Minimalista modern classical és hipnotikus drone ambient találkozik Anne Chris Bakker első szólólemezén. Kiváló debütálás a Dronarivm kiadó gondozásában.
Régóta szerettem volna foglalkozni az orosz Dronarivm kiadóval, hiszen annak ellenére, hogy még csak két éve vannak jelen az ambient területén, már számtalan nívós kiadvánnyal kápráztattak minket. Ezek közül is kiemelkedik két válogatáslemezük, az Aquarius és a 15 Shades of White, melyek a szcéna legkurrensebb előadóit gyűjtik egybe, a kiadó maga (azon belül is Pleq, a kurátor) pedig arról is egyre többször gondoskodik, hogy a különböző előadók megtalálják egymást egy-egy izgalmas kollaboráció erejéig. (Legutóbbi példa erre a Pjusk és a Sleep Orchestra közös nagylemeze - nagyon erős!)
Számomra végül a holland fiatalember, Anne Chris Bakker bemutatkozása volt az, amelynek hallatán már nem akartam többé szó nélkül elmenni a Dronarivm mellett. Ennek talán az az oka, hogy Bakker munkássága eleddig nem különösebben ragadott magával. Korábban publikált (többek között a Somehow Records gondozásában megjelent) EP-it korrekt drone gomolygások fémjelezték, melyek semmivel sem voltak rosszabbak vagy épp jobbak a drone átlagos műfajképénél. Bakker technikája sem kifejezetten egyedi, bár ettől függetlenül is érdekes: pedálokkal és effektekkel megtámogatott gitáron játszik, méghozzá egy hegedű vonójával. Ez a technika, és úgy egyáltalán a művész maga most, a Reminiscences című stúdióalbumon tudott igazán kiteljesedni.
Hat tétel kíséri végig a hallgatót a félálomszerű, ködös világon. Rögtön az egyik legminimalistább darabbal nyitunk, mely hátradőlésre, szemlecsukásra, elmélkedésre és odafigyelésre ösztönöz. Itt még nem a történéseké a hangsúly, hanem az atmoszféráé. Ez az atmoszféra pedig a kezdeti támpontnélküliség után bizsergetni, lebegtetni kezd, akár csak egy korai Stars of the Lid-munka. A második, eposzi hosszúságú számnál már felélénkülünk, meg is éljük az első, egyben legnagyobb katarzist - ezután már csak több kicsi következik. A játékidő második felében etűdszerűbb felvételekkel találkozunk, akad köztük Goldmundra hajazó zongoraszösszenet és Rafael Anton Irisarrit idéző "energikus drone" is.
Drone albumra talán még sosem tudtam azt mondani, hogy kiemelkedő (illetve de, Robert Rich Echo of Small Things című lemeze az egyetlen, ami tényleg páratlan). Anne Chris Bakker bemutatkozása sem emelkedik ki a drone tengeréből, de abból nem is nagyon szokott senki. Másképp működő műfaj ez: ha működik, akkor izomlazítóként és idegnyugtatóként hat. Vagy önelemzésre sarkall, az emlékeid újraélésére. Mi sem mutatja ezt jobban a lemez címénél, mely magyarul annyit tesz, visszaemlékezés. Egyfajta terápiát kapunk, melynek a végeredménye kiszámíthatatlan.
