A nemrég még csak netlabelként működő Serein idén kezdett el kézzel fogható lemezeket is a piacra dobni. A Pine szerzője, Olan Mill meglepő módon nem egyetlen előadót, hanem egy duót takar, akik mindössze néhány hangszer - zongora, hegedű, orgonasíp, gitár - segítségével, illetve a vissz- és térhangok nyújtotta lehetőségekkel elkészítették az idei év és egyben az utóbbi idők egyik legizgalmasabb ambient lemezét.

A tíz rövid, helyenként egyenesen szösszenetnyi szerzeményt megszólaltató korong egy templom különböző pontjain került rögzítésre, lényegében egy improvizációs kísérletként. A rendkívüli akusztika egyrészt panorámaszerűen szétáradóvá varázsolt valamennyi hangot, másrészt csodálatosan amorf hangzatokat eredményezett, melyek gondos összerendezésével egyedülálló zenei világ született meg.

A kiadó fontosnak tartja hangsúlyozni az albumot bemutató annotációban, hogy nem minimalista zenéről beszélünk, ami tulajdonképpen belátható, ám a Pine stilizációja helyenként nagyon közel kerül mind az eszközhasználati, mind az esztétikai értelemben vett minimalizmushoz. A félreértések elkerülése végett a rendelkezésünkre áll egy találóbb, bár szintén félreérthető kifejezés: egyszerű. A Pine egyszerűsége lebilincselően őszinte.

A lemez felütése, majd az első fele a tisztaság talán már feledésbe merült vagy egyszerűen negligált eszményét jeleníti meg légiesen hömpölygő hangfolyamokkal. Lényegében mindegy is, a tisztaság melyik értelmét értjük ez alatt, az első néhány darab ugyanis olyannyira egyetemes szintjét képviseli a kifejezésnek, amely kiterjed az összes jelentésmezőre. Az ártatlanságon és a schilleri értelemben (is) vett naivitáson túl a tisztaság azon foka világlik ki a nyitányból, amely leginkább a túlvilág leginkább (és a legpozitívabban érthetően) eszményített elgondolásával rokonítható.

Ezt a nehezen megragadható eszményt több helyen és több módszerrel is konkretizálni igyekszik a lemez, ezzel pedig ügyesen kerüli el a floating ambient műfaji kategóriájába való reflexszerű besorolást. Az alaphangot ilyenkor általában a zongora adja meg: alig néhány dallammal szinte komplett mikrovilágokat épít fel, melyeket a tengernyi irányba szétterülő visszhangok rendeznek be. Az egyhangúságot hangulati szinten is lágyítja egy-egy szomorkásabb betét, melyek a korábban vázolt tisztaságeszményt azzal húzzák alá, hogy megmutatják az (egyik lehetséges) ellenpontját.

A lemezt végletekig letisztult zeneisége ellenére (vagy miatt?) nehéz megragadni, mert az egyszerűsége mellett nagyon is rejtélyes, álomszerű. A számok rövidsége szinte sosem teszi lehetővé (időben legalábbis nem) az alaposabb elmélyülést. A Serein így fogalmaz: "Olan Mill open windows into their world, but we're never allowed to look too closely or for too long". A fentiek tükrében ez azt jelenti, hogy megejtően gyönyörű képet (zenét) kapunk, de sem a működés szabályszerűségét, sem célját nem értjük igazán. De a működési folyamatot ettől függetlenül még elemezhetjük és nem utolsó sorban élvezhetjük is (vesd össze az élettel).

_______________
Belehallgatás után a Serein honlapján megrendelhető a lemez. Kattints ide.