A most egybegyűjtött öt lemezt nem a műfaji hasonlóság köti össze, hanem az őszi évszak sajátos szépsége iránti fogékonyság. Az előadók: Robert Rich, Olan Mill, Casi Cada Minuto, Christoph Berg, Kettel & Secede.
Kettel & Secede: When Can (Sending Orbs)
Kevés olyan kiadó bír akkora kultusszal, mint a holland Sending Orbs, melynek 2009-es elhallgatása óta ez az első kiadványa, nem is akárkiktől. Kettel és Secede önállóan már jelentkeztek egészestés kiválósággal, meglehetősen sokkal, közös agymenésükre mégis sokáig kellett várni. Mivel csupán pár napja jelent meg a When Can, egyelőre még korai lenne eldönteni, hogy a várakozás megérte-e. Nyilván persze igen, hiszen a Sending Orbs legfőbb védjegye, hogy fennállása óta képtelen volt rossz lemezt kiadni. Másfelől viszont az ötvenperces hangfolyam igen sűrűre és talán minden korábbinál kísérletiesebbre sikeredett. A gyakran féktelenség felé tendáló őrültségekre már korábban is hajlamosak voltak a srácok, főleg Kettel, de munkáik mindig megmaradtak a többé-kevésbé könnyen csúszó, minőségi IDM területén. A When Can már talán a borítójával is sokat elárul: elmosódott körvonalak, sötétebb tónusok, több ambient határozza meg a tizenegy számból felépülő korongot. Kaotikus és kiszámíthatatlan, mint az álmok, mégis rendkívül játékos, izgalmas és gyönyörű munka. Két számot emelnék ki: Admittance és Deliria Noon. 
Christoph Berg: Paraphrases (Facture)
A német srácot eleddig Field Rotation alteregója mögül ismerhettük. Első, saját nevével kiadott lemeze akusztikus, azon belül is vonósokkal felépített séta a reggeli ködben, a csípős hidegben, a fénytelen hajnali órákon. Ambientnek aligha nevezhető, időnként meglepően hosszan úszkáló hegedűi és csellói mégis az ambient looptechnikáját idézik, és diszkréten melegítő sálként ölelik körbe a magasba szökő dallamokat és a didergő hallgatót egyaránt. Berg jó érzékkel egyensúlyozik hideg és meleg között, sejtelmes darabjai egyszerre szárítják az emberi arcot, és rakódnak rá páraként. Felfokozott érzelmi világú, expresszionista etűdök ezek, teljes figyelmet igényelnek, háttérzeneként hamar disszonánssá válnak. Egy magányos őszi sétát azonban érdekes színekkel tölthetnek meg. Egyszerre fennkölt és bódítóan réveteg zene. Külön kiemelendő a Facture kiadótól mindig elvárható különleges borító. 
Olan Mill: Home (Preservation)
Egészen aktív évet zár az angol duó: szintén idén megjelent, Paths című, a Facture-nél megjelent lemezükről már írtam is korábban. A Home az egyre nagyobb és egyre jogosabb figyelmet kapó ausztrál Preservationnél készült el Nils Frahm hibátlan masterelésében, Katie English (Isnaj Dui) fuvolajátékával és egyéb zenészekkel közreműködve. Annak ellenére, hogy az Olan Mill hangszeres repertoárja egyre bővül (itt fuvola, zongora, orgona, gitár és hegedű alkotja a zenei világot), a jellegzetesen éteri hangzásvilág mintha nem változna jelentősen, legfeljebb csak új árnyalatokkal bővül. A modern classical ambient egyik olyan előadójáról van szó, amelyik voltaképpen Brian Eno-san tiszta ambientet készít, csak épp szinte kizárólag akusztikus úton. A nyolcszámos album meditatív, túlvilágian tiszta munka, akárcsak az előző két lemez (a Pine-nal mutatkoztak be 2010-ben). A meglehetősen borongós és pátosszal telt Paths után a Home - talán a címéből is adódóan - valóban mintha az otthon melegét árasztaná, és a szikár hegyvidék helyett a meleg takaró alá csábít. 
Robert Rich: Nest (Soundscape)
Örömteli tény, hogy az ambient műfaj egyik legnevesebb képviselője mostanság egészen jól követhető tempóban készíti a lemezeit: 2010 óta minden évben egyet. Az idei kiadvány ráadásul, ellentétben az előző kettővel, igazán jól sikerült, olyannyira, hogy egyenesen Rich legjobb munkái között a helye. Az utóbbi időben a fickó szinte minden lemeze magán viselte a modern classical ambient hatását, vagyis erősen felértékelődött rajtuk az akusztikus hangszerek szerepe. A Nest maga a megtestesült harmónia, az ősz, a természet legszebb arca, a legbársonyosabban simogató eső, a legenyhébb meleget adó napfény. Csendes, hangsúlyok és főtémák nélküli, mégsem összemosódó lemez, melynek amorf ritmustalansága a szabálytalan, mégis meditatív erővel bíró esőhangot idézi. Az egyik legletisztultabb, legjobb 2012-es munka. 
Casi Cada Minuto: In White Rooms (Exitab)
A szlovák kiadó eddig szinte kizárólag digitális formátumú kiadványokat forgalmazott meglehetősen széles műfaji spektrum szerint. A Casi Cada Minuto egy Slavo Herman névre hallgató férfi bemutatkozó munkája a drone által fűtött ambient és a szabadon kísérletezgető, néhol noise-ba átcsusszanó metszetből. Az In White Rooms legtöbbször egynemű hangfolyamnak tűnik, pedig a hol súlyos, hol légies loopok mögött/fölött/alatt sok apró részlet rejlik - hol nehezen azonosítható zajfoszlányok, hol visszafogott női ének, hol finoman pengő, vagy inkább csak búgó gitárhúr. A megfontoltan kibontakozó tételekben egymásra rakodó rétegek agyzsibbasztó utazásra invitálják a hallgatót. Érdemes egy hosszú fürdőt venni ebben a mákonyszerű hangtengerben.
