MoeskoMusic - ambient blog

(HUN) Magyar nyelvű ambient zenei blog kritikákkal, interjúkkal, mixekkel, valamint mindenféle földi és földöntúli jóval.

(ENG) MoeskoMusic is a Hungarian ambient music blog with reviews, interviews, podcasts and many other things from behind closed eyelids.

Friss topikok

  • GTJV82: Én ezt miért csak most fedeztem fel?! :) Nagyon jó!!! (2014.05.07. 08:46) Maitreya: .74
  • GTJV82: Érdekes, nekem meg pont ilyen bealvós/álmosító hangulat jött le róla. :) Persze attól még nagyon s... (2014.05.07. 08:46) Orbit Over Luna: Transit
  • Werewolfrulez: @Moesko: Ez legyen a legnagyobb gond a világon :D (2014.04.22. 23:52) Anne Chris Bakker: Reminiscences
  • GTJV82: Ez is egy hazai album, ajánlom mindenki szíves figyelmébe: stereomantra.bandcamp.com/album/magic-... (2014.04.16. 08:45) HAZAI LOOPOK
  • pszichedeliksiheder: Még annyit fűznék hozzá amellett, hogy zseniális lemez; a World of Sleepers után ez lett volna a k... (2014.03.25. 12:55) Carbon Based Lifeforms: Twentythree

2010.05.22. 15:44

Hammock: Chasing After Shadows... Living With The Ghosts

Hammock: Chasing After Shadows... Living With The Ghosts

2010.05.22. 15:44 Moesko 5 komment

Egy kicsit úgy vagyok a Hammock új albumával, mint Tarkovszkij filmjeivel. Nem tudnám elvitatni a technikai és gondolati zsenialitását, de teljesen komolyan venni sem tudom. Mégpedig azért, mert - akárcsak a nagyszerű orosz rendező - a Hammock is véresen komolyan veszi a saját maga által megteremtett, és a mítosz szelével erősen átszőtt univerzumot. A pátosz tetőfokán pedig akaratom ellenére kitör belőlem a nevetés.

És olyankor persze bűntudatom van, de hát nem tehetek róla. Nekem valahogy mindig hiányzik egy csepp fanyar humor, irónia, cinizmus vagy bármi. Nem feltétlen kell, hogy köze legyen a humorhoz, elég, ha csak életszagú. Ha nem evilági zenét készítünk, az más. Ishq absztrakt űrutazós lemezein hiába kérném számon, hogy semmi életszagú nincs benne. De a Hammock zenéje magáról az életről szól. Emlékekről, gyerekkorról, a személyiségfejlődés különböző állomásairól, boldogságról és bánatról - közhelyekről, de jó értelemben.

Ezek minket minden nap körülvevő dolgok, melyekre mégis csak akkor figyelünk oda, ha egy pillanatnyi szünetet tartunk két lélegzet között, ha a bal láb után nem azonnal tesszük a jobbat. Erre általában nem nagyon jut idő, így lesz a közhelyekből unikumjellegű élmény. Ha másért nem is (persze másért is), de ezért mindenképpen nagyra kell értékelni a Hammock zenéjét. Ráérzett arra a finom jelenségre, mely szerint a közhelyek, épp azért mert közhelyek (vagyis kerülendő tényezők), elindultak egy "közhelytelenedési" átalakuláson. Ha a Hammock zenéjét hallgatja az ember, felidézi azt az egyébként át talán sosem élt emléket, mely az olyan hétköznapi, elcsépelt dolgokat, mint a fent említett szeretet, barátság stb. még sértetlen állapotukban foglalja magába.

Ez a sértetlenség általában a naiv tisztánlátással, vagyis a gyermekkorral hozható párhuzamba, ezzel is magyarázható a Hammock szomorkás, a gyermekkor elvesztése miatt érzett, menthetetlenül nosztalgikus hangvétele, mely kétségbeesetten próbálja felidézni az idilli, örömteljes évek harmóniáját, a boldog tudatlanságot... Ez a téma, illetve ez a hangvétel maga is egy közhellyé vált mára, a Hammock viszont ki tudott alakítani egy olyan zenestílust, amely azáltal hoz létre kiváló minőséget, hogy a közhelyes tényezőkből épít fel egy nem-közhelyes világot. Ezt a folyamatot sokféleképpen lehet nevezni, nekem a mitizálás tetszik.

A Hammock mitizál - a saját univerzumát tölti fel a mítosz és a misztérium kiismerhetetlen, borzongató mélységeivel. Ez egy nagyon ügyes taktika, mert ezzel kompenzálja a közhelyek sekélyességét. Mindeközben viszont egyetlen dologról feledkezik meg, ahogyan véleményem szerint a cikk elején említett Tarkovszkij is: az életről. A végtelen magasztosságban olyan mértékű stilizációig jutunk, amely az életet mintázza, de már köze nincs az élethez. Egy hiperszubjektív költői önvallomáshoz már annál inkább, ennek élvezetes, és kellően megérthető befogadásához viszont az empátia gyakorlatilag megvalósíthatatlan foka szükséges. Irodalmi műnemekkel fogalmazva a líra annyira elnyomja a drámát és az epikát, hogy a kész mű nem lesz több, mint puszta impressziókra épülő impulzusáradat, melyből a hallgatónak kell egyéni építményt tákolnia.

Ebből következik, hogy a szerző által létrehozott univerzumban a misztikum mélységéig lenyúlni szinte lehetetlen, marad tehát a felszín: a közhelyek - ezekből kell várat építeni, ami nyilván nem lehetséges, ha az ember igényesnek vallja magát. És itt hiányzik az, amiről korábban beszéltem: egy csepp irónia, egy fuvallatnyi cinizmus. Vagy - ugyebár - akármi, ami az élet szagát árasztja; a hétköznapiasság szagát, a rutin, a megszokás, az ismerősség szagát. Én ezt hiányolom Tarkovszkij filmjeiből, és ezt hiányolom általában a Hammock zenéjéből is.

Egyetlen kivétel volt, a két évvel korábban megjelent Maybe They Will Sing For Us Tomorrow. Talán csak a fokozottabb ambientes átitat az oka, bár erősen kétlem (a The Sleep-Over Series példának okáért az eddigi legtisztábban ambientjellegű Hammock-lemez, mégsem válik többé egy korrekt ambient albumnál). A 2008-as Maybe... minimítoszt hozott létre a saját keretein belül, méghozzá olyat, amilyet nagyon is komolyan lehetett és kellett venni. Ez viszont sem a korábbi, sem a mostani lemezzel nem sikerült.

A duó naiv szűrőjén keresztül a közhelyek mitizálása létrehozott egy kínos minőséget: a giccset. Ez már nem hogy komolyan nem vehető, de egyenesen vicces - első benyomásra, másodikra pedig szimplán unalmas. Van itt a csellótól elkezdve a fúvósokon át a gitárig és az elengedhetetlen "angelic voices"-ig bezárólag minden, ami csak és kizárólag a pátoszt szolgálja. A közhelyek pátoszát. És ez egy nagyon ingatag építmény, amely szerintem egy percig sem áll meg a lábán. A minőséggel és a gondolatisággal nincs baj, az szokás szerint maxpontos. Ezzel is magyarázható, hogy felszínesen, háttérzeneként hallgatva az új Hammock-lemez is olyan, mint a korábbiak: tökjó. De ha az ember fejest ugrik benne, akkor beveri a fejét. És az meg olyan sovány, ha egy igényes albumról csak azt lehet elmondani, hogy "nem igényesen" hallgatva jó

Címkék: kritikák 2010 hammock

A bejegyzés trackback címe:

https://ambient.blog.hu/api/trackback/id/tr512992681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiko 2010.05.25. 11:08:27

Miért bántod ennyire szegény Tarkovszkijt..?

Ismeretlen_47371 2010.05.25. 11:24:51

Nem hinném, hogy bármennyire is bántottam volna. Leírtam egy már korábban, filmtörténészek és -esztéták által is kimutatott tényt, melyhez én objektíve kritikusan, szubjektíve egy kicsit rossz szájízzel viszonyulok, és ezt önkényesen párhuzamba hoztam a Hammockkal. Ugye Te is belátod, hogy ebben semmi támadás nem volt? :)

Tiko 2010.05.25. 22:22:22

Hmm, semmiképp nem támadás, de nem is feltétlen semleges; a történészeknek meg nem mindig hiszünk, az esztétáknak meg még kevésbé, plusz, Hammock szerintem igen messze-messze áll Tarkovszkijtől, a legtöbb tekintetben, és sajnos sosem ragadott meg annyira, hogy különösebb figyelmet szenteljek neki, ellenben a rendező úrral (legalábbis a párhuzam az én fejemben nem tud létre jönni.. de ez én vagyok).. De az elmúlt pár sor alatt rájöttem, hogy erről nem volna jó vitát szítanom, mert túlontúl szeretem/átérzem (pl.) a Сталкер-t ahhoz, hogy ne védjem meg az alkotóját.. az én hibám, tudom:)

JoGa · http://www.myspace.com/clipondildo 2010.09.10. 09:11:31

Szerintem ez egy kellemes lemez, nem tesz hozzá semmi újat a post-rock / ambient zsánerhez, de nem is vesz el belőle. Nálam kifejezetten működnek az ilyen 'emlékelőhívó' / daydreaming tipusú zenék (is). De nem vagyunk egyformák és ez a legjobb dolog ezen a világon. A lemezborító artwork-jét egyébként Jónsi (Sigur Rós) jegyzi, de ha nem ő lenne az alkotó akkor is tetszene ez a fotó. A blog tetszik, jövök még ide máskor is. A legjobbakat, üdv.

Ismeretlen_47371 2010.09.12. 16:13:10

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy ha egy korábban kialakított minőséget a puszta önismétléssel és a cikkben tárgyalt túldramatizálással értéktelenít, arról tényleg elmondható-e, hogy nem tesz hozzá, vagyis inkább hogy nem vesz-e el a zsánerből. Nem kötekedni akarok, csak agyalni kezdtem. :) Az artworköt én nem értem, nem tudtam a zenéhez kapcsolni. Szerintem borító tekintetében is a Maybe They Will Sing For Us Tomorrow az etalon. Köszi a dicséretet, gyere!
süti beállítások módosítása