A modern classical duó második lemeze a műfaj újabb apró, de értékes gyöngyszeme.

Svitlana Samoylenko és Alex Smalley duója 2010-ben debütált a Sereinnél. Nemcsak hogy elismerően írtam akkoriban a Pine című lemezről, de az azévi toplista előkelő második helyét is megkapta az alig több mint félórás korong. A dobogós helyet szerintem ma is odaadnám neki. Hasonlóan a tavalyi A Winged Victory for the Sullenhez ez a duó is meg tudta valósítani az idilli harmónia olyan mértékét a zene nyelvén, amelyre nagyon kevés precedens mutatkozott.

A Pine 33 perce tíz rövid tétellel épült fel. A játékidő a Paths esetében is hasonló hosszúságot (rövidséget) tesz ki, az album szerkezete azonban új logikát követ. Ennek legfőbb oka, hogy a Pine éteri romantikája itt átadja a helyét a hol epikus, hol elégikus kontemplativitásnak. Pálfordulásról persze szó sincs, főleg ha a The Square is Porcelain című darabot nézzük, melynek hömpölygő zongorajátéka egy gyöngyöző erdei patakra, maga a zongoraközpontúság pedig a Pine-ra emlékeztet. A támpillért képző 3. (Amber Balanced) és 6. tétel (Stalled Boson) ellenben annak a világnak a kiépítését folytatja, amelybe az előző korong csupán az utolsó néhány percben kezdett bele. Hosszan elterülő, lanyha fájdalommal úszó hegedűk siklanak a mélyben fortyogó gitárakkordok hátán, az összképből pedig az Olan Milltől eddig nem hallott nagyvonalúság és fájdalom sugárzik.

A nagyobb célok pedig komolyabb elmélyülést is igényelnek, a szerény hintajátékokkal andalító Pine kellemes chill-attitűdje itt nem működik. Nem mintha az előd sikerét próbálná meglovagolni: a második album határozott továbblépés egy új stílus irányába, melynek lényege, hogy megpróbálja elhitetni a hallgatóval, hogy nagyzenekari koncertet hallgat, miközben csupán két ember áll a hangszerek mögött. Tekintve, hogy a Paths valóban koncertfelvételek gyűjteménye, a számokat áthatja egy különös, tiszteletet parancsoló ünnepélyesség, mintha csak egy soha vissza nem térő alkalomról lenne szó. 

A kiadvány rendkívül exkluzív csomagolásban érkezik. A Facture kiadótól megrendelhető húszfontos pakk a bakelit- és CD-formátum mellett egy kis könyvecskét, egy keménykartonos képeslapot, egy A2-es méretű posztert és nem utolsó sorban az mp3-letöltéshez járó kódot is tartalmazza. Egyszóval egy varázsdoboz, melynek felnyitása minden alkalommal szeánszértékű zenehallgatásra invitálja a hallgatót. A Paths egyetlen furcsasága, hogy ehhez a pazar kínálathoz egy ennyire rövid zenei anyagot mellékel, mely enyhe túlzással majdhogynem el is veszik a többi matéria között. Az az impresszionista világ, amely a félórás Pine-t felépítette, itt nincs jelen. Széles és színes panorámákat látunk, és ezek túl szépek ahhoz, hogy ne akarjunk többet. A könnyed The Square is Porcelain bizonyítja, hogy még változatos is tud lenni ez az egyébként meglehetősen homogén hangzásvilág.

A rövid játékidőnek ugyanakkor egy előnye biztosan van: nem lesz unalmas. A Pine-nal együtt hallgatva pedig egy egészen érdekes felelgetésnek lehetünk fültanúi. Olyasfajta ellenpólusok rajzolódnak ki a két album egymásutániságában, mint Jon Fosse Reggel és este című kisregényében: a születés csodálatossága és a halál magasztossága. A kezdeti örömteljes rácsodálkozás a környező világ gazdagságára, majd a néma elmúlás előtti végső - szomorú, de dicső - eufória.

Képek a kiadványról, valamint belehallgatási és megvásárlási lehetőség a Facture honlapján, vagyis itt!

The Square is Porcelain (valamely oknál fogva itt 'Springs' címmel).