Kiadó: Twisted Records
Megjelenés ideje: 2008. január 21.
Műfaj: psychedelic chillout, dub
Kulcsszavak: ( - nocomment - )
Szerintem: 10/9

1. From Trunch To Stormness (11:58)
2. The Queen Of All Everything (7:52)
3. Rogue Bagel (8:29)
4. Daisies And Rubies (10:18)
5. Signals From Bob (7:48)
6. 382 Seaside (6:45)
7. Roflcopter (7:22)
8. A Shower Of Sparks (9:00)

Hát, ez a nap is eljött. Ott, a dubmágus új szerzeményeire 2002 óta egy emberként vár töretlen lelkesedéssel az egész elektronikus zenei kör. A Hallucinogen In Dubbal valami olyan hihetetlenül profi, tökéletességgel hibátlan lemezt tett le az asztalra, amit (véleményem szerint) azóta sem tudott felülmúlni - a Skylonnal sem. A 2003-mas Blumenkraft már kevésbé volt elszállós az egy évvel korábbi remix (?...) gyűjteményhez képest, ez pedig jelen esetben is elmondható. Ám gyorsan hozzátenném: imádtam a Blumenkraftot, és ugyanúgy imádom a Skylont is. A két album meglehetősen hasonló hangzásvilággal bír, Ott azt a vonalat vitte tovább, amit 2003-ban kezdett el.
A nyolc darabot tartogató korong megfontolt mérsékeltséggel nyit: a From Trunch To Stormness és a The Queen Of All Everything egyaránt fokozatosan építkező, lassan kiteljesedő, és akkor sem mindent elsöprő számok. Azonban míg a Blumenkraftnál már az elején hordozott az egész album egyfajta súlyos hangvételt, addig a Skylonon inkább a lebegősség, a könnyedebb beállítottság figyelhető meg, ami egy Ott-album nyitányának talán nem a legjobb ötlet.
Míg mielőtt tényleg túlzottan folydogálósra venné a figurát, szerencsére jön a Rogue Bagel, melyet már tavaly ősz óta ismerhetünk. Az egyik legjobb szerzemény végre azt a hangzást nyújtja, amire szükségünk van! Dinamikus dob, arab férfi éneke és Meena vokálja, egyszóval zseniális! Koncepcióban szintén a Blumenkrafthoz hasonlítható, ahol ugyancsak a harmadik szám (Splitting An Atom) vezette fel az igazi dinamizmust a lemezre.
Szintén egy kiváló pontja következik az albumnak, ez pedig a Daisies And Rubies, mellyel kiválóan tudom azt példázni, hogy mit kifogásoltam az első két számnál: ez sem kifejezetten a pörgős hangvételről jellemző, mégis magával ragadja a hallgatót. Ugyanez elmondható a Signals From Bobról is. Aztán sajnos egy kifejezetten gyenge darab jön, a 382 Seaside. Valószínűleg csak személyes vélemény, de kettőnél többször akkor sem tudtam végighallgatni. Nekem Ott nem ezt a zenét jelenti! Az elviselhetetlenségig fokozott torzítás, beteges hagnem? Ugyan már...
A Roflcopter a Rogue Bagel párjaként is jegyezhető, okos dolog volt a kissé belassuló lemez végére még odabiggyeszteni, alaposan felborzolván kedélyeket. Jól sikerült a levezető szám is, szintén a Blumenkraftot idéző hangulattal.
A Skylon rengeteg vonatkozásban nevezhető Ott első stúdiólemeze folytatásának, és ez sajnos arra is vonatkozik, hogy bizony nem tökéletes kiadványról beszélünk. Itt-ott nem úgy szólnak a dolgok, ahogy szeretnénk, ezt-azt lehagytunk volna az albumról, de ettől függetlenül igazán hálás korong a Skylon! Várakozások és csúsztatások ide, kifogásolnivalók oda, azért Ott még mindig napjaink elsőszámú psychedelic dub mágusa.

Hasonló albumok:
legfeljebb a Blumenkraft és a Hallucinogen In Dub.

Kihagyhatatlan, és pont.
- SaikoSounds
- Psyshop
- Twisted

Kiadó: Spotted Peccary
Megjelenés ideje: 2005. április
Műfaj: space ambient
Kulcsszavak: bolygó, csillagok, galaxis
Szerintem: 10/10

1. Garden Of The Divine (18:15)
2. Surreptitious Ritual (14:53)
3. Forested Veins (14:30)
4. Entropy (8:41)

A névvel először az Ultimae két független válogatáslemezén (Albedo, Oxycanta) találkoztam, ám sokáig nem keltette fel az érdeklődésemet a finom kísérletiességgel vegyített lágy ambient. Aztán gondoltam egyet, és letöltöttem Stefan Jönsson első lemezét, a Radio Silence-et. Tetszett. Tényleg tetszett, és gondolkodtam is, hogy írjak-e róla, aztán úgy voltam vele, persze, miért is ne, elvégre tényleg jól összetett, kellemes korong, de azért előtte még meghallgatom a másodikat is. A Secret Observatory azonban rendesen meglepett. Míg a Radio Silence egy lebegős, néhol sercegős-torzítós, néhol búgós témákból felépített munka, addig a Secret Observatory egy tökéletes űrutazás, melyben elveszik a tér és az idő fogalma.
Az utazás négy részre különíthető el, de a számok olyan tökéletes harmóniában követik egymást, hogy a váltás sehol sem észlelhető. Az albumon nincsenek elnyújtott fokozások, majd nagy kitörések, se bravúros effektzivatarok és dinamikus pulzálások. Mély, lebegős, elszállós zene, melyet a csillagok számlálása közben a legjobb hallgatni.
Látszólag egysíkú, de valójában rendkívül mozgalmas, igazi űrutazás, ahogy csak a legnagyobbak tudják.

Hasonló albumok:
Evan Bartholomew: Caverns Of Time
Pete Namlook & Richie Hawtin: From Within I-II-III
Robert Rich: Illumination
Solar Fields: Extended

A lemezt közvetlenül Stefan Jönssontól rendelheted - ITT.

Kiadó: Somnia
Megjelenés ideje: 2007. november 16.
Műfaj: dark ambient, floating ambient
Kulcsszavak: sötétség, hidegség, világűr, antiutópia
Szerintem: 10/10

1. We Set Out Into The Caverns Of Time (17:42)
2. Leaving Behind Ourselves (9:52)
3. Leaving Behind Our Memories (11:49)
4. Elusive And Effervescent Is Our Destination (13:00)
5. Descending Deeper In Search Of The Timeless (8:56)
6. Reborn, We Flucate And Fade (10:40)

Evan Bartholomew neve valószínűleg nem cseng túl ismerősen, bár a helyzet nyilván más, ha a Bluetech vagy az Evan Marc alteregót említem. Míg előbbi egy IDM-ambient-, addig utóbbi a progressive house-project, mögöttük pedig nem más áll, mint Evan Bartholomew, aki saját nevén adta ki legújabb albumát. A stílus ezúttal az igazán mély, nem éppen könnyen fogyasztható, de annál nagyobb élményt nyújtó ambient.
A hat igen hosszú utazást felvonultató albumot megjelenése óta meghallgatom időnként. Bevallom őszintén, először egyáltalán nem tetszett. Első alkalommal a nyitó számot is alig tudtam végigdekkolni, a többinek már neki sem kezdtem. Félretettem, és szépen meg is feledkeztem róla. Aztán egyik nap, mikor igazán kemény hideg volt az utcákon, és én hazaértem csontig átfagyva az üres szobámba, és teljesen egyedül voltam, és minden más jobban szerettem volna, minthogy ott és akkor jelen legyek az engem körülvevő világ teljes tudatában - na szóval ekkor betettem ezt az albumot. És nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy bő órára tényleg eljuthattam teljesen más helyekre.
Evan zenéje bőven túlmutat a professzionalizmuson: olyan kegyetlenül mély, a lélek legrejtettebb zugaiban kalandozó álmot szolgáltat, amit eddig - legalábbis számomra - még senki más, vagy csak igazán kevese voltak képesek.
Lévén dark és floating ambient keverékéről van szó, dob és ritmus egyáltalán nincs a számokban. Igazán hosszan elnyújtott loopok, mély tónusok, időnkénti felcsillanások viszik a hallgatót egy egészen távoli galaxisba. Az erős lebegősség ellenére a Caverns Of Time mindvégig fenntartja az érdeklődést, egyszer sem fordul unalomba a lemez az elsőtől az utolsó percig mozgásban tartja a belső mozit.
Azt nem állítom, hogy a hét bármelyik napján előveheti, és könnyedén végigfuthat rajta az ember. Alkalmi album.
Akkor viszont semmi másra nem fogsz vágyni.

Hasonló albumok:
Aarktica: No Solace In Sleep
Maitreya: .74
Pete Namlook: Season Greetings sorozata
a Tangerine Dreamnek is voltak hasonló anyagai (Alpha Centauri, Atem, Rubycon, Green Desert, Phaedra)

...és Garganell is biztosan ajánl még párat, ha szépen megkérjük. :)

A 777 darabszámra limitált lemezt még nem késő megrendelni!
- SaikoSounds
- Somnia

Kiadó: Backroom Beats
Megjelenés ideje: 2004, de főleg 2005 végétől kapható
Műfaj: experimental lounge, future jazz
Kulcsszavak: őrület, sok-sok effekt, profizmus, határok felrúgása, eksön
Szerintem: 10/9

1. Drop Of A Dime (6:29)
2. Joyrider (6:06)
3. Chinese Burn (2:12)
4. Cafe Spring (6:36)
5. Heavenly (5:49)
6. Transplant My Head (6:06)
7. Lips On The Bottle (2:06)
8. Latino Express (6:06)
9. Bring Me Some Reefers (0:59)
10. Tequila Sunrise (8:29)
11. A Little Love (6:12)
12. The Lost Frontier (4:38)
13. Roaring Lion (5:55)

Már igen régóta vadászom erre a lemezre, de mindeddig nem találtam rá sehol. Szerencsére a napokban segített ki Jedy barátom, azóta pedig már többtucatszor végigpörgettem a Joyridert. Előrebocsátanám (személyes tapasztalat alapján legalábbis): ez nem feltétlen az a zene, ami elsőre belopja magát az ember szívébe, hacsak nem ilyenen nőtt fel az illető. Merv Pepler és Will White ugyanis felrúg minden eddigi szabályt, amit a lounge műfaj az évek során felállított, és úgy a fejére állítja, hogy majd' beleszédül a kedves zenehallgató. Aki tehát nem kedveli a lounge-on belüli kísérletezgetést, ne ezt válassza. Aki igen, annak ez a Biblia.
A Flexitones két fickó, Will White és Merv Pepler (Eat Static, anno Ozric Tentacles) alkotta formáció, akik a semmiből rukkoltak elő pár éve ezzel az anyaggal, melyet a Posford által terelgetett Twisted kiskiadója, a Backroom Beats teregetett a világ elé. A Backroomnál piacra dobott cuccok sosem érték el azt a sikert, amit mondjuk a Shpongle vagy Ott, de elég sokan ismerték azért az ott megjelent dolgokat is. Ezek közül talán a leghíresebb (és legkedveltebb) a Joyrider.
A lemezről alkotott vélemények igencsak megoszlanak, így én a sajátomat mondom el.
Véleményem szerint a Joyrider egy K-I-V-Á-L-Ó munka. Gondolt egyet ez a két hapsi, fogták a klasszikus hangszereket, úgymint trombita, gitár, miegymás, kegyetlenül összetorzították mindenféle effekttel, csűrték-csavarták, az eredmény pedig mégis egy olyan album, amit szerintem a modern lounge zene definíciójaként lehetne tanítani.
Két számot külön kiemelnék, ez pedig a címadó Joyrider, illetve a Transplant My Head. És akkor most jön elő a címszóban szereplő 'eksön'. Aki látott már legalább két, kellőképp értelmetlen (értsd: csak és kizárólag a szórakoztatás céljából készült, puskaporszagú) akciófilmet, és a két ominózus számhoz érve feltekeri a hangerőt lehetőleg maximumra, egy kis időre baromi cool szuperhőssé válhat. Nem viccelek! Még szirénaszót is kapunk! Az album igazi hátrányát pedig itt hoznám elő: több ilyen szám kéne a Joyriderre. Az összkép így is jó, de időnként talán picit vontatottá válik a ritmus. Jól jönne még néhány idegborzoló őrület.
Egyébként pedig kötelező!

Hasonló albumok:
Hi-Fi Companions: Swingers In Paradise

Vedd meg!
SaikoSounds
Psyshop
Wirikuta
Twisted

Kiadó: Karmatronic Records
Megjelenés ideje: 2007. szeptember
Műfaj: chillout, lounge, downtempo
Kulcsszavak: lazulás, autópálya, kávé(zó)
Szerintem: 8/10

1. Embers (5:25)
2. Scuba (3:54)
3. Pandora Connection (4:25)
4. Homeless Child (5:38)
5. Misplaced Entities (3:52)
6. Thousand With Two (3:18)
7. Sol Y Mar (5:05)
8. Turbulence (3:41)
9. Shores Of Granada (3:13)
10. Blue Mood (4:26)
11. Bazaar (3:43)
12. Jewel In Your Eyes (4:44)

2007 szeptemberében jelent meg Tangram név alatt Fabók Péter első önálló nagylemeze, akit a jártasabbak Afterglow néven már valószínűleg ismernek. Jelen albumot a Karmatronic dobta piacra, ugyanakkor számtalan online shopon is megvásárolható!
Már a borító is igen figyelemreméltó, Rob Terwilliger munkája tökéletesen passzol a 12 szerzeményt felvonultató lemezhez: érett, határozott, kifinomult hangzásvilággal van dolgunk. Stílusilag leginkább a chillout jellemzi, ám ennyivel nem intézhetjük el a dolgot, ugyanis nem a jól megszokott Café del Mar-chillout hallható itt, sokkal érdekesebb annál. Tangram a mérsékeltebb lounge alapra építkezik, ezt ruházza fel a szolid, de zseniális dallamokkal, a remek gitárjátékkal, és a modern technika nyújtotta lehetőségekkel, különféle effektekkel, melyek szerencsére nem tolják el a korongot a túlzott elektronika irányába.
Az 51 perc alatt igen változatos darabokban lehet részünk. Találunk finoman lüktető space-es (Embers, Scuba), kifejezetten pörgős, groove ritmusú (Misplaced Entities), mélyebb, líraibb (Blue Mood, Homeless Child), és ha már chillout, akkor természetesen a klasszikus CdM-hangzást idéző (Sol Y Mar) etűdöket. A sokszínűség ellenére Tangramnak mindvégig sikerül megtartania az album összetettségét, még a kissé kellemetlen útóízt hagyó Turbulence és Bazaar sem rontanak az összképen.
Aki új mérföldkövek után kutat a chillout terén, az ne itt keresse! A Highway Ambience nem akar több lenni annál, ami, ez pedig egy őszinte hangzásvilágot nyújt a hallgatónak. A chillout műfaj igencsak hadilábon áll manapság. 2008-ban járunk, és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a műfajalapító kiadó is egyre gyengébb, mondhatni szar lemezeket dob piacra. Ilyenkor kifejezetten üdítően hat egy olyan album, mint Tangramé, aki hű marad az alapokhoz, és saját magát is kellő arányban tudja a számokba csempészni.

Látogassátok meg Tangram hivatalos honlapját, ahol bővebben is megismerhetitek Őt!

Az első MoeskoMix. Chill a javából!