Michel Gondry, az Egy makulátlan elme örök ragyogása rendezője mondta egyszer filmjéről: ez a film az emlékekről szól; hogy mi magunk mennyire az emlékeink vagyunk. E szerint a gondolat szerint készítettem el ezt a mixet is, mely bő egy órára szolgálja a legkülönfélébb emlékek és az általuk kiváltott érzések kísérő zenéjét. A tizenkét számot nagyjából a nem túlságosan elvont ambient és a mérsékeltebb psychedelic chillout közé igyekeztem betájolni.
A gondolatok pergését Juno Hietala társaságában kezdjük meg, aki Blamstrain művésznév alatt készíti a hűvös Finnországból érkező enyhén kísérleti zenéket. Ezt a számot a 2006-os Disfold című albumjáról választottam, melyen a Frame Math egyértelműen az "alagút végén levő fény", szinte az egyetlen szikra a súlyosan sötét tónusok között. Lágyan gomolygó darabossággal indul, mely gyönyörűen avanzsálódik imbolyó, alighogy ritmusnak nevezhető ritmussá.
Valamivel összetettebb, de még mindig meglehetősen mérsékelt a Steam, melynek előadóját nyilván nem kell bemutatnom. A szám kiválasztása szintén nem okozott nehézséget, ugyanis az egyébként hibátlan 2006-os Plume alapbeállítottsága valamelyest eltér ettől az egy szerzeménytől, mely finom minimalizmusával éri el a maximális hatást. Mély basszusok és lábdob, hihetetlenül finomra tompított sercegés, tíz centivel a föld felett lebegés.
Majd a lebegésből hirtelen szárnyalás, sőt kavargás lesz, a We Lose Ourselves ugyanis olyan szinten dobja a magasba az embert, hogy ha kinyújtaná a kezét, a Napot is lelophatná. A hangáramlatokban gazdag, rendkívül mozgalmas darab fülledtségével és lassan kibontakozó ritmusával kétségkívül magával ragad mindent elmélkedőt, s egy végeláthatatlan örvénybe sodorja. Yagya zenéjében szintén szélsőséges(ebb) momentumnak mondható ez a munka, tekintve hogy az izlandi Aðalsteinn Guðmundsson (is) minimalizmusáról híres. Zenéje érdekes átmenetét képezi az enyhén idm-es ambientnek és a legmélyebben lüktető deep house-nak. Tulajdonképpen ez a We Lose Ourselvesről is elmondható, ám míg a többi Yagya-számon a visszafogottság a fő jellemző, addig itt egy ambientes tombolás részesei lehetünk. Ugyancsak 2006-os szerzemény, melyet a Blamstrainnel is foglalkozó Sending Orbs dobott piacra a Will I Dream During The Process? c. albumon. Annyit tennék még hozzá, hogy életem egyik legjobb száma.
A kedélyeket Michael Andresen csillapítja a tollpihe-könnyedségű Polarityvel, mely a 2004-es Higher Grounds egyik legjobb eleme. A sejtelmesen susogó témát néhány perc után egy nem kevésbé különös zongoradallam fűszerezi meg, s kölcsönöz ezzel az egésznek egy hihetetlenül lágy, könnyeden szálló beütést. Pont mint mikor a tollpihét fújja a szél.
Ezt a vonalat viszi tovább a Carbon Based Lifeforms, ám Ők már néminemű dobot is varázsolnak a hangok közé. A srácok jól ismert kézjegyei - a légiesség, a finom hangképek, a kifinomult elektronika - jelen esetben is tetten érhetőek.
Az album dinamikai csúcspontját Sebastian Mullaert képviseli, akinek pályája egyik legjobb (ha nem a legjobb) szerzeményét választottam, ez pedig nem más, mint az alapvetőnek számító Where The Fields Never End hatodik száma, a Trying Outwards, mely egyszerre melegen simogató és hűvösen süvítő, egyszerre vidám, pozitív, életigenlő és melankolikus, bújós, félénk szám.
Ezután következik Steve Roach, akinek This Life című számával a so-so erősnek mondható Interchill-válogatáson, a 2001-es Floatationön találkozhattunk, melynek első hallásra is az egyik legjobb száma volt ez a szinte teljes mozdulatlansággal bíró gyöngyszem. A látszólag egyetlen loopból álló szám azonban bámulatosan változik, mesél szavakról, érzésekről, emlékekről úgy, ahogy csak a legnagyobbak tudják csinálni (Robert Rich, Ishq).
És ha már felmerült Ishq neve... A számomra alfaésomega ambientművész 2007-ben összeállt egy szám erejéig az izraeli Shpongle-ként aposztrofált (és merőben eltérő hangzásvilágú, zajos ethno-chillouttot játsszó) Shulman duóval, és elkészítette a Mother Nature című remekművet. A döntő szerepet szerencsére Matt Hillier kapta, így a shulmani vonások csak nyomokban érhetők tetten, de akár el is felejthetők ezen a számon. Jacqueline Kersley vokáljának looppá változására már több számon is rácsodálkozhattunk, akárcsak Hillier lenyűgöző bravúrjaira, akiről minden alkalommal ódákat tudnék zengeni, de...
...de a helyet hamarosan az ifjú, ámde tehetséges Matt Ebletton veszi át, aki nemrég kezdett zenélni Snakestyle néven. Figyelemreméltó első, self-titled lemeze is, az igazán érdekes azonban a Future Memoriesen hallható Neutral Buoyancy, ami nevetve veri kenterbe az olyan nevek szerzeményeit is, mint Solar Fields, Eat Static, Carbon Based Lifeforms vagy Cell. A számot mind hangulatilag, mind szerkezetileg Stress Assassin: Shopcleanerjéhez tudom hasonlítani (nem félreértendő: a Neutral Buoyancy nagyon is egyéni és érdekes szám!).
Antonio Testa kezdi el lezárni a szettet. Xibalba című számát nehéz volt kiválasztani a minden ízében tökéletes Radioforestről. Testát ismerve a hallgatót nem éri meglepetés: szerves, enyhén tribalos ambient, jelen esetben kevés dubbal, apró hangocskákkal, visszhangokkal, a természet zajaival.
Az utolsó két szám gyakorlatilag egynek is tekinthető, két zongoradarabról van szó. Komolyzenéről azonban szó sincs, a Coda és a Buldir abszolút ambient-kompatibilisek! Előbbi a K-Pax soundtrackjéről származik. És gyönyörű. Utóbbi pedig Helios: Unomia című lemezének egy apró részlete. És szintén gyönyörű. A két szám együtt (előttem legalábbis) feleleveníti a gyermekkort, annak minden örömét és bánatát, kacaját és könnycseppjét, félelmét, bizonytalanságát, ártatlanságát, az otthon melegét.
Mert erről szól minden... Hogy mi magunk mennyire az emlékeink vagyunk.

Hálás köszönet illeti Hajnal Dávidot és Koszi Leventét lélegzetelállító képeikért, az előadókat a fantasztikus zenéért, és mindenkit, aki 2008-ban is időt szán egy szettre.

Download ( Rapidshare )

Download ( Z-Share )

Készült: 2008. április 24.
Műfaj: ambient, psychedelic ambient
Fotóikkal közreműködnek: Dawn, Ksonimar

Blamstrain: Frame Math
Loscil: Steam
Yagya: We Lose Ourselves
Healer: Polarity
Carbon Based Lifeforms: Set Theory
Ooze: Trying Outwards
Steve Roach: This Life
Ishq & Shulman: Mother Nature
Snakestyle: Neutral Buoyancy
Antonio Testa: Xibalba
Edward Shearmur: Coda
Helios: Buldir