Az Ultimae állóvizébe már nagyon időszerű volt egy jókora követ hajítani, hogy megbizonyosodjunk róla, nem apadt még ki teljesen a tó. Nemsokára jön az új H.U.V.A. Network is, egyelőre azonban Magnus Birgersson egyedül csobbant jókorát, sikeresen felpezsdítve ezzel a francia kiadó vérkeringését. Több mint három év telt el a legutóbbi ambient-beállítottságú Solar Fields-munka megjelenése óta (mikoron is, 2005 végén egyszerre két szenzációs korong is napvilágot látott Leaving Home és Extended címmel). A svéd srác zenéje ma a psychedelic ambient alapfogalma,egyedi, utánozhatatlan és azonnal felismerhető színfoltot képez a műfaj palettáján.
Mindezek ellenére tartottam az új lemeztől. Magnus azóta is jónéhány ambient-válogatáson működött közre, és az olyan pocsék, fantáziátlan szerzemények, mint a Jeezlh vagy a Feelings (mely sajnos ezen a lemezen is helyet követelt), erősen megkérdőjelezték bennem Solar Fields tényleges vezető pozícióját. A Movementset végighallgatva megkönnyebbülten nyugtázhatom: ismét minőségi lemez született, habár az előző munkákhoz képest mindenképpen halványabb.
Birgersson jókora hírnévre tett szert első, 2001-es megnyilvánulása óta, és az első gondolat, ami a Movements trackjeit hallgatva eszembe jutott, hogy ez a hírnév bizony egy kicsit a fejébe szállt. Hihetetlenül elnagyzolt, minden eddiginél patetikusabb és magasztosabb hangzás jellemző a számok legalább felére, melyek mind-mind azt hirdetik, mennyire nagyszerű zene is ez, szerzőjük pedig mennyire kivételes tehetség (mentségére szóljon, ez igaz). Az olyan darabok, mint a Sky Trees vagy a The Road To Nothingness fájdalmasan önző beállítottsága bizony erősen rányomja az albumra a bélyeget. Sok helyen olvastam, mennyire jónak találják Solar Fields új stílusát. Nos, valóban egy új, bosszantóan egoista hangzásról beszélhetünk, mely ezen a korongon még éppen hogy nem kerül túlsúlyba, de jó uton halad affelé.
Szerencsére azonban helyet kaptak olyan számok is, amikre nagyjából számított egy valamirevaló SF-rajongó. Ezek a darabok főleg a lemez első felében csendülnek fel. A Sol és a Circles Of Motion hozza a régi jó stílust, melyet már mindannyian ismerünk és kedvelünk a korábbi lemezekről, ugyanakkor egyik sem válik önismétléssé, kreatív és élvezetes számok - csakúgy, mint a Dust vagy a Patterns is. Két szerzeményt pedig mindenképp szeretnék külön kiemelni: a Discovering egy lélegzetelállító space-utazás, mely felül is írja a space ambient szabályait, és a végéhez érve egy hatalmas atmoszférikus lebegéssé alakul. Mestermű. A másik gyönyörűség a The Stones Are Not Too Busy. Nem tudom, emlékeztek-e még az Cosmik Chillen elhangzott Small Little Green Cubesra, mely sajnálatos módon azóta sem kapott helyet önálló Solar-lemezen. Az említett The Stones... azonban kiválóan idézi meg ezt a hangulatot, egyszerre hipnotizálóan utaztató és dinamikus. Szenzációs.
Mindent egybevetve újabb értékes lemez került ki az Ultimae égisze alól, mely azonban sajnos nem áll össze szerves egésszé. A fent említett rossz számok természetesen nem hallgathatatlanok, de bőven sikerült elrontaniuk annyira az összképet, hogy ne tudjam kiválónak nevezni Magnus Birgersson hatodik stúdiólemezét. De úgy is fogalmazhatnék, hogy én egész egyszerűen többet vártam. (Vagy ha az egót nézzük, kevesebbet.)
