Nemrég indult útjára a Fluid Audio, és mindössze öt kiadvánnyal máris napjaink egyik legizgalmasabb kiadójává avanzsált. Ez az öt lemez azon nyomban ki is alakított egy igencsak határozott hangvételt, mely klasszikus hangszerelés (többnyire zongora és vonósok) mentén épít ambient várakat a modern technológia segítségével. A leginkább szembetűnő jellegzetesség mégsem ez, sokkal inkább az exkluzivitás, amellyel ezek a munkák a hallgatókhoz jutnak: kézzel készített szövetborítók, írógéppel nyomott tracklisták, fotográfiák, kitűzők, füstölők, könyvjelzők... Mágikus atmoszférájú varázsbolt minden egyes kiadvány, melyben a zene nem fölérendelt, hanem egyenrangú partnere az apróságoknak. Jelen lemez esetében például az 1940-es évekből fennmaradt Polaroid-felvételeknek.

Ennek megfelelően persze a zene is visszafogott, minimalista, időnként egyenesen meztelen. A hallgató feladata, hogy - miután az albumhoz mellékelt ajándékok jellegzetes aurájával átszellemült - felruházza ezt a csupasz testet a saját képzeletével vagy emlékeivel. A zene - Hummingbird esetében is - nem több egy bizonytalan ívű vezérfonalnál, apró csillagnál a téli éjszaka egén. Szinte nincs is olyan hang a lemezen, amely ne a háttérből úszna be az adott szám fókuszpontjába, ha egyáltalán van neki. Többnyire egyébként van: a legtöbb rövid tétel egy-egy ismétlődő motívummal próbálja megtalálni önmagát. Egyszerű, alig néhány hangból álló betétek ezek, és nagyon keveset formálódnak a szám játékideje alatt. Variációk egy témára, mondhatnánk, csakhogy a variánsok szinte a nullával rezonálnak. Inkább egy téma próbálkozásai - újból és újból nekilendülés, olykor kicsúszva az egyébként sem biztos ütemezésű ritmusból. Kísérletek - vég, és többnyire eredmény nélkül.

Bizonytalansága ellenére a lemezből mégis harmónia áramlik inkább, semmint kétely. Főleg a lezáró szakasz sugároz kiegyensúlyozottságot: miután az albumot nyitó néhány szám többnyire azonos képlet mentén tesz néhány kísérletet - nem tudjuk, mire, de tetszés szerint meghatározhatjuk -; a szám elején állandósuló motívum végigvonul a darabon, A pontból mégsem jutunk el B pontba, mert nincsen A pont és B pont. Az Eeminával megkezdődik a beletörődés folyamata, a hosszan kitartott loopokkal kísért végtelenség. A repetitív (tehát szintén végtelen) kísérletek az egységes örökkévalóságba olvadnak: már nincs ismétlődés, csak egyetlen időpillanat van - az viszont kiszakad az idő dimenziójából, mert örökkévaló lesz. Ez a gondolatiság aztán fokozatosan eluralkodik a lemez hátralevő részén, bár az alkotó nem merészkedik odáig, hogy a kiteljesedés érdekében radikalizálja azt (ami nem más lenne, mint egy tetszőlegesen kiválasztott hang monotonná lefokozott búgása).

A többféle értelmezési lehetőség közül az egyik szerint tehát az Our Fearful Symmetry egy bizonytalan bolyongás, mondjuk egy olyan dimenzióban, amely egy emberi elmeműködésnek feleltethető meg. Ez az elme lét és nemlét között bolyong, és fokozatosan veszíti el az emlékeit az előbbiről, miközben egyre inkább átlényegül az utóbbiba. Az album keretei között viszont csakis a bolyongás valósul meg, sem a létből kiszakadás, sem a nemlétbe való olvadás pillanata nem jön létre. Egyedül a számok elején megismert motívumok ismétlődésébe való, szinte paranoiás kapaszkodás valósul meg. Ennek feleltethető meg - többek között - a címválasztás is: pánikszerű ragaszkodás a szimmetriához, a tökéleteshez - a gondolathoz, hogy mindennek van tükörképe, semmi sem egyedüli, minden megismételhető.

Még ez az album is, melynek mind a száz példánya elfogyott a megjelenést követő 24 órában, és a kiadó bizton állította, hogy sem utánnyomást, sem digitális hozzáférést nem fog biztosítani. Ennek ellenére nemsokára érkezik az Our Fearful Symmetry újrakevert változata - újabb variációk egy témára. Jobban mondva újabb témák variációi. A megismételhetőség biztonsága.

_______________
Itt található a Fluid Audio honlapja, ahol ízelítőt kaphattok a lemezből.