Kiadó: Backroom Beats
Megjelenés ideje: 2004, de főleg 2005 végétől kapható
Műfaj: experimental lounge, future jazz
Kulcsszavak: őrület, sok-sok effekt, profizmus, határok felrúgása, eksön
Szerintem: 10/9

1. Drop Of A Dime (6:29)
2. Joyrider (6:06)
3. Chinese Burn (2:12)
4. Cafe Spring (6:36)
5. Heavenly (5:49)
6. Transplant My Head (6:06)
7. Lips On The Bottle (2:06)
8. Latino Express (6:06)
9. Bring Me Some Reefers (0:59)
10. Tequila Sunrise (8:29)
11. A Little Love (6:12)
12. The Lost Frontier (4:38)
13. Roaring Lion (5:55)

Már igen régóta vadászom erre a lemezre, de mindeddig nem találtam rá sehol. Szerencsére a napokban segített ki Jedy barátom, azóta pedig már többtucatszor végigpörgettem a Joyridert. Előrebocsátanám (személyes tapasztalat alapján legalábbis): ez nem feltétlen az a zene, ami elsőre belopja magát az ember szívébe, hacsak nem ilyenen nőtt fel az illető. Merv Pepler és Will White ugyanis felrúg minden eddigi szabályt, amit a lounge műfaj az évek során felállított, és úgy a fejére állítja, hogy majd' beleszédül a kedves zenehallgató. Aki tehát nem kedveli a lounge-on belüli kísérletezgetést, ne ezt válassza. Aki igen, annak ez a Biblia.
A Flexitones két fickó, Will White és Merv Pepler (Eat Static, anno Ozric Tentacles) alkotta formáció, akik a semmiből rukkoltak elő pár éve ezzel az anyaggal, melyet a Posford által terelgetett Twisted kiskiadója, a Backroom Beats teregetett a világ elé. A Backroomnál piacra dobott cuccok sosem érték el azt a sikert, amit mondjuk a Shpongle vagy Ott, de elég sokan ismerték azért az ott megjelent dolgokat is. Ezek közül talán a leghíresebb (és legkedveltebb) a Joyrider.
A lemezről alkotott vélemények igencsak megoszlanak, így én a sajátomat mondom el.
Véleményem szerint a Joyrider egy K-I-V-Á-L-Ó munka. Gondolt egyet ez a két hapsi, fogták a klasszikus hangszereket, úgymint trombita, gitár, miegymás, kegyetlenül összetorzították mindenféle effekttel, csűrték-csavarták, az eredmény pedig mégis egy olyan album, amit szerintem a modern lounge zene definíciójaként lehetne tanítani.
Két számot külön kiemelnék, ez pedig a címadó Joyrider, illetve a Transplant My Head. És akkor most jön elő a címszóban szereplő 'eksön'. Aki látott már legalább két, kellőképp értelmetlen (értsd: csak és kizárólag a szórakoztatás céljából készült, puskaporszagú) akciófilmet, és a két ominózus számhoz érve feltekeri a hangerőt lehetőleg maximumra, egy kis időre baromi cool szuperhőssé válhat. Nem viccelek! Még szirénaszót is kapunk! Az album igazi hátrányát pedig itt hoznám elő: több ilyen szám kéne a Joyriderre. Az összkép így is jó, de időnként talán picit vontatottá válik a ritmus. Jól jönne még néhány idegborzoló őrület.
Egyébként pedig kötelező!

Hasonló albumok:
Hi-Fi Companions: Swingers In Paradise

Vedd meg!
SaikoSounds
Psyshop
Wirikuta
Twisted