Kiadó: Lotuspike
Megjelenés ideje: 2004 eleje
Műfaj: dark ambient, tribal

1. The Pilgrim's Road
2. The Gate
3. Majoun
4. Sandstorm Dreaming
5. Westerly Prayer
6. Serpent And Stone
7. Blood

A Lotuspike-ról korábban már beszéltünk Darshan Ambient lemeze kapcsán. Egy alig négy éve alakult ambient kiadóról van szó, amely eleddig már tíz, szinte kivétel nélkül hibátlan korongnak adott tetőt a feje fölé. Az előbb említett Michael Allison-projectet leszámítva meglehetősen sötét irányzatot képviselő albumokról beszélhetünk, ami alól a kiadó nyitó megjelenése sem kivétel.
A cím egyfajta metaforaként is értelmezhető: egy kapu, mely bevezet a Lotuspike világába. Természetesen ne számítsuk soha nem hallott hangokra és új műfajok létrejöttére. A cél jelen esetben nem az újítás, sokkal inkább a már kitaposott ösvényeken való igényes munka készítése.
Jeff Kowal nevével 2002-ben találkozhattunk először, amikor  megjelent The Darker Space című lemeze. A korong természetesen csak egy szűk réteg körében aratott osztatlan sikert, azok azonban, akikhez eljutott Kowal munkája, megjegyezték a nevét. Valószínűleg ez lehetett annak is az oka, hogy a Ben Coxszal és Daniel Pipitone-nal közösen létrehozott Lotuspike égisze alatt megjelent anyagokra több figyelem irányult.
A The Gate egy nyilvánvaló szempontból különbözik a később megjelent lemezektől, ez pedig a visszafogott, de meghatározó törzsi beállítottság. A tribal mint műfaj alkalmazása sajnos a későbbi megjelenésekre egyáltalán nem jellemző, így már csak ezért is érdemes kitüntetett figyelmet szentelni Kowalnak. Mint mondtam, a borongósabb beütés itt is meghatározó elem, a hosszan elnyújtott morgó loopok kiválóan fogják közre a különféle dobokat és a sejtelmes, olykor félelmetesbe hajló fuvolajátékot. A rövid, de mozgalmas ötven perc ősi rítusok, törzsi szertartások hangulatát idézi fel a hallgatóban, aki szűk egy órára más kultúráknak, a mienktől gyökeresen eltérő civilizációk hitének részesévé válhat.

10/9

Kiadó: Somnia
Megjelent: 2008. május
Műfaj: minimal, dub techno, idm, ambient

1. Intention Craft
2. Hypnagogue
3. Alpha Phase
4. Theta Phase
5. Delta Phase
6. Hypnopomp
7. Resurface

Evan Marc: a Native State Records és a Somniasound megalapítója, a modern elektronikus zene egyik legigényesebb képviselője. Egyéb projectjei: Evan Bartholomew, Bluetech, String Theories.

Steve Hillage: '75 óta tevékenykedő psychedelic rocker, a System 7 duó egyik fele, gyakran dolgozik a The Orbbal.

Somnia: Evan Marc második kiadója, főleg mélyebb, kísérletiesebb jellegű lemezeket dob piacra. Eddig négy korongot adott ki, melyek közül három remekmű.

Ha már szóbakerült a Somnia, akkor illdomos lenne néhány szót ejtenem a legfrissebb, immáron a negyedik kiadványáról, mely a kissé felemásan sikerült Emanuele Errante-lemez után (Humus) ismét nagy dicséretet érdemel.
Az Evan Marc művésznévből már sejthető, hogy ezúttal nem egy mély ambient mese hallgatói lehetünk, hanem a 120 bpm-es minimálnak. Evan már tavaly is kiadott egy hasonló, összességében nem rossz minimal techtrance lemezt (Emotional Ecology), ám ezt a stílust a Dreamtime Submersible-lel fejlesztette tökélyre. Halkan, a háttérben megbúvó mély dobok adják az alapritmust, melyet kiválóan színesítenek a különféle csillogó kristályhangok, esőcseppekre hasonlító selyemfinomságú hömpölygések, gyenge szélfúvások, lágy vízcsobogások. Az egész lemez esszenciája tulajdonképpen az apró részletekben rejlik, melyek a minimalizmust is érdekessé, mozgalmassá varázsolják, és ettől válik a Dreamtime Submersible sokkal többé egy átlagos lemeznél. Hangzásvilágában leginkább Yagyát és Loscilt idézi, akiket már nyilván nem kell bemutatnom.
Bartholomew egyedi stílusa természetesen itt sem hazudtolja meg önmagát, ez pedig a vonalzópontosságú elektronikában mutatkozik meg. A srácnak felfoghatatlan érzéke van ahhoz, hogyan csempéssze zenéibe úgy az elektronikát és az idm-et, hogy az észrevétlenül áramoljon be a hallójáratokon, és érje el az agyi idegeket. Egyetlen percig sem érezzük a "túl sok" érzést, mindvégig egy hibátlan, precíz munka részesei lehetünk.
Spirituális lélekmasszázshoz nem a legmegfelelőbb választás a negyedik Somnia-lemez. Egy megszakítás nélküli agyzsibbasztó mélyrepülés az, amit ez a korong nyújt nekünk. Főleg azoknak tudom ajánlani, akik nem csak floating ambientre tudnak lebegni.
Említést érdemel még Steve Hillage neve is, aki az albumon hallható (?) glissandókat (??) szólaltatta meg vízalatti gitáron (???) . Maradjunk annyiban, hogy kiváló album született, melyre érdemes pénzt áldozni (részletek az előző bejegyzésben!).

Kiadó: Max Bilt
Megjelenés ideje: 1993
Műfaj: ambient, dub, tribal, dance
Kulcsszavak: sokszínűség
Szerintem: 10/8

CD 1
1. Rebirth (Part 1) (3:51)
2. Third Whale Trip (7:22)
3. Re-Evolution (9:47)
4. The Enlightenment (8:39)
5. Return Journey (13:04)
6. The Transformation (21:41)

CD 2
1. Ya Yae Ya Yo Yo Yo (Mix 1) (6:55)
2. Ya Yae Ya Yo Yo Yo (Mix 2) (6:17)
3. Return Journey (7:05)                 <---- ezt hallhattátok a Café del Mar Volumen Cuatrón
4. Rebirth (Part 2) (6:52)

Jónéhány újdonság után most egy kis időutazásra invitálnálak Titeket, és egy ízig-vérig kilencvenes évekbeli lemezt ajánlanék a figyelmetekbe. Ezt a kis csodát még egy három évvel ezelőtti Cinetrip műsorban hallottam, ahol azon nyomban beleszerettem, megszerezni azonban csak mostanra sikerült - illetve ha teljesen őszinte akarok lenni, még most sem teljesen, ugyanis a gyakorlatilag fellelhetetlen kétlemezes kiadás első korongját, illetve a második korongról két számot mondhatok magaménak.
Az amerikai formáció esetleg a Café del Mar sorozat négyes darabjáról lehet ismerős, a Return Journeyn kívül azonban számomra is újdonság volt a nevük anno. Kezdetben a Voices Of Kwahnt három ember alkotta: Anna Homler szolgáltatta a vokálokat, Nigel Butler állt a billentyűsök mögé, Mark Davies pedig az összes többi hangszert vállalta magára. Első lemezük legjellemzőbb tulajdonsága a sokszínűség, a dark ambienttől kezdve ugyanis a tribalon és a dubon keresztül egészen a pulzáló "ambient-trance"-ig az elektronikus zene valamennyi szeglete helyet kap a lemezen (a második korongon még a breakbeat is előtérbe kerül).
Az egymásba mosódásnak köszönhetően a megszakítatlan hangfolyamat pillanatok alatt indítja el a belső mozit, és bár a Third Wale Trip kissé furcsán szól még a vájtfülű hallgatóknak is, a Re-Evolutiontől kezdve egy tökéletes utazás részesei lehetünk, melyben lebegés és tombolás egyaránt fontos szerepet játszik.
Talán nem esszenciális, de mindenképp remek múltidéző album, mely ma is kiválóan megállja a helyét. Nigel Butler a Rebirth-szöt követően kilépett a formációból, amely ezek után több teret engedett Anna Homler egyébként gyönyörű hangjának, ám sajnos ennek ellenére is rémgyenge lemezeket készített.

Péntek 13.-a sokak számára szerencsétlen nap. Ezt Laurence Harvey biztosan nem így gondolja, mivel a novemberre tervezett megjelenés tegnap látott napvilágot, és egyértelműen, kockázat nélkül jelenthető ki: remekmű született.

Harvey 2006-ban tűnt fel a psychedelic chillout piacon, első lemezét az egyik legnagyobb műfajbeli kiadó, a Liquid Sound Design felügyeletében készítette. Az Inside Outtal azon nyomban ismertté és kedveltté vált, jellegzetes stílusát már ezen az albumon megalapozta: pozitív hangszínek, nem túl mély tónusok, főleg nyárias dallamok és időnként Ott világát idéző elszállós reggae - egyszóval egy lényegében könnyed, kikapcsolódásnak a lehető legtökéletesebb zene. Ezt finomította egy évvel későbbi Through A Lense című lemezén, mely ezúttal már a müncheni Chillcode égisze alatt készült. A második album még az elsőt is felülmúlta; Harvey zenevilága még kifinomultabbá, még színesebbé vált: kevesebb reggae (mindössze egy szám), és többféle ritmus és stílus befolyása jellemezte a Through A Lense-t. A srácot eközben néhány válogatáshoz is felkérték, melyekhez változatlanul remek szerzeményeket komponált.
Kicsit több mint fél év kemény munka után pedig már a boltok (legalábbis néhány) polcaira is került a How The Future Sounded, mely hihetetlen módon a tökélyre fejlesztett elődöt is lekörözte. Változatlan mediterrán melegség, minden eddiginél sokszínűbb felhozatal, határtalan pozitív energia, jóval több agycsavarás, jóval több reggae, egész egyszerűen: mindenből a maximum! Előreláthatólag egy minden ízében hibátlan korong született, melyet nyugodt szívvel emlegethetünk olyan nevekkel egy lapon, mint Ott vagy a Shpongle. Egyeseknek talán eddig is derengett, de mostantól vitathatatlan: ma Laurence Harvey a psychedelic chillout koronázatlan királya.

Kiadó: Faria Records
Megjelenés ideje: 2007
Műfaj: organic ambient
Kulcsszavak: természet, eső, víz
Szerintem: 10/10

1. Rahien (7:46)
2. Xibalba (5:46)
3. Inframundis (8:22)
4. Moon (5:30)
5. Natural Stoned (5:16)
6. Pachamama (6:32)
7. Celestium (8:09)
8. The Cave (4:31)
9. Asmaghiti (3:29)
10. Stalagmite (10:24)

Az olaszok egyik legnevesebb ambient művésze, Antonio Testa bizonyos szempontból Matt Hillierhez (Ishq, Elve, Colourform, ...) hasonlítható. Mindkettejük zenéjének szerves eleme a természet hangkavalkádja. Míg azonban Hillier zenéjének inkább csak esztétikai elemét képezik a különféle madárcsicsergések, vízcsobogások stb., addig Testánál akár a zene egészét is jelenthetik. A rendkívül színes, hihetetlenül gazdag zenei világ természetesen rengeteg hangszert és bizony még elektronikát is használ (bár ezt valószínűleg csak a szakmabeliek képesek kiszűrni), Antonio lemezeinek fő alkotóeleme a nem mesterségesen előállított hangzás. Darabjainak általában különféle naturális hangok adják meg az alapot, melyre észrevétlenül úsznak be a mély-magas loopok, s észbe sem kapunk, mikor már egy örvénylő ambientzuhatagban sodródunk.
A fent leírtak Testa minden lemezére, így az Inframundisra is jellemző. Az inframundis egy latin kifejezés, jelentése belső univerzum, magyarosítva belső világ. A címválasztást nem teljesen érzem helyénvalónak, tekintve, hogy épp az előbb tisztáztuk: nem ishq-i mélyrepülésről van itt szó, hanem a természettel való eggyéválás élményéről. Ennek megfelelően kitüntetett szerephez jut a kalimba, a marimba, a fuvola, a különféle harangok és kagylók, ám mindezek csak színesítik az esőerdő, vagy éppen a tajga vagy a tundra hangvilágát. Az Inframundis tehát kiváló bizonyítéka annak, hogy egy felejthetetlen zeneélményhez nem feltétlen szükséges számítógépek sokasága, hiszen a minket körülvevő világ is rendkívül gazdag.
A lemez az orosz Faria kiadó gondozásában jelent meg, és mindössze 500 példány készült, így aki szeretne az egyik tulajdonosává válni, ne habozzon! Közvetlenül a kiadótól, vagy pl. az Ultimae honlapjáról is megrendelhető - szerintem igazán baráti áron.

Kiadó: Arka Sound
Megjelenés ideje: 2008
Műfaj: tribal, dub, reggae
Kulcsszavak: "A" tribal előadó
Szerintem: 10/10

CD 1
1. Mongolian Lullaby (2:14)
2. The Lama Geshe (5:08)
3. Magiczna Miosc (4:51)
4. Lamudia Dub (4:55)
5. Ott To Pluto (2:58)
6. Tarang (3:50)
7. Govinda's House (4:52)
8. Basant Dhrupad (3:16)
9. Durga Dub (4:41)
10. Rosin And Reed (3:44)
11. Bhairavi Alap (0:41)
12. Through The Gate We Go (11:06)
13. Misra Pahvadi (12:42)
14. Tomorrow Never Knows (3:36)

CD 2
1. Cradle (10:19)
2. Ageng Mimansa (8:22)
3. Durga Dub (11:12)
4. Whirling Full (8:43)
5. Bhairavi Alap (1:19)
6. Bha Ravi (8:46)
7. He Did Not Die (0:36)
8. Cosmic Jugalbandi mix 1 (2:55)
9. Cosmic Jugalbandi mix 2 (3:19)
10. Cosmic Jugalbandi mix 3 (3:22)
11. Cosmic Jugalbandi mix 4 (2:51)
12. Fomorian (1:58)
13. Kalavati Alap (4:36)

Ayad oldalán láttam, hogy megjelent a legfrissebb Suns Of Arqa-lemez. Michael Wadada nevét ha nem is ismerem annyira behatóan, annyit biztosan elmondhatok, hogy a valaha élt egyik legspirituálisabb beállítottságú előadó, akinek igen széles diszkográfiája nem makulátlan ugyan, de megszámlálhatatlan remekművet tett már le az asztalra, és bár Steve Roach-ot tartják a tribal mesterének, számomra Wadada az elsőszámú tribal zenész. Hangzásvilága Indiát veszi alapul, az ázsiai zene hagyományait pedig a dubbal, a reagge-vel, és időnként a kortárs elektronikával keveri.
Zenéjének sokfélesége, színgazdagsága szavakkal tökéletesen leírhatatlan. Lemezeit hallgatva minden túlzás nélkül állítható, hogy India ismeretlen és különös atmoszférája teljességgel megelevenedik előttünk.
A két lemez valójában régebbi Suns Of Arqa-szerzemények gyűjteménye, egyfajta bestof, ám a huszonhét darab között jópár eddig ismeretlen tétel is helyet kapott. Mindkét korong hibátlan felépítési struktúrája és mixelése Tom Fu munkáját dicséri, így a számok egy-egy tökéletes, hosszú hangfolyamatot képeznek. Míg az első epizód a dinamikusabb, dobban gazdagabb számokat részesíti előnyben, addig a második a mélyebb, elszállósabb,  gyakran dobmentes csodákat vonultatja fel.
Nem is annyira az elektronikát kedvelők figyelmébe ajánlanám, inkább zenei orientációtól függetlenül mindenkinek, aki nyitott a keleti kultúra felé. Utánozhatatlan spiritualitás!

Látogasd meg Michael Wadada hivatalos honlapját, ahol számos érdekesség mellett a lemezeit is megrendelheted.

Kiadó: Council Of Nine
Megjelenés ideje: 2004
Műfaj: ambient
Kulcsszavak: angol szépség
Szerintem: 10/10

1. Escent (6:04)
2. Azure (5:43)
3. Pulse And Beat (4:58)
4. Insula (6:14)
5. Sere (5:05)
6. Isolat (8:45)
7. St. Michael's Tower (4:36)
8. Aurora (9:49)

Egyik kedvenc "igazi ambient"-előadóm, Simon Lomax legutóbbi lemeze óta csendes, semmit nem tudni Róla. A napokban az általa alapított kiadó honlapja is a szünetelést választotta, így billentyűt ragadtam, és írtam Neki egy e-mailt, hogy akkor most mi is van, illetve várható-e még folytatás. A válaszban azt írta, a kiadó egyáltalán nem szűnt meg, és a nem túl távoli jövőben várható a negyedik Maitreya-album is, mely előreláthatólag a "Zone Of Cold" címet fogja viselni. Addig is érdemes elővenni Lomax 2004-es remekművét.
A 'maitreya' szó a buddhizmusban egy, a Földön megjelenő fel-/megvilágosult létállapotot jelent. Mielőtt még bárki egy orientális tribal albumra számítani, gyorsan tisztázzuk, hogy igazi mély ambientről van szó, melyben a keleti kultúra aligha fellelhető. A megtisztulás és a - nem feltétlen vallási alapokon nyugvó - megvilágosodás viszont annál inkább. Lomax tiszta hangképekkel, a pszichedeliát és az egyéb bűnös témákat teljes mértékben mellőző beállítottsággal kalauzolja el a hallgatókat saját kis zenei- és lélekvilágába. Lemezét hallgatva megtapasztalhatjuk, mit is jelent az, amikor egy album minden pozitív tulajdonsága mellett a legpozitívabb az, hogy végtelenül szép. Ezt a leírhatatlan gyönyörűséget leginkább az első szám képviseli. A korongon közreműködő Lucy-Anne Allen hegedűjátéka pedig külön említést érdemel, lenyűgöző! A .74 szépsége mellett természetesen időnként a mélyebb, sejtelmesebb témák is előtérbe kerülnek, de az egyórás utazás végtelen tisztaságát és meditatív hatását nem törik meg, csak érdekesebbé, színesebbé teszik.
Kiváló minőségű ambient utazás részesei lehetünk. Becsülendő, hogy manapság is készülnek ilyen lemezek.

A nagyobb mérethez kattints a képekre.
A mixet Rapidshare-rel tudod letölteni itt: -- LETÖLTÉS --

Készült: 2008
Stílus: chillout, downtempo, ambient, acoustic
Hossz: 57:22
Kulcsszavak: természet, melankólia
Szerintem: 10/8

1. Pan Electric: A Winter's Walk
2. JFC: Dusty Playground
3. Boards Of Canada: Kid For Today
4. Benny Tones: SoulCycle
5. Rhian Sheehan: Patterns In Time
6. Rhian Sheehan: System
7. Lemon Jelly vs. Schiller: More Like Me
8. Amberland: Mélange Eléctrique
9. Ulrich Schnauss: Never Be The Same
10. Rhian Sheehan: Traveller
11. Hammock: Will You Ever Love Yourself?
12. Jon Hopkins: Fairytale
13. Zoohacker And Virág: Heavenly Moon

Pusztai Dave barátom idei mixét szeretném minden érzékenyebb lelkű hallgató figyelmébe ajánlani, mely a csendes melankóliát és fájdalmat, illetve az ebből fakadó természetbe vágyódást, az áldott tudatlanság újbóli megélésének vágyát reprezentálja. Számomra legalábbis. Bár lehet, hogy holnap már másképp érzenék.
A mixet első hallásra meglehetősen nehezen tudtam megemészteni, és annak ellenére, hogy a tizenhárom hangkölteményből álló szett nagyrésze tetszett, mégsem állt össze szerves egésszé, nem indult be a belső mozi stb. Aztán meghallgattam egy teljesen más időpontban és hangulatban, az eredmény pedig merőben eltért. Kikapcsolt, felemelt, jó érzéssel töltött el. Rá tudtam hangolódni, amihez valószínűleg egy bizonyos mértékben kimerült lelkiállapot szükséges. A Will You Ever? egy érzelemdús, érzékeny mix, mely nehezen érintheti meg a pörgésben lévő, rohanó elmét. Ha azonban az embernek sikerül megteremtenie egy olyan alaphangulatot, amelyben egy kis időre a szőnyeg alá söpörheti a gondjait, és helyette főzhet magának egy kávét vagy elmehet sétálni, a mix vitathatatlanul fel fogja frissíteni. A gondok pedig már nem is lesznek olyan nagyok utána.
A közel egyórás gyűjtemény alaphangulatát Dave kedvenc előadója (én is bírom), Rhian Sheehan adja meg, akinek három kiváló szerzeménye is felcsendül a szett során. Aki ismeri a fickót, tudja, hogy a stílust valahogy a kevésbé kommersz Café del Marnak lehet definiálni. Ez a mixre is igaz. A visszafogott, olykor ibizás, de egy percig sem giccses chill a főszereplő, amelyet olyan előadók színesítenek, mint a post rock műfajában alapnévnek számító Hammock, a milliók által kedvelt kísérleti duó, a Boards Of Canada, illetve a selyemfinom IDM-et a downtempóval vegyítő Jean F. Cochois.
A Will You Ever? egy igen színes, figyelmet igénylő mix, mindenkinek tudom ajánlani!
A lenyűgöző képek Dave és Temaruk munkáját dicsérik (őszinte elismerésem).

1. Orpheus Forest (8:08)
2. Inner Beauty (9:41)
3. Plasticine Bird (Album Edit) (11:26)
4. Kalitz (9:45)
5. Patayasa (7:55)
6. Mist (9:10)
7. Dvabrakia (8:35)
8. UTC (6:22)
9. Orale (8:55)

Az izraeli kultkiadó, Shulmanék tulajdonában álló Aleph Zero divatos definiálása szerint Victor Marinov új lemeze something you have never heard before... Ezt talán vakmerőség lenne kijelenteni, de abban mindenképpen egyetértek, hogy ennyire egyedi és érdekfeszítő album tényleg nagyon ritkán születik.
A Kalitz nem az első Vataff Project lemez, mégis elsőként jut el ennyi emberhez. Marinov az utóbbi időkben egyre jobbnevű válogatások tracklistáját kezdte erősíteni. Már a Midnight Soul Dive kapcsán megjegyeztem a srác nevét, egyetlen számmal is hihetetlenül belopta magát a szívembe. Az album pedig nem okoz csalódást, ugyanezt a kellemes élményt tágítja közel 80 perccé.
A korong zenei világa valószínűleg elsősorban a kísérleti beállítottságú, kellőképp vájtfülű hallgatókhoz fog közel kerülni. A bolgár illetőségű Marinov hazájának zenei hagyományait ötvözi a néhol már glitch-re hajazó experimentallal és a bluetech-i IDM-mel, továbbá nyakon önti egy jó adag saját attribútummal. Az összkép egy meglehetősen sötét, ugyanakkor egy izgalmas-mozgalmas kalandozást nyújt Victor képzeletébe. A keménynek tűnő zene ennek ellenére mégsem válik fülsértővé, a srácnak ugyanis kiváló érzéke van hozzá, miből mennyi a megfelelő, és milliméter pontossággal számítja ki a számokat alkotó különféle furcsaságok arányát. Egyedül a hetes számnál éreztem, hogy egy kicsit már nekem is sok. A többi teljesen rendben van.
Ugyan még félévnél sem járunk, az már most megmondható, hogy a 2008-as év egyik legerősebb lemeze a Kalitz.

Hivatalos Vataff Project homepage.
Aleph Zero homepage.