Matt Hillier rejtélyes magánuniverzuma egyre sűrűbben gyarapszik új elemekkel: tavaly nem kevesebb mint öt lemezt adott ki az angol ambientmágus.
Ambient-körökben Ishq márkanévvé vált az elmúlt tíz évben. Épp olyan alapnév a műfajon belül, mint Pete Namlook, Steve Roach, Robert Rich vagy Alio Die. Az utóbbi időben ráadásul munkatempóját illetően is illeszkedni kezdett az eggyel korábbi generációhoz, akiknél az évi többalbumos termés magától értetődik. Kockázatos játszma ez, hiszen épp a fent említett előadók szolgáltatnak jó példát arra, milyen könnyen el tud veszni az igazán emlékezetes munka a gombamód szaporodó lemezek mocsarában. Ishq-nak sikerült az, ami csak keveseknek szokott: úgy zárta le öt teljes lemezzel a 2012-es évet, hogy munkáinak átlagos értéke magabiztosan 90% fölött van.
Mit tud Ishq? Mit tud, amit mások nem?
Elsősorban persze zenélni. 2001-es debütáló alkotása, az Orchid óta töretlenül bizonyítja, hogy sajátos zenei gondolkodásmódja mindig képes új ötletekben formát nyerni, azzal együtt, hogy az összetevők nem változnak számottevően. Ha definiálni kellene, Matt Hillier zenei összképe az organic és a space ambient keverékeként írható körül, a kettő sajátos egyvelegéből pedig egy semmihez sem hasonlíthatóan absztrakt hangzásvilág jön létre. Ez a világ lokalizálhatatlan, jobban mondva nem köthető csupán egyetlen ponthoz. Egyetlenegy hangban éppúgy felismerhetjük a háborítatlan édenkert madarait, mint az Alpha Centauriban bolyongó űrhajó hangjait. Egy sokperces (nem ritkán több mint tízperces!) loop egyformán lehet a magasban szálló utasszálító repülőgép búgása, a föld tektonikus lemezeinek szuperérzékeny mikrofonnal készített hangfelvétele vagy Jacqueline Kersley hétszeresére lassított vokálja. Hogy mi a forrás, legtöbbször sosem található ki, ennélfogva lényegtelen is. Az összkép a fontos, az pedig kivétel nélkül mindig lenyűgöző. Ishq zenéjében elmerülni olyan, mint új lényként reinkarnálódni egy másik bolygón.
Mit tud még? Magánuniverzumot építeni. Akárcsak a filmvilágban David Lynch, úgy Hillier is számos rejtvénnyel köríti munkáit. Saját kiadójánál, a Virtualnál publikált lemezeinek saját készítésű borítói mind-mind egy (legtöbbször bevallottan megfejthetetlen) kód, avagy felismerhetetlen tárgyakról készült makrofelvétel vagy fotómontázs.
A Virtual kiadványai egy előre rögzített szisztéma - különböző sorozatok - szerint látnak napvilágot. Ennek megfelelően elkülöníthető a World-, a Space- és a Light-sorozat, valamint az Ishq-sorozat (amelybe egyébként nem minden Ishq-néven kiadott munka tartozik bele). Tavaly majdnem mindegyik sorozat bővült egy újabb kiadvánnyal. Egyedül a Light nem, ez viszont olyannyira kiváló albummal indult útjára még 2011-ben, hogy vétek lenne szó nélkül elmenni mellette. Kezdjük tehát ezzel.
Ishq: Skyspaces
(Virtual Light)
Ennyire letisztult, ilyen mértékig minimalista oldaláról még sosem hallhattuk Ishq-t. Ritmustalan(nak tűnő), kizárólag hosszan úsztatott loopokból álló lemezt készített, mely valóban olyan, mintha néhányezer kilométerrel felettünk került volna rögzítésre. A felhőkben úszkálva alig vehető ki a földi élővilág, helyette végtelen kékség (vagy épp lilaság, pirosság stb.) terül el, és egészen mélyről épphogy csak felkúszik hozzánk az emberi élet zaja valamiféle alig érzékelhető búgás formájában. De az is lehet, hogy csak egy repülő közeleg, netán az óceán morajlik valamerre. Az album lenyűgöző módon néha még egy-egy dallamot is tartalmaz, de a főszerepet itt a hatalmas, végeláthatatlan hangfelhők kapják, melyek épp olyanok, mint az igazi felhők az égen. Úgy tűnhet, mozdulatlanok, és mégis folyton mozgásban vannak. Igazi körvonalaik nincsenek - megfoghatatlanok. A korong - miképpen a borító is mutatja - nyolc ilyen óriásfelhőt tartalmaz. Leírhatatlan érzés elveszni bennük. És nemcsak látni - hallani a nap sütését.
Ishq: Deep Space Objects
(Virtual Space)
A 2008-as Timelapse in Mercury után megérkezett az űr-sorozat második epizódja, hasonlóan magas, sőt talán még magasabb színvonalat prezentálva. A 2001. Űrodüsszeia óta nem hallhattunk ilyen gyönyörű Földön kívüli zeneiséget. Ishq szakít a 70-es években gyökerező, new age-jellegű hagyományokkal: cukrozott líraiság és fülbemászó dallamosság helyett elképzeli, milyen lehet az univerzum tetszőleges pontján lebegő űrhajó fedélzete ember nélkül. Azt gondolnánk, ijesztő, netán magányos? Ishq szerint nem - cirkálójának mechanikus zörejei hangyaszorgalommal futkosnak fel-alá, nyüzsgő életüket pedig a hajó siklásának mélyen elterülő hangja festi alá - mert ha már annyi sci-fiben elfogadtuk, fogadjuk el most is, hogy az űrhajó mély búgás kíséretében szeli át a csillagok fekete óceánját.
Ishq: Flowering Mountain Earth
(Ishq-sorozat)
És miután kiűrhajóztuk magunkat, landoljunk is valahol - egy ismeretlen bolygón, ami egyébként egészen hasonlatosnak mondható a mienkéhez. Miután a 23 perces bevezető opusz aláfestése mellett átjutottunk az égitest légkörén, élettel teli, színes környezetbe érkezünk. Itt is fákhoz hasonló növények magasodnak fölénk, a levelek helyén pedig mintha prizmák függnének. Apró lények repülnek ágról ágra, közben lila eső kezd esni, felszívja a citromsárga fű. Élénk természeti élményben részesítő kiadványt kapunk, mely folytatja az Elve néven kiadott lemezek (Infinite Garden, Emerald) sorát, és elülteti benned az ellenállhatatlan kényszert, mely szerint mindennél jobban vágyj Ishq kertjébe.
Ishq: Lyght
(...txt)
Szintén tavalyi munka, jellegében leginkább a Skyspaceshez hasonlítható: a szó legszorosabb értelmében vett minimalista ambient. Hillier a 2011-ben alapított ...txt-kiadónál jelentette meg kiváló dolgozatát, mely újabb ékes bizonyítékat adja annak, hogy kevés eszközzel is ámulatba ejtő világot lehet létrehozni. Részletgazdag absztrakció helyett a szférák kommunikálnak itt egymással hosszú hanghullámokon keresztül. Ha sikerül elkapni az egyiket, órákon (napokon?) keresztül lehet repülni rajta.
Ishvara: Under a Hexagon Sky
(Virtual World)
2005-ben született meg az Ishvara-alteregó a Magik Square of the Sun című lemezzel. Ami már ott is kristálytisztán érezhető volt, itt is megerősítést kap: Hillier legelvontabb zenei projektjét halljuk, mely azonosíthatatlan hangokban még a Space-sorozatot is kenterbe veri, és poli- avagy non-ritmikus óriáslepedői olyan lágyan simogatnak, hogy pillanatok alatt bele lehet gabalyodni. Kikászálódni belőle aztán nem egyszerű. Talán nem annyira nehezen megragadható album, mint a Magik..., de az biztos, hogy a hatszögletű égbolton sokáig tartana felismerni a legegyszerűbb csillagképeket is.
Ishq: Bloom
(Ishq-sorozat)
Nem mind arany, ami fénylik - ezt a banális szólásmondást minden olyan zenésznek meg kellene tanulnia, aki karrierje csúcsán úgy dönt, kiadja a kidolgozatlanul félbehagyott szkeccseket. Ilyeneket tartalmaz a Bloom is, mely a 2001-2011 közötti intervallumból szemezget. Mint oly sokszor, most is szomorúan igaznak tűnhet: ha nem készült el egy szám, néha jobb heverni hagyni a fiókban. Csupa ilyet hallhatunk a meglehetősen érdektelen korongon, mely - kínos módon - leginkább úgy hangzik, mintha egy lelkes ifjú zenész próbálná utánozni Ishq hangzásvilágát.
***
Jóllehet, a fenti lemezek összetevőit már lényegében mind ismerjük (vagy ismerik az Ishq-rajongók), a 2012-es év mégis Matt Hillier egyik legjobbja volt. A Bloomot leszámítva ötcsillagos kiválóságokat adott ki a kezéből, és tovább mélyítette vele semmihez sem hasonlítható zenei birodalmát.