Az ambient műfaj két nagyágyúja tavaly publikálta első közös lemezét az egyre nagyobb kultusszal bíró Glacial Movementsnél.
Ha két ilyen nagy kaliberű előadó áll össze zenét készíteni, az ember nagyon rákészül. Nemcsak a várakozásról van szó. Egy ilyen mértékű kiadványnál még ha nem is tetszik elsőre az anyag, ráfogjuk, hogy érlelni kell, mert lassan mutatja meg az igazi arcát. Én pont így voltam Bvdub és Loscil első közös munkájával. A legkevésbé sem tetszett, mikor először hallottam, de félretettem, erjesztettem. Vártam, hogy hasson.
Nem is annyira a két előadó munkássága volt a garancia: maga a Glacial Movements kiadó az, amely évek óta masszív minőségben képviseli a csípős mínuszokat tolmácsoló ambientet. Nem véletlen, hogy az oldalon is gyakori vendég, hiszen kiadványai a zenei anyagtól kezdve a profi masterelésen át a lélegzetelállító borítókig olyan élményt nyújtanak a hallgatóságnak, amellyel Alessandro Tedeschi műhelye méltán nevezhető napjaink egyik legigényesebb ambient kuckójának, valahol a 12k, a Home Normal és a Hibernate mellett.
Na és persze a két előadó önálló kultusza sem megkerülhető. Loscil az évezred eleje óta a Kranky egyik alapfelszerelése, Bvdub pedig az utóbbi néhány évben sorra hódítja meg a kiadókat és a hallgatóságot egyaránt. Kettejük párosa számomra a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt, még akkor is, ha korábban már mindketten készítettek szólólemezt a Glacial Movementsnél. A meglepettség oka pedig nem más, mint hogy az ambientnek gyakorlatilag a két végletét képviselik.
Loscil rendkívül halk, minimalista világban gondolkodik, minden egyes taktusát visszafogott elegancia és leheletfinom rezonanciák hatják át (még legnagyvonalúbb munkáján, az Endless Falls című kiválóságon is). Bvdub ezzel szemben a nagy és hangos megoldások embere: évente három-négy albummal jelentkezik, mindegyik címe romantikus túlfűtöttséget sejtet, maga a zenei tartalom pedig egyenesen süvít, sír, hosszú-hosszú perceken keresztül zúdítja a hallgatóra a sűrű pátoszt. De hát nem egyszer hallottunk már olyat, hogy furcsa kollaborációkból sülnek ki a legjobb dolgok: nyilván sokan emlékszünk még az Orcas duóra, de ebbe a kategóriába tartozik a Deaf Center vagy akár A Winged Victory for the Sullen is. Kár lenne palástolnom, hogy Bvdub munkásságát jóval csekélyebb rajongással tudom követni, mint az ambient hallgatóság túlnyomó többsége, de ettől függetlenül hittem (vagy legalábbis bíztam) benne, hogy hátha egy újabb páros bizonyítja majd: két ellentétes pólus mennyire jól ki tudja egészíteni egymást.
Nos, nem. Méghozzá azért nem, mert ez nem egy duó munkája. A lemez készítésének a folyamatába nem nyertem bepillantást, de a végeredmény önmagáért beszél: ez egy újabb Bvdub-lemez, ugyanazzal a végletekig szomorított, túlzsúfolt hangzással, amelyet már több mint húsz (!) alkalommal prezentált. Scott Morgan kellemes ambient hintajátékai itt észrevétlenül tűnnek el, sőt eleve fel sem bukkannak - ha pedig mégis, olyan disszonancia szól a hangszórókból, mintha két tökéletesen különböző lemez szólna egyszerre. Két önálló világ fúziójából itt nem jön létre semmiféle harmadik. Loscil apró hangelemekből építkező stílusát teljes mértékben agyonnyomja a Bvdubtól már megszokott kirakat-depresszió. És bosszantó ez, mert az utolsó, Thanatos című számban mégis felsejlik valami igazán szép együttműködés, parányi és hatalmas erők már-már tökéletes harmóniája.
