Kiadó: Indica Music
Megjelenés ideje: 2004.
Műfaj: psychedelic, acid, ambient, dub, trance

1. Cell: Zaz
2. Yucatan: Aero
3. Tikal: Canicule
4. Altöm: Plasma (Shaeker Edit)
5. Tripswitch: Viscous
6. Scene: Angel
7. Tikal: Mind Control
8. Vibrasphere: Peace Of Mind
9. Cell: Explicit Rotative Movement

Először is elnézéseteket kérem, amiért már ilyen rég nem írtam, a sok elfoglaltság mellett nem jutott időm egy rendes kritikára. A zene persze a legzsúfoltabb napjaimon sem maradhat el, így most egy általam nemrég felfedezett válogatásalbumot mutatnék be. A bemutatásra nem szoruló Bamboo Forest alapító- és ma már egyedüli tagjának, Yann Hénnaf néhányszámos psyamb-projectjének, a Yucatannak kerestem az utolsó általam nem ismert darabját (Aero), mikor ráleltem a Namaskarra. Az Indica kiadó eddig sem volt ismeretlen számomra, Cell Phonic Peace című korongját kifejezetten bírtam, és a Vajra című válogatás is tartogatott jobb pillanatokat, jelen lemez azonban teljesen új volt nekem.
Az Indica 2004-es indulásának a nyitó epizódja ez a tracklista alapján is rendkívül erős gyűjtemény. Szándékosan használtam az erős szót, fel kell hívnom ugyanis a figyelmet, hogy a gyönyörűszép keleti borító súlyos, nem éppen könnyen emészthető pszichedeliát rejt magában. Akitől azonban nem áll távol ez a stílus - márpedig tőlem nem áll távol -, annak a Namaskar egy valóságos ékkő lesz, lévén a kemény, goába hajazó psyamb az egyik legnehezebb ambient műfaj, ebből kifolyólag itt találkozhatunk a legtöbb csúfsággal.
Az egy évvel később megjelent Phonic Peace-ből kapunk ízelítőt az első számban, mely galád, ámde ügyes módon használja fel Jairamji Chime című számának a vokálbetétjét (nem kizárt persze, hogy anno már Charlie Roscoe is kölcsönvette valahonnan), és nem mellesleg kiválóan adja meg az orientális alaphangot a lemeznek, mely mindvégig meghatározó vonásként lesz jelen.
A már fentebb említett Yucatan-darabbal haladunk tovább. Yann Hénnaf psyambját személy szerint nagyon csípem, először (és majdhogynem utoljára, sajnos) még a Spirit Zone-válogatásokon hallottam őket, és pontosan azt szeretem bennük, amit a (korai) Bamboo Forestben. Annak ellenére, hogy nehéz témákkal és kemény basszusokkal dolgozik, rendkívül masszív hangzást elérve ezzel, zenéje mindvégig megmarad ízlésesnek és - nem vicc - simogatóan kellemesnek, márpedig ez igen nagy szó annál a fajta zenénél, amit ő képvisel. Az Aerót hallgatva is ezt tapasztalhatjuk, bár nem a legjobb példa a fent leírtakra: egy az átlagtól eltérően könnyedebb hangvételű dalról van szó, az indiai légkörnek megfelelően több melegséggel és napfénnyel.
Tikal neve valószínűleg minden goásnak ismerős (bár zenéje messze áll az eredeti goától). A srác - mint legtöbben - időnként lassabb ütemekre cseréli a ropogós bpm-et, és beugrik egy-egy psyamb-válogatásra. Ez történt most is, bár a mérsékeltebb ritmus ellenére a psytrance-es beütés itt is megmaradt. Nem kihagyhatatlan, de nagyon is hallgatható szám a Canicule.
A svéd Altöm szintén az uptempo szerelmeseinek lehet ismerős, ha jól tudom, ambient-megnyilvánulásairól sem ezelőtt, sem ezután nem kifejezetten volt ismert. Sőt, emberünk Plasma című száma kapcsán sem bír magával, és csak-csak belecsempészi a goát zenéjébe - s teszi ezt egyébként szenzációsan.
Tripswitch ugyebár sosem állt közel hozzám, de időnként készít olyan számokat, amikre mégis azt mondom, á, végül is nem olyan rossz, amit csinál. Ez történt most is, Viscous című darabja már egyértelműen a trance-kategóriába sorolható, mint az album csúcspontja (ritmusban legalábbis).
Scene angyalkájával megyünk tovább, sőt ugrunk. Sajnos egy igen gyenge és unalmas része a Namaskarnak, jelentősen rontja az összképet: hiányzik belőle mind a kreativitás, mind az a hangyányi, ám cseppet sem elhanyagolható orientális töltet, ami minden egyes számot, és ezzel együtt az albumot is áthatja. Egyszer meg lehet hallgatni a kíváncsiság kedvéért, de véleményem szerint ezek után jobb kihagyni a repertoárból.
Ismét Tikal következik, aki még utoljára megcsavarja az agyunkat, de úgy, hogy köpni-nyelni nem tudunk. A Namaskar legkeményebb psyjével van dolgunk, egy hihetetlen, senkit sem kímélő alkotással, mely tényleg csak a műfaj rajongóinak szívét fogja megdobogtatni.
Eztán Vibrasphere ad egy kis békét lelkünknek, és bár az egyik legskandinávabb duóról van szó, ők is belevittek egy kis keleti hangzást egyébként köztudottan hűvös zenéjükbe.
A hallható színek és látható hangok mezején tett kirándulást ismét Schefferrel zárjuk, aki egy gyönyörű ázsiai naplementét tár elénk, megmutatva ezzel, hogy a goa és az agycsavarás hazájában is létezik még a béke és a nyugalom.

10/9