Kiadó: BineMusic
Megjelenés ideje: 2009. július 27.
Műfaj: dub, minimal, ambient, finom experimental
1. Ginza District
2. Lost In Neon
3. Nightworker
4. Hatsunori
5. Red Line 12AM
6. Akihabara (Electric Town)
7. Temperature Drop
Rendkívül termékenynek bizonyul az utóbbi időben a tengerentúlon székelő duó, napjaink egyik legkiválóbb minimal-dub-ambient formációja, a Marconi Union. Miután tavaly, három év hallgatás után piacra dobták a meglehetősen erős A Lost Connection című digitális megjelenésüket, azonnal újabb szerzemények komponálásába kezdtek. Egy év elég volt, hogy mintegy másfél tucatnyi anyagot készítsenek. Ennek nagy része ismét csak internetről elérhető formában látott napvilágot, egy hónappal ezelőtt viszont végre a boltok polcaira került a harmadik kézzel fogható MU-példány is.
A Tokyo cím nem véletlen. Négy évvel ezelőtti korongjukat az éjszakai utazások, repülőterek ihlették, s inspirációt ezúttal is a nagyváros nyüzsgéséből, azon belül is a tokiói agglomerációból merítettek. A japán urbanizmus hangulatának visszaadására való törekvés szerencsére nem túlzottan erős, így érdeklődésétől függetlenül bárki élvezheti James Crossley és Richard Talbot munkáját, mely a csípős tundrát éppúgy felidézheti a hallgatóban, mint az esőerdők különös világát.
Az élőhangszer-használat már egy évvel korábban is lényegében teljesen megszűnt, és a srácok ezúttal is a gépekre bíztak mindent. Nem tették rosszul. Sikerült újabb szintre emelniük mindig is egyedinek mondható hangzásvilágukat, így a Tokyo minden eddiginél jobban csordultig van töltve mélyen pumpáló dubbal. A felütést hallva akár egy új Saafi Brothers-anyaggal is összetéveszthetnénk, de plágiumról persze szó sincs. A már jól ismert "kreatív minimalizmus" ezúttal is minden darabon tetten érhető, a letisztult taktusokat pedig a leheletfinoman megszórt kísérletiesség teszi izgalmasabbá. Az album összképének a rendkívül mély basszusok adnak masszív alapot, s ezt ellensúlyozzák a sötét éjszakában fénypontokat szimbolizáló magas, időnként szinte túlviláginak tűnő hanghatások. A deep ambient világát idéző, hosszan elnyúló loopok kiváló egységet alkotnak a ritmikus ütemeket képző, kellemesen beazonosíthatatlan zajokkal-zörejekkel.
Alapvetően mozgalmas beállítottsága ellenére, természetesen, ismét egy csendes szigetet alkotott a két úriember, érzékeny, visszahúzódó tételekkel van tehát dolgunk. Tavalyi dolgozatukhoz hasonlóan itt is kevesebb szerephez jutnak az emóciók, mint a Distancesnél, a búgó melankólia azonban mindvégig jelen van. Egyetlen hibát tudnék felróni az albumnak, az pedig - jelen esetben is - a rövid játékidő. Rengeteg ötletet, hihetetlenül részletgazdag dimenziót sikerült megteremeteni a lemezen, kár, hogy nem másfélszer ilyen hosszú számokban fejtették ki a gondolataikat. Ezt leszámítva az év egyik legjobb anyagát tarthatja a kezében a hallgató.
A Tokyo cím nem véletlen. Négy évvel ezelőtti korongjukat az éjszakai utazások, repülőterek ihlették, s inspirációt ezúttal is a nagyváros nyüzsgéséből, azon belül is a tokiói agglomerációból merítettek. A japán urbanizmus hangulatának visszaadására való törekvés szerencsére nem túlzottan erős, így érdeklődésétől függetlenül bárki élvezheti James Crossley és Richard Talbot munkáját, mely a csípős tundrát éppúgy felidézheti a hallgatóban, mint az esőerdők különös világát.
Az élőhangszer-használat már egy évvel korábban is lényegében teljesen megszűnt, és a srácok ezúttal is a gépekre bíztak mindent. Nem tették rosszul. Sikerült újabb szintre emelniük mindig is egyedinek mondható hangzásvilágukat, így a Tokyo minden eddiginél jobban csordultig van töltve mélyen pumpáló dubbal. A felütést hallva akár egy új Saafi Brothers-anyaggal is összetéveszthetnénk, de plágiumról persze szó sincs. A már jól ismert "kreatív minimalizmus" ezúttal is minden darabon tetten érhető, a letisztult taktusokat pedig a leheletfinoman megszórt kísérletiesség teszi izgalmasabbá. Az album összképének a rendkívül mély basszusok adnak masszív alapot, s ezt ellensúlyozzák a sötét éjszakában fénypontokat szimbolizáló magas, időnként szinte túlviláginak tűnő hanghatások. A deep ambient világát idéző, hosszan elnyúló loopok kiváló egységet alkotnak a ritmikus ütemeket képző, kellemesen beazonosíthatatlan zajokkal-zörejekkel.
Alapvetően mozgalmas beállítottsága ellenére, természetesen, ismét egy csendes szigetet alkotott a két úriember, érzékeny, visszahúzódó tételekkel van tehát dolgunk. Tavalyi dolgozatukhoz hasonlóan itt is kevesebb szerephez jutnak az emóciók, mint a Distancesnél, a búgó melankólia azonban mindvégig jelen van. Egyetlen hibát tudnék felróni az albumnak, az pedig - jelen esetben is - a rövid játékidő. Rengeteg ötletet, hihetetlenül részletgazdag dimenziót sikerült megteremeteni a lemezen, kár, hogy nem másfélszer ilyen hosszú számokban fejtették ki a gondolataikat. Ezt leszámítva az év egyik legjobb anyagát tarthatja a kezében a hallgató.
10/9
