemes lenne mérsékelni is néha a bpm-et.
A kedélyeket egyik régi nagy kedvencem, Jens Paulsen borzolja fel, aki 2000-res hallgatása óta gyakorlatilag semmit nem készített. Samothraki c. száma azonban nemcsak ezért érdekes, hanem mert hat éves visszahúzódás után egy olyan számmal rukkolt elő, ami majdhogynem lekörözi minden eddigi darabját, ugyanakkor megtartja azt a jellegzetes stílust, amit négy korábbi lemezén (Patchwork, Odeon, Marsmellow, Diorama) is megismerhettünk és megszerethettünk. Nem annyira dallamos, mint a lemez többi része, felépítésben sokkal jobban hasonlít egy monoton goához, mégis velejéig psychedelic chillout az, amit hallunk - Paulsen ennek a nagymestere (ezt nem győzöm hangsúlyozni).
Őt ismét Shaikh követi, Neki is az egyik legtöbbet felhasznált hangkölteménye, a Somptin Happnin', melynek csodával határos módon a legjobban sikerült remixsze került fel a Polymorphic Convolutionsre. Kellemes, meditatív szám, csillapítja a Patchwork által felfokozott hangulatot.
Mauxuam az egyetlen, akit nem valószínű, hogy sokan ismernek. A név egy Maurizio Liguori nevű srácot takar, aki még a '90-es években készített néhány kísérleti lemezt. A Lot Of Sound néven futó darabja kiválóan viszi tovább az album eddig megismert vonalát, hangzásban leginkább a Sebastian James Taylor által képviselt Kaya Projectet idézi - meglehetősen ügyesen!
Ezután szintén Shaikh, ám most csak remixel. A Constellation c. LOGM-szerzemény újrakomponálása az Essence c. Shaikh-lemezen hallható (mely nem mellesleg Adham legjobbja). Tán mondanom sem kell, hogy a három Adham Shaikh-szám képezi leginkább a lemez alapját. A Legion Of Green Men pedig szintén nem szorul bemutatásra ('92 óta az ambient szakma alapemberei).
Aztán jöjjön ismét a Paulsen-hatás, ezúttal Alex Salter tolmácsolásában. Aki ismeri a Grey Areát, valószínűleg nem lesz meglepve. Vagy talán mégis: ez a srác mindig képes meglepni! Time Is The Fire címre keresztelt munkája valami olyan leírhatatlan mértékben csavarja el az ember fejét, olyan szinten zilálja szét az idegeket, hogy a hallgató köpni-nyelni nem tud. Látszólag egy teljesen átlagos psychill-darabról van szó - de egyszer méjüljön el benne valaki, és megtudja, milyen mély a nyúl ürege... :D
Az albumot Ishq zárja, aki ezúttal - alkalmazkodva a lemez alapbeállítottságához - egy dobritmusokra épülő számot készített (s bizonyította be, hogy nemcsak a lebegéshez ért).

A Polymorphic Convolutionsben én nagyítóval sem találtam hibát. Tökéletes válogatáslemez, egy óra színtiszta lazulás. Miért nem ismeri szinte senki? (Talán az ismeretlen kiadó a hibás?)

Vedd meg!
- SaikoSounds
- Beatspace
- Ultimae

Hasonló albumok:
- Adham Shaikh: Essence
- Kaya Project: Walking Through és Elixir
- VA: Arcana
- VA: Relaxed Journeys

Kiadó: Celestial Dragon Records
Megjelenés ideje: 2007, de csak 2008 márciusától kapható
Műfaj: psychedelic ambient, donwbeat
Kulcsszavak: precízség, erő, futurizmus
Szerintem: 10/10

1. Astropolis (10:38)
2. Equidinstant (6:10)
3. Light Echoes (9:00)
4. Gravitational Vortices (8:55)
5. H.U.V.A. Network: Time Circles (Distant System Remix) (8:09)
6. Outer Rim (7:50)
7. Cloud Nebula (3:33)
8. Astromech Starport (7:59)

Nem tudom, ki mennyire szereti a Tyler Smith által képviselt Androcell zenei világát, én nem igazán vagyok oda érte. Az olyan számoktól eltekintve, mint mondjuk a Fungus Garden, mindig azt érzem, hogy túlontúl sok az, amit Tyler pajtás belezsúfol a zenéjébe, csűri-csavarja széjjel, de sokszor átesik a ló túlsó oldalára. Ez a kettősség megfigyelhető mind az Emotivision (2004), mind az Efflorescence (2006) című lemezein. A földi jókra ráunva gondolt egyet a srác, és székhelyét az acidben és gombában tocsogó maszlagból az űrbe helyezte. És de jól tette!
A Spiral Empire egész egyszerűen tökéletes. Nem akarom száraz szavakkal és áldefiníciókkal helyettesíteni azt a művészetet, amit Smith jelen albumon vitt végbe, de valahogy úgy kell elképzelni a dolgot, mintha az Aes Dana-féle minimal/morning psychedelic ambientre rátennénk még egy szolid lapáttal, leszűrnénk a fölösleget (ami Villuis kollégánál is akad néha), és megbolondítanánk mindenféle beazonosíthatatlan csodasággal. Az eredmény: egy óra színtiszta űrutazás, a legjobb, legegészségesebb fajtából. A nyolc szám anélkül repít el végtelen messzeségekbe, hogy szétfacsarná az agysejteket. Ugyan pszichedeliáról van szó, a Spiral Empire egyik legjellegzetesebb vonása mégis a tisztaság (persze nem szó szerint). Nem esik bele olyasféle hibákba, minthogy amennyi effektet csak ismer az illető, mind-mind belenyomorítja az albumba, és ha törik, ha szakad, mindent egyszerre játszik le. A Spiral Empire minden apró hangdarabkája a helyén van, és az egész olyan precizitással kidolgozott mestermű, hogy földi ésszel fel sem fogható (H.U.V.A. Network-beütés, ja). A trackek nagy részét egy masszív dob- és basszusritmus adja, melyek szerencsére egyszer sem válnak döngetően idegesítővé (á la Asura).
Nem mellesleg a borító is figyelemre méltó, melyet természetesen most is maga Tyler Smith tervezett. (A Quasga névvel valószínűleg találkozhattál már, emögött Ő áll, és olyan lemezek borítóját álmodta papírra, mint a Natural Born Chillers vagy a Portal Of Perceptions. Nézd meg a honlapját ITT!)

A Spiral Empire kötelező vétel!
- SaikoSounds
- Wirikuta
- Beatspace

Hasonló albumok:
- Aes Dana: Memory Shell
- Galaxy: Science Of Ecstasy
- H.U.V.A. Network: Distances
- Solar Fields: Blue Moon Station
- VA: Fahrenheit Project Part Six