A gyakran kopár, de legalábbis néptelen hegyvidékekhez illően az albumból áradó hangulat leginkább melankóliával és hűvösséggel áthatott. A Drift kiváló aláfestő zenéje a természet lecsupaszodásának, az idő csípősre fordulásának.
2009.10.10. 17:19
Adham Shaikh & Tim Floyd: Drift
2009.10.10. 17:19 Moesko 4 komment
Címkék: 1996 kritikák adham shaikh tim floyd instinct ambient
2009.09.30. 18:00
Saafi Brothers: Midnight's Children
2009.09.30. 18:00 Moesko 4 komment
A Midnight's Children több szempontból is rendhagyó lemez. Bátran hány fittyet a műfajbeli normákra, s válik így egy erősen bekategorizálhatatlan stílusú hangorgiává.
Címkék: 2000 kritikák saafi brothers blue room released psychedelic ambient
2009.09.05. 18:40
Mint Julep: Songs About Snow
2009.09.05. 18:40 Moesko 8 komment
Kiadó: Unseen Records
Megjelenés ideje: 2008. november 4.
Műfaj: shoegaze, downtempo
1. Arristea
2. Stay
3. Drawing Lines
4. Every Word
5. Your Letter
6. Aria
7. To The Sea
8. Isoline (by Helios)
A közhiedelemmel ellentétben a shoegaze nem elektronikus zenei műfaj, valamikor a '80-as évek végén fejlődött ki az angolok soft rock zenéjéből, a mai közhasználatban viszont olyannyira átértékelődött a jelentése, hogy jómagam is e stílussal jelöltem meg a Mint Julep nevű duó bemutatkozó korongját, melyről kevesen tudják, hogy a Heliosként és Goldmundként a zsenijét már jónéhányszor bebizonyított Keith Kenniff és felesége, Hollie Kenniff jegyez.
Tőlem meglehetősen távol áll a shoegaze-ambient, a Hammock zenéjén kívül tán nem is kedvelek mást ezen a területen, ám olyan remekbe szabott finomságok után, mint az Unomia (kritika itt), az Eingya, a Corduroy Road vagy a The Malady Of Elegance, nem tudtam nem megadni az esélyt, hogy a szemtelenül fiatal srác egy tőle (nem is annyira?) távol álló stílusban is megállítsa a szívverésemet. A rááldozott időt pedig tényleg nem bántam meg - de Kenniffnek még kicsit idegen a rockos hangvétel.
Természetesen nem igazi rockzenéről beszélünk, sőt olykor egészen ismerős témákkal találjuk szembe magunkat (az Eingyát bevezető hóban lépkedős taktus itt is visszaköszön), Hollie hangja azonban teljesen sekélyes, a hallgató szinte elsiklik fölötte, és nem ragad magával gitárjáték vagy a dallamvilág sem. Az időnként katartikusra szánt kitörések tökéletesen ügyetlenül időzítettek, ráadásul sokszor válnak önamguk paródiájává - vagyis eltúlzottá. Szerkezetét tekintve egyetlen jelző sem mondható el a lemezről: szám számot követ, ám ez sem gondolat-, sem ütembeli ritmust nem képes felállítani (persze nem ambient lemezről beszélünk, de egy Kenniff-szintű alkotótól evidensnek vennénk az ilyen apróságokat még ezesetben is).
Ha visszaemlékszünk a Goldmund-lemezekre, ahol a zongora szólójátéka is hóval, falevelekkel és szélfúvással körülölelt atmoszférát volt képes teremteni, nyilván nem vonjuk kétségbe az ifjú zenész felfoghatatlan kreativitását, melyet a legzsigeribb hozzáértéssel tálal. Ötletek pedig itt is vannak szép számban, és nem egyszer a kivitelezés is mesébe illő (néha még szó szerint is): ilyen például a Drawing Lines című szösszenet, vagy az azt követő Every Word nyitánya. Összképét tekintve viszont mégsem esik le az állunk, mert az egyébként rövid korong mindig hibádzik valahol: vagy a vokál fülsértő, vagy a hangszerelés esetlen, vagy egyéb olyan momentumok során botlik meg sorozatosan a lemez, amelyek nem zavarnák a hallgatót egy kezdő-, esetleg haladószintű előadó esetében, de ha Keith Kenniffről van szó, akkor nagyon is.
Minden hibája, hiányossága (avagy nagyzolása) ellenére még így is átlagon felüli album - műfaján belül, és azon kívül is -, mely a legtöbb koraőszi napot még őszibbé varázsolja.
Tőlem meglehetősen távol áll a shoegaze-ambient, a Hammock zenéjén kívül tán nem is kedvelek mást ezen a területen, ám olyan remekbe szabott finomságok után, mint az Unomia (kritika itt), az Eingya, a Corduroy Road vagy a The Malady Of Elegance, nem tudtam nem megadni az esélyt, hogy a szemtelenül fiatal srác egy tőle (nem is annyira?) távol álló stílusban is megállítsa a szívverésemet. A rááldozott időt pedig tényleg nem bántam meg - de Kenniffnek még kicsit idegen a rockos hangvétel.
Természetesen nem igazi rockzenéről beszélünk, sőt olykor egészen ismerős témákkal találjuk szembe magunkat (az Eingyát bevezető hóban lépkedős taktus itt is visszaköszön), Hollie hangja azonban teljesen sekélyes, a hallgató szinte elsiklik fölötte, és nem ragad magával gitárjáték vagy a dallamvilág sem. Az időnként katartikusra szánt kitörések tökéletesen ügyetlenül időzítettek, ráadásul sokszor válnak önamguk paródiájává - vagyis eltúlzottá. Szerkezetét tekintve egyetlen jelző sem mondható el a lemezről: szám számot követ, ám ez sem gondolat-, sem ütembeli ritmust nem képes felállítani (persze nem ambient lemezről beszélünk, de egy Kenniff-szintű alkotótól evidensnek vennénk az ilyen apróságokat még ezesetben is).
Ha visszaemlékszünk a Goldmund-lemezekre, ahol a zongora szólójátéka is hóval, falevelekkel és szélfúvással körülölelt atmoszférát volt képes teremteni, nyilván nem vonjuk kétségbe az ifjú zenész felfoghatatlan kreativitását, melyet a legzsigeribb hozzáértéssel tálal. Ötletek pedig itt is vannak szép számban, és nem egyszer a kivitelezés is mesébe illő (néha még szó szerint is): ilyen például a Drawing Lines című szösszenet, vagy az azt követő Every Word nyitánya. Összképét tekintve viszont mégsem esik le az állunk, mert az egyébként rövid korong mindig hibádzik valahol: vagy a vokál fülsértő, vagy a hangszerelés esetlen, vagy egyéb olyan momentumok során botlik meg sorozatosan a lemez, amelyek nem zavarnák a hallgatót egy kezdő-, esetleg haladószintű előadó esetében, de ha Keith Kenniffről van szó, akkor nagyon is.
Minden hibája, hiányossága (avagy nagyzolása) ellenére még így is átlagon felüli album - műfaján belül, és azon kívül is -, mely a legtöbb koraőszi napot még őszibbé varázsolja.
10/7
Címkék: 2008 keith kenniff mint julep unseen records
2009.08.28. 10:13
Marconi Union: Tokyo
2009.08.28. 10:13 Moesko 9 komment
Kiadó: BineMusic
Megjelenés ideje: 2009. július 27.
Műfaj: dub, minimal, ambient, finom experimental
1. Ginza District
2. Lost In Neon
3. Nightworker
4. Hatsunori
5. Red Line 12AM
6. Akihabara (Electric Town)
7. Temperature Drop
Rendkívül termékenynek bizonyul az utóbbi időben a tengerentúlon székelő duó, napjaink egyik legkiválóbb minimal-dub-ambient formációja, a Marconi Union. Miután tavaly, három év hallgatás után piacra dobták a meglehetősen erős A Lost Connection című digitális megjelenésüket, azonnal újabb szerzemények komponálásába kezdtek. Egy év elég volt, hogy mintegy másfél tucatnyi anyagot készítsenek. Ennek nagy része ismét csak internetről elérhető formában látott napvilágot, egy hónappal ezelőtt viszont végre a boltok polcaira került a harmadik kézzel fogható MU-példány is.
A Tokyo cím nem véletlen. Négy évvel ezelőtti korongjukat az éjszakai utazások, repülőterek ihlették, s inspirációt ezúttal is a nagyváros nyüzsgéséből, azon belül is a tokiói agglomerációból merítettek. A japán urbanizmus hangulatának visszaadására való törekvés szerencsére nem túlzottan erős, így érdeklődésétől függetlenül bárki élvezheti James Crossley és Richard Talbot munkáját, mely a csípős tundrát éppúgy felidézheti a hallgatóban, mint az esőerdők különös világát.
Az élőhangszer-használat már egy évvel korábban is lényegében teljesen megszűnt, és a srácok ezúttal is a gépekre bíztak mindent. Nem tették rosszul. Sikerült újabb szintre emelniük mindig is egyedinek mondható hangzásvilágukat, így a Tokyo minden eddiginél jobban csordultig van töltve mélyen pumpáló dubbal. A felütést hallva akár egy új Saafi Brothers-anyaggal is összetéveszthetnénk, de plágiumról persze szó sincs. A már jól ismert "kreatív minimalizmus" ezúttal is minden darabon tetten érhető, a letisztult taktusokat pedig a leheletfinoman megszórt kísérletiesség teszi izgalmasabbá. Az album összképének a rendkívül mély basszusok adnak masszív alapot, s ezt ellensúlyozzák a sötét éjszakában fénypontokat szimbolizáló magas, időnként szinte túlviláginak tűnő hanghatások. A deep ambient világát idéző, hosszan elnyúló loopok kiváló egységet alkotnak a ritmikus ütemeket képző, kellemesen beazonosíthatatlan zajokkal-zörejekkel.
Alapvetően mozgalmas beállítottsága ellenére, természetesen, ismét egy csendes szigetet alkotott a két úriember, érzékeny, visszahúzódó tételekkel van tehát dolgunk. Tavalyi dolgozatukhoz hasonlóan itt is kevesebb szerephez jutnak az emóciók, mint a Distancesnél, a búgó melankólia azonban mindvégig jelen van. Egyetlen hibát tudnék felróni az albumnak, az pedig - jelen esetben is - a rövid játékidő. Rengeteg ötletet, hihetetlenül részletgazdag dimenziót sikerült megteremeteni a lemezen, kár, hogy nem másfélszer ilyen hosszú számokban fejtették ki a gondolataikat. Ezt leszámítva az év egyik legjobb anyagát tarthatja a kezében a hallgató.
A Tokyo cím nem véletlen. Négy évvel ezelőtti korongjukat az éjszakai utazások, repülőterek ihlették, s inspirációt ezúttal is a nagyváros nyüzsgéséből, azon belül is a tokiói agglomerációból merítettek. A japán urbanizmus hangulatának visszaadására való törekvés szerencsére nem túlzottan erős, így érdeklődésétől függetlenül bárki élvezheti James Crossley és Richard Talbot munkáját, mely a csípős tundrát éppúgy felidézheti a hallgatóban, mint az esőerdők különös világát.
Az élőhangszer-használat már egy évvel korábban is lényegében teljesen megszűnt, és a srácok ezúttal is a gépekre bíztak mindent. Nem tették rosszul. Sikerült újabb szintre emelniük mindig is egyedinek mondható hangzásvilágukat, így a Tokyo minden eddiginél jobban csordultig van töltve mélyen pumpáló dubbal. A felütést hallva akár egy új Saafi Brothers-anyaggal is összetéveszthetnénk, de plágiumról persze szó sincs. A már jól ismert "kreatív minimalizmus" ezúttal is minden darabon tetten érhető, a letisztult taktusokat pedig a leheletfinoman megszórt kísérletiesség teszi izgalmasabbá. Az album összképének a rendkívül mély basszusok adnak masszív alapot, s ezt ellensúlyozzák a sötét éjszakában fénypontokat szimbolizáló magas, időnként szinte túlviláginak tűnő hanghatások. A deep ambient világát idéző, hosszan elnyúló loopok kiváló egységet alkotnak a ritmikus ütemeket képző, kellemesen beazonosíthatatlan zajokkal-zörejekkel.
Alapvetően mozgalmas beállítottsága ellenére, természetesen, ismét egy csendes szigetet alkotott a két úriember, érzékeny, visszahúzódó tételekkel van tehát dolgunk. Tavalyi dolgozatukhoz hasonlóan itt is kevesebb szerephez jutnak az emóciók, mint a Distancesnél, a búgó melankólia azonban mindvégig jelen van. Egyetlen hibát tudnék felróni az albumnak, az pedig - jelen esetben is - a rövid játékidő. Rengeteg ötletet, hihetetlenül részletgazdag dimenziót sikerült megteremeteni a lemezen, kár, hogy nem másfélszer ilyen hosszú számokban fejtették ki a gondolataikat. Ezt leszámítva az év egyik legjobb anyagát tarthatja a kezében a hallgató.
10/9
Címkék: 2009 marconi union binemusic
2009.08.09. 12:24
VA: Menza
2009.08.09. 12:24 Moesko Szólj hozzá!
Az Oktogontól egy percnyi sétára fekvő Menza étterem tavaly kiadta a kellemes ambiansszal megáldott vendéglátó hangulatát idéző válogatáslemezt, mellyel mi magunk is kiváló éttermi hangulatot varázsolhatunk otthonunkban, egy baráti vagy családi ebéd mellé. Az irányadó stílus a könnyen fogyasztható, rádióbarát lounge.
Nem kisebb név szolgáltatja az apperitifet, mint a nagymúltú Jazzanova, akik Capitol A-val társulva egy rövid, de igazán hangulatos darabot rittyentettek össze, leginkább Barry White stílusára hajazva. Mintha csak az étterembe tennénk be a lábunkat, a Rendezvous az első pillanattól fogva csalogató, pozitív energiával tölt el, és azonnal kedvet csinál egy jó ebédhez.
Ezután a vegyes minőségű diszkográfiával rendelkező Hardkandy következik, akiktől sajnálatos módon most épp egy gyengécske szerzemény kapott helyet a korongon. A Second To None számomra teljesen értelmezhetetlen, a legkevésbé sem illik a Menza összképébe, így a legtanácsosabb átpörgetni, hogy aztán az utolsó pillanatig hibátlan ízminőségben legyen részünk.
Bizonyíték gyanánt jön is a Voodoo Royale, mely leginkább a FK5-féle lounge zsenialitását idézi meg (a neves kvartett egyébként készített is remixet ebből a számból).
Napjaink egyik legnívósabb jazz formációjával megyünk tovább: a veterán jazzénekes Mark Murphyvel felszerelkezve a Five Corners Quintett egy igazán kiadós előételt szolgáltat a számunkra, s nem mellesleg előrevetíti a soron következő darab swingjét.
A Club Des Belugas sajnos csak a ChinChinhez való leszerződése után vált igazán népszerű csapattá, pedig annakelőtte is készített két kiváló korongot (melyet most egy kiadványként, duplalemezes digipakban! újra piacra dobott az említett új label). Frankie című ízbombájuk a lehető legjobb választás volt a Menza részéről, Swop című so-so jól sikerült stúdióalbumjuknak ugyanis a fénypontját képezi, továbbá jelen repertoárba is kiválóan beleillik. Zenei világa a hatvanas évek legnagyobb swing előadóját, Sinatrát idézi.
Új évezredes lounge válogatás szinte nem is létezhet a De-Phazz nélkül. Ezúttal a teljes csapat ha teljes létszámban nem is tette tiszteletét, a srácokkal hírnevet szerzett Pat Appleton elénekel egy két fogás között átvezetőként hallgatandó lazaságot. A hátszelet egy friss csapat, a The Bahama Soul Club szolgáltatja.
Aztán jön a főfogás, a The Bamboos-féle kiválóság, az I Don't Wanna Stop, mely a mesés hangú Kylie Auldisttal fűszerezve nagyszerűen eltelíti a hallgatót és a fogyasztót egyaránt. A Rawville című lemezről korábban már írtam, további információt itt találtok.
Ezt követően a klasszikus ízvilágtól valamelyest eltávolodva a modern zene- és konyhaművészet kap helyet, előtérbe kerül az elektronika (persze csak finoman). Három, egymáshoz hasonló beállítottságú darab segít emészteni az ínycsiklandó főfogást, ezekről külön-külön nem írnék (az előadók, bevallom, különben sem csengnek ismerősen a fülemnek), de annyit bizton kijelenthetek, hogy háttérzenének, az öv meglazításának keresve sem találtak volna jobb zenét a srácok, ráadásul sikerült elkerülniük a punnyasztó lelassulást is.
A desszerthez érkezve egy személyes kedvenc darabom, a Nicole Willis és csapata által előadótt Feeling Free remekbe szabott újraértelmezését hallhatjátok bő öt percen keresztül. A hatvanas-hetvenes évek nagy soulkorszakát mesterien megidéző csapat legjobb számát Aaron Jerome keverte újra, és adott neki egy határozottan kellemes bossabreak-beütést, ami az előző három "modern triász" után kifejezetten jó választásnak bizonyul, és bohókás könnyedségével a sütemény kiválasztásával is harmonizál.
Az étkezést megkoronázó kávékölteményre várva hallgassunk meg két reggae dalt.
Először a The Dynamics valaha készült legjobbjához, a Miss You-hoz van szerencsénk, mely a klasszikus Jagger-Richards kultszám - nem akármilyen! - feldolgozása. A napfényes Budapest kellemesen vibráló nyüzsgését remekül visszaadó darab után pedig hazai vizekre evezünk.
Mi más is következhetne, mint a Barabás Lőrinc Eklektric, és egy lassabb-búsabb dal, a Wanna? Az egyik legértékesebb magyar formáció, mint mindig, most is a profizmust képviseli a lemezen. A csapat két korábbi lemezéről itt és itt írtam.
Zárszó gyanánt pedig a jelen válogatást is jegyző The Uptown Felaz teszi tiszteletét a gyönyörűen megkomponált Corcovadóval. A szám garantáltan kellemes szájízt hagy a vendégben, és mihamarabbi visszatérésre csábít.
Összképét tekintve egy kiváló válogatás került a boltok polcaira, mely nemcsak napjaink lounge szcénájának állásról ad áttekintést a legnívósabb előadók prezentálásában, hanem okosan átgondolt koncepciójának köszönhetően sokszor újrahallgatható, és minden társasági összejövetelhez remek hangulatot biztosító felhozatallal büszkélkedhet. Valódi kuriózum, melyre érdemes pénzt áldozni, és nem utolsó sorban a Liszt Ferenc téren található étteremhez is kedvet csinál.
Itt találod meg az étterem honlapját.
Itt pedig belehallgatni tudsz a korongba, és meg is tudod rendelni.
1. Jazzanova Feat. Capitol A: Rendezvous
2. Hardkandy Feat. Seany Clarke: Second To None
3. Watch TV & Primetimes Feat. El Gran Lapovsky: Voodoo Royale
4. The Five Corners Quintett Feat. Mark Murphy: This Could Be The Start Of Something (Povo Remix)
5. Club Des Belugas: Frankie
6. The Bahama Soul Club Feat. Pat Appleton: Sugar Cane
7. The Bamboos Feat. Kylie Auldist: I Don't Wanna Stop
8. Black Grass Feat. Dionne Charles: Without Your Love
9. DJ Regal: Shock Ya Mind (Flow Dynamics Remix)
10. The New Mastersounds: One Note Brown (Lanu Remix)
11. Nicole Willis & The Soul Investigators: Feeling Free (Aaron Jerome Remix)
12. The Dynamics: Miss You
13. Barabás Lőrinc Eklektric: Wanna
14. The Uptown Felaz: Corcovado
Címkék: 2008 kritikák barabás lőrinc eklektric jazzanova the uptown felaz the dynamics magyar hungarian club des belugas the bamboos black grass dj regal hardkandy nicole willis and the soul investigators shiftin gears records the bahama soul club the five corners quintet the new mastersounds watch tv and primetimes
2009.07.26. 18:44
Kliment: The Perpetual Ritual
2009.07.26. 18:44 Moesko 2 komment
A nyolc darabot megszólaltató album egyértelműen és bátran idézi meg a Shulman hangzását, olyannyira, hogy laikus fülek akár a duó legújabb korongjának is hihetnék.
Címkék: 2009 kliment electrik dream records
2009.07.12. 10:11
Újdonságok ISHQ álomvilágából
2009.07.12. 10:11 Moesko 5 komment
Úgy látszik, rendkívül kedvező a Hold állása Anglia fölött, Ishq ugyanis az elkövetkezendő néhány hónapban mintegy féltucatnyi új anyaggal lepi meg a hallgatókat.
Az Electronic Soundscapes kiadó eleddig csupán két albumot adott ki (ebből az egyikről írtam is, a másik sajna nem érdemes említésre), ám most, ha minden jól megy, rögtön két új Ishq-anyagot is magára fog vállalnia közeljövőben, ezzel pedig remélhetőleg végre kitör az ismeretlenség státuszából.
Erre viszont még várnunk kell, addig is a hamarosan megjelenő Virtual Form-munkákkal kell beérnünk, szám szerint hárommal! Mint tudjuk, Hillier kísérleti ambient zenéket megjelentető kiadója, a Virtual Musical Reality több kisebb sub-labelre tagolódik, ezek közül a fő áramvonalat a Virtual Worlds képzi (e név alatt jelent meg a Magik Square of the Sun, az Infinite Garden és a Visions of Surya), továbbá már bepillantást nyerhettünk a Virtual Space világába is, mely értelemszerűen a Föld légkörén kívül álló dimenziók feltérképezésére vállalkozik (a Timelipse in Mercuryról már írtam korábban).
Egy szó mint száz, hamarosan útnak indul a Virtual Form-sorozat is, mely a minimalista deep ambientre fog fókuszálni, mikroszkopikus hangképekkel és elvont textúrákkal karöltve.
Emellett már a befejező stádiumhoz közeledik a Magik Square of the Moon is, mely a megszokottal ellentétben valamelyest dinamikusabb hangzást fog képviselni.
Valamikor télen pedig folytatódik az űrutazás is: a Deep Space Objects a Timelapse in Mercury nyomdokaiba lépve az univerzum legsötétebb szegleteibe éppúgy elkalauzol majd, mint a vakító fényesség birodalmába.
Az Electronic Soundscapes kiadó eleddig csupán két albumot adott ki (ebből az egyikről írtam is, a másik sajna nem érdemes említésre), ám most, ha minden jól megy, rögtön két új Ishq-anyagot is magára fog vállalnia közeljövőben, ezzel pedig remélhetőleg végre kitör az ismeretlenség státuszából.
Erre viszont még várnunk kell, addig is a hamarosan megjelenő Virtual Form-munkákkal kell beérnünk, szám szerint hárommal! Mint tudjuk, Hillier kísérleti ambient zenéket megjelentető kiadója, a Virtual Musical Reality több kisebb sub-labelre tagolódik, ezek közül a fő áramvonalat a Virtual Worlds képzi (e név alatt jelent meg a Magik Square of the Sun, az Infinite Garden és a Visions of Surya), továbbá már bepillantást nyerhettünk a Virtual Space világába is, mely értelemszerűen a Föld légkörén kívül álló dimenziók feltérképezésére vállalkozik (a Timelipse in Mercuryról már írtam korábban).
Egy szó mint száz, hamarosan útnak indul a Virtual Form-sorozat is, mely a minimalista deep ambientre fog fókuszálni, mikroszkopikus hangképekkel és elvont textúrákkal karöltve.
Emellett már a befejező stádiumhoz közeledik a Magik Square of the Moon is, mely a megszokottal ellentétben valamelyest dinamikusabb hangzást fog képviselni.
Valamikor télen pedig folytatódik az űrutazás is: a Deep Space Objects a Timelapse in Mercury nyomdokaiba lépve az univerzum legsötétebb szegleteibe éppúgy elkalauzol majd, mint a vakító fényesség birodalmába.
Végezetül pedig hamarosan megszületik a negyedik sorozat első terméke is: az egyelőre még bizonytalan néven futó sublabel a spirituális floating ambient keretein belül fog megszólalni, de ez még arrébb van.
Ha pedig ez nem lenne elég...
Ha pedig ez nem lenne elég...
Két további Ishq-anyag jelenik meg a napokban. Egyikük, a Fluid Earth néven futó mini-album tulajdonképpen a megjelenése után néhány hónappal hiánycikké vált, 2000 darabszámra limitált duplalemezes Orchid második korongja, mely a pár hónappal későbbi, egylemezes kiadásra nem kerülhetett fel. Érdemes figyelmet szentelni rá, mert - ha engem kérdeztek - a duplalemezes Orchid a mai napig a legtökéletesebb munkája Matt Hilliernek.
Az évek során pedig számtalan válogatáslemezhez kérték fel Ishq-t, ezekből az exkluzív darabokból szemezget a szintén hamarosan megjelenő Lotus. A tracklista összeállítása nem lesz könnyű, hiszen olyan szenzációs darabokból kell majd kiválasztani a legjobbakat, mint a Mother Nature, az Alaya, a Nepalese Sun, az Aphrodite, az El Morya, a Fire Salamander, az En Soph, a Ra, az Ankh és a Sundive...
Friss hírekért látogassátok gyakran Ishq honlapját.
Az évek során pedig számtalan válogatáslemezhez kérték fel Ishq-t, ezekből az exkluzív darabokból szemezget a szintén hamarosan megjelenő Lotus. A tracklista összeállítása nem lesz könnyű, hiszen olyan szenzációs darabokból kell majd kiválasztani a legjobbakat, mint a Mother Nature, az Alaya, a Nepalese Sun, az Aphrodite, az El Morya, a Fire Salamander, az En Soph, a Ra, az Ankh és a Sundive...
Friss hírekért látogassátok gyakran Ishq honlapját.
2009.06.29. 13:21
VA: One Dub
2009.06.29. 13:21 Moesko 2 komment
Kiadó: Interchill
Megjelenés ideje: 2009. június 26.
Műfaj: dub, dub, sok dub
1. Sugar Minott: Take It Dub
2. Vibronics Feat. Macka B: Tired Of The War
3. Gaudi: 100% Rootikal
4. Liquid Stranger: Welcome To My Culvert
5. Ashtech: Just Try
6. System Error Feat. Michael Rose: Time Bomb (Dub)
7. Luciano: What We Go To Do (G-Corp. Remix)
8. Ragana: Ah
9. Michael Rose: Throw Some Dub
10. Bush Chemists: Good Sensi Dub
11. Dr. Israel: Dub Inna Babylon
12. Big Bass Theory: All Of Us
13. International Observer: Binman Dub
14. Pushmipulyu: We Make It Work
15. Mannaseh & Praise: Dub For Dennis
Mint oly sok labelnél, az utóbbi időben az Interchillnél is döcögősen mennek a dolgok. Seb "Kaya Project" Taylor ide, Eat Static oda, a piac egyik legnívósabb dub-tribal-ambient szentháromságát hirdető kiadója már évek óta nem tudott a tető alá hozni sem egy normális stúdiólemezt, sem egy maradandó válogatást. A Pushmypuliu által jegyzett 133 Thursdays remeknek volt mondható, de erősen kívül esett az Interchill világából, a Future Memories és a Devil In The Detail pedig meglehetősen felemásan - ha nem szörnyen - sikerült zenegyűjteményekként kerültek fel a kanadai székhelyű kiadó diszkográfiájába.
Nagyon hiányzott már egy olyan kiválóság, amely felidézi a régi jó Interchill-hangzást, az Arcanát, a Dissolving Cloudsot, valamint a Gaudi-, a Shaikh- és a régi jó Kaya Project-lemezeket. Ugyanis ha egy átfogó pillantást vetünk az eddig itt megjelent kiadványokra, egyértelműen elmondhatjuk, hogy a katalógus legerősebb darabjai két nagyobb csoportra oszlanak: egyfelől mindenképp említésre méltóak és örökérvényű értékeket képviselnek a mélyebb ambientet megszólaltató korongok (Floatation, Ishq Orchidja, Arcana), illetőleg - és tán ez van túlsúlyban - szenzációsnak mondhatóak, és a label védjegyévé váltak a törzsi hagyományokat is idéző dubos lazaságok, a Talisman, az Earth Octave Lounge 1-2., és persze az etalonnak számító Bass, Sweat and Tears Gauditól.
A múlt héten napvilágot látott One Dub értelemszerűen az utóbbi kategória egyébként is népes táborát gyarapítja, és végre visszatalálni látszik ahhoz az útvonalhoz, amelyhez az interchilles srácok mindig is a legjobban értettek. Jelen füstcsokor akár a dub szó egyórás, napsütötte definíciója is lehetne, hiszen valamennyi arcát megvillantja a stílusnak. A már-már populáris könnyedségtől az extrasúlyos mélységekig mindent megtalálunk, ami a szó kapcsán felírható. Etnikummá persze nem fog válni (ahogy még a Gaudi válogatta Sub Signals sem vált, pedig válhatott volna), de a fülledt nyári délutánokat bizonyára sokszor fogja még fülledtebbé varázsolni a jól ismert dubberek és frissen jött újoncok munkáiból egyaránt szemezgető válogatás.
A koncepcióra nagy hangsúlyt nem fektető, inkább csak kellemesen ellazító, sokszor újrahallgatható, de nem átlagon felüli összeállítás a One Dub.
Nagyon hiányzott már egy olyan kiválóság, amely felidézi a régi jó Interchill-hangzást, az Arcanát, a Dissolving Cloudsot, valamint a Gaudi-, a Shaikh- és a régi jó Kaya Project-lemezeket. Ugyanis ha egy átfogó pillantást vetünk az eddig itt megjelent kiadványokra, egyértelműen elmondhatjuk, hogy a katalógus legerősebb darabjai két nagyobb csoportra oszlanak: egyfelől mindenképp említésre méltóak és örökérvényű értékeket képviselnek a mélyebb ambientet megszólaltató korongok (Floatation, Ishq Orchidja, Arcana), illetőleg - és tán ez van túlsúlyban - szenzációsnak mondhatóak, és a label védjegyévé váltak a törzsi hagyományokat is idéző dubos lazaságok, a Talisman, az Earth Octave Lounge 1-2., és persze az etalonnak számító Bass, Sweat and Tears Gauditól.
A múlt héten napvilágot látott One Dub értelemszerűen az utóbbi kategória egyébként is népes táborát gyarapítja, és végre visszatalálni látszik ahhoz az útvonalhoz, amelyhez az interchilles srácok mindig is a legjobban értettek. Jelen füstcsokor akár a dub szó egyórás, napsütötte definíciója is lehetne, hiszen valamennyi arcát megvillantja a stílusnak. A már-már populáris könnyedségtől az extrasúlyos mélységekig mindent megtalálunk, ami a szó kapcsán felírható. Etnikummá persze nem fog válni (ahogy még a Gaudi válogatta Sub Signals sem vált, pedig válhatott volna), de a fülledt nyári délutánokat bizonyára sokszor fogja még fülledtebbé varázsolni a jól ismert dubberek és frissen jött újoncok munkáiból egyaránt szemezgető válogatás.
A koncepcióra nagy hangsúlyt nem fektető, inkább csak kellemesen ellazító, sokszor újrahallgatható, de nem átlagon felüli összeállítás a One Dub.
10/7
Címkék: 2009 interchill
2009.06.22. 18:00
MoEsKo: ArOuNd tHe WoRLd
2009.06.22. 18:00 Moesko 21 komment
LetöLtéS // DoWnLoaD
Első világkörüli utam bő egy év tervezési és kivitelezési stádium után végre átesett a legutolsó finomításokon is, hogy most Téged kalauzoljon a Föld legkülönbözőbb tájaira: Afrikába, Amerikába vagy épp Indiába. Az egymástól stílusában nem egyszer gyökeresen eltérő előadók szerzeményeinek összeválogatásakor mindvégig igyekeztem szem előtt tartani európai mivoltunkat, és a szettet - bizonyos mértékben - a saját kontinensünk zenei beállítottságán és életfilozófiáján átszűrni. Szintén fontosnak tartottam a világzene szó pontos értelmezését: nem törzsi rítusok világát, avagy népi zenehagyományokat kívánok megidézni, hanem arra próbálok rávilágítani, hogy a világzene - akárhonnan származzon is - alapvetően mindig az emberek, illetve eltérő kultúrájuk találkozásáról és az élet szeretetéről szól.
KéSzüLt: 2008 taVasZ - 2009 nYár
BoRítÓ: MoeSkO
MinőSéG: 320 kBps
Az uTazÁs iDőtaRtaMa: 81:20
.cuE-fájL meLLékeLvE!
01. KaRunEsH : EarThSonG (RePrisE)
02. A.R. RahMan : RinGa RiNga
03. AndReW VaSquEz : WinD RivEr
04. TaTanKa (TraDitiOnaL IndY MuSic)
05. ThiEveRy CorPoraTioN : Meu DeStiNo
06. SiBonGiLe KhuMaLo : MaYihLomE
07. FedEriCo AubELe : MaríA JoSé
08. ShPonGLe : ThE StaMen oF tHe ShaMeN
09. TaLviN SinGh : MusTarD FieLdS
10. Ott : SpLitTiNg aN AtoM
11. DaviD VisAn & CarLoS CamPos : IndRa StorY
12. GauDi : SuFaNi
13. ChaMbaO : PokiTo A PokO
14. Mo' HoriZoNs : CoMo E O Ar (EaSy RhOdeS ReMix)
15. ShpOnGLe : SHpOngLeYes
16. OmaYa : NovO
17. KhaDja Nin : SinA MaLi, SiNa DeNi
18. WiLLy DeViLLe : DemaSiaDo CoRazoN
19. Asa : So BeauTiFuL
Around the World by Moesko on Mixcloud
Címkék: 2009 asa ott chambao mixek thievery corporation gaudi willy deville shpongle talvin singh karunesh ar rahman moesko dj set federico aubele andrew vasquez david visan and carlos campos khadja nin mo horizons omaya sibongile khumalo
