MoeskoMusic - ambient blog

(HUN) Magyar nyelvű ambient zenei blog kritikákkal, interjúkkal, mixekkel, valamint mindenféle földi és földöntúli jóval.

(ENG) MoeskoMusic is a Hungarian ambient music blog with reviews, interviews, podcasts and many other things from behind closed eyelids.

Friss topikok

  • GTJV82: Én ezt miért csak most fedeztem fel?! :) Nagyon jó!!! (2014.05.07. 08:46) Maitreya: .74
  • GTJV82: Érdekes, nekem meg pont ilyen bealvós/álmosító hangulat jött le róla. :) Persze attól még nagyon s... (2014.05.07. 08:46) Orbit Over Luna: Transit
  • Werewolfrulez: @Moesko: Ez legyen a legnagyobb gond a világon :D (2014.04.22. 23:52) Anne Chris Bakker: Reminiscences
  • GTJV82: Ez is egy hazai album, ajánlom mindenki szíves figyelmébe: stereomantra.bandcamp.com/album/magic-... (2014.04.16. 08:45) HAZAI LOOPOK
  • pszichedeliksiheder: Még annyit fűznék hozzá amellett, hogy zseniális lemez; a World of Sleepers után ez lett volna a k... (2014.03.25. 12:55) Carbon Based Lifeforms: Twentythree

2010.02.27. 16:20

Loscil: Endless Falls

Loscil: Endless Falls

2010.02.27. 16:20 Moesko 7 komment

Esővel kezdődik és esővel is végződik Scott Morgan ötödik kézzel fogható stúdióalbuma. Több funkciót is ellát itt a csapadék: egyfelől simává mossa a hallgató kietlen partjait, elsodor mindent, ami szennyes; másfelől szükséges tápanyaggal látja el az élővilágot, új életet fakaszt; ugyanakkor szinte misztikus légkört teremt, egyfajta emelkedettséget, mely már-már metafizikus távlatok és interpretációk felé mutat. Ez utóbbit nyomatékosítja Kim Koch és Robert Sparks hegedűjátéka a nyitó darab középmagas, rendkívül finom amplitúdójú hangullámbeli kilengésre épülő loop kísérőjeként. Végül, de nem utolsó sorban egy olyan erőteljes kontúrokkal megtervezett világkép is kirajzolódik, melyben nincs már napfény, viharfelhők uralják csupán az eget, amerre a szem ellát, az eső pedig, akár egy örök időkre nyitva felejtett kerti csap, csöpög végeláthatatlanul...

A minimalista ambient zene mint a magasművészeti piramis legfelső, alulról szemlélve majdhogynem megközelíthetetlen építőeleme lép elénk teljes fegyverzetben. Monoton búgással induló hangullámok nyitják meg a számok nem evilági dimenzióját, majd egy apró, emberi agy számára tán nem is felfogható impulzus hatására ez a hullám finom kilengéseket produkál. Az impulzus egyenlő időközönként újra és újra útnak indul, a hullámok egyformaságát pedig leheletnyit megváltoztatja, melyek aztán a partnak csapódva, önmaguk lendületével visszafele gördülnek, elsiklanak az új hullámok alatt, vagy betakarják őket...

Különös tánc ez, melyet Scott Morgan a fegyelmezett komolyság és a kedélyes játékosság sajátos egyvelegével koreografál. Díszlet, jelmez, speciális megvilágítás nincs - bábjai saját jelenlétükkel alkotják az album világát, s csendes visszhangzásukkal kitöltik a számukra kijelölt mozgásteret. Ami ezen a téren kívül esik, az nem evilági. A hallgató mint interaktív műélvező, az előadás centrumában foglal helyet, pontosabban lebeg, hömpölyög - nem érez...

Minimalizmusának ellenére stilizációnak a nyomát sem érezni az Endless Fallson. Szerzője ugyanis nem leegyszerűsít egy benne (vagy a világban) létező képzetet, hanem ennek a képzetnek - mely lehet egy történés, egy érzelem vagy akár egy térben kiterjedő forma - a magvában megbújó mechanizmusát vizsgálja, illetve ezt a bonyolult működési struktúrát zenévé transzformálja. Morgan ebbéli világlátása alapvetően az ismétlődő objektumokra épül, az egysébeli ingadozást nem mutató ismétlődéseket pedig árnyalatnyi ingerületekkel mozdítja el monotonitásukból, hogy ezek az ingerek egy újfajta ismétlődést hozzanak létre...

Rendkívül dühítően hat az album záró tétele, mely váratlanul emberi hanggal, méghozzá hétköznapi beszédhanggal rombolja szét az Endless Falls transzcendens légkörét, mely az élet és elmúlás, a lét és nemlét közötti határmezsgyét kutatja, s ezzel az expedíciójával minden idők egyik legizgalmasabb és legtökéletesebb lemezévé válhatna.

Kárpótlásul érdemes megpróbálni az album bakelitkiadványát is, mely két bónusztétellel kecsegtet. További érdekesség, hogy az Endless Falls borítóján látható fényképet Scott Morgan lánya, Sadie Fern Morgan Marshall készítette.

Címkék: minimal kritikák 2010 kranky loscil minimal ambient

A bejegyzés trackback címe:

https://ambient.blog.hu/api/trackback/id/tr622992669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_49654 2010.03.12. 14:41:39

meg kell mondjam jó a zene, jó a lemez, engem mégse tudod teljességgel magába szívni... mármint van egy brutál nyitány, aztán valahogy leül az egész, persze nem akarom egy minimál zenének azt mondani, hogy még több ezt vagy azt, csak ahogy elkezdődik és akkor azt gondolom hű ez kikúrt valami, de semmi levezetés, aztán meg a szokásos loscil... olyan érzést hagy bennem, hogy repülni készülök a város felett, majd azt veszem észre, hogy ülök és bámulom az ablakon a cseppeket, lehet ez volt a cél, de én inkább szállnék... egyébként nagyon finom lett a hangzás, legjobb tőle eddig

Ismeretlen_47371 2010.03.15. 14:35:52

a nyitány alapvetően szerintem a pátosz megteremtését szolgálná (eső, vonós), de úgy, hogy a záró tétel nem képviseli ugyanezt, valóban egy kicsit felemásra sikerül a koncepció maga az album egyébként szerintem az apró rezonanciákba csomagolja az igazán nagy dolgokat, hallgató- és hangulatfüggő, hogy aztán ezek kicsomagoltatnak-e

ayad · http://ayadmusi.wordpress.com 2010.03.19. 10:47:59

nagyon-nagyon tetszik, de se a Plume-ot, se a Submers-et nem szárnyalja túl. Nem mintha ez cél lenne, csak ezt gondolom. :)

agolon 2010.04.14. 22:56:20

Jófajta lemez ez is. Mondjuk én nem nagyon tudok különbséget tenni a három lemez között, ha van ilyesmire hangulat, akkor simán jöhet mindhárom. Téli esti buszozásokra direkt jó volt.

Ismeretlen_47371 2010.04.15. 15:06:28

Meg most is jó az eső mellé.

Mex 2010.05.30. 14:26:03

Nagyon jó az album. Megszerettem azokat a részeit is, amik eleinte nem jöttek be igazán. Más füllel kell hallgatni, vagy nem tom. Az utolsó szám is fasza. Annyi, hogy néha fülhallgatóban szinte fülsértően hat, amikor rákezd a beszédre. Elüt a többitől. De utána teljesen élvezhető lesz. Egy picit mintha tisztább lenne - bár nem találom a megfelelő szót - a hangzása, mint addig, kevésbé hipnotikus/mély/tompa talán. Igazából nagyon egyformák a számai, de mégis másak. Talán belevihetett volna valami újat. Nem osztályzok, de egy kedvenc lett a lemez.

GTJV82 2013.01.23. 22:40:38

Fura, nekem az utolsó számról az jutott az eszembe, hogy olyan a hatása, mintha ezzel a beszéddel felébresztenének egy meditációból, álomból, relaxációból. Jelzi, hogy vége, térjünk vissza a realitásba.
Maga az album nekem is nagyon tetszik, bár valahol igaz az is, hogy tényleg egyformák a lemezei.
Kivétel a Coast / Range / Arc, ami nagyon elüt a többitől, és érdekes, nálam az az abszolút favorit. Borzongató az atmoszférája!
De azért ez is nagyon jó lemez tőle, bár minden Loscil album jó gyakorlatilag. :)
UI: Sőt, olvastam valami olyasmit is, hogy az első 4 lemeze egy bizonyos koncepció alapján készült, mely szerint mindegyik egy-egy fogalmi szint emelkedését jelképezi: Triple Point - elemi atomok, Sumbers - víz, First Narrows - Föld felszíne, Plume - égbolt.
süti beállítások módosítása