Clem Leek 2010 elején indította útjára a Schedios Recordsot, és a tavasz folyamán ki is adott három rövid, ám annál megindítóbb kislemezt a modern klasszikus zene műfajában.

Zongorán előadott szemelvényekről van szó, melyek letisztult stílusban zengnek apró, szinte észrevétlen szépségekről egy csendes, omladozó falú szobában ülő hallgatónak.

Clem Leek, alighogy elvégezte az egyetemet, rögtön bele is vetette magát a zenei életbe, és egy csapásra a 2010-es év egyik legizgalmasabb ambient művészévé vált. Több kiváló kislemez után egy hozzá hasonlóan fiatal és ígéretes kiadónál, a yorkshire-i hibernate-nél sikerült megjelentetnie első albumját, a Holly Lane-t, melyet valamennyi fontos zenei orgánum a tavalyi év egyik legjobb ambient munkájának ítélt.

Az ifjú előadóra érzékeny, a melankóliára jó értelemben nyitott zenei világ jellemző. Visszafogott zongoradallamjai mintha csak egy rejtélyekkel és varázslattal teli esti mesét kísérnének, hosszan úsztatott, visszhangszerű gitárjátéka pedig úgy öleli körbe ezt a gyermeki világot, mint egy mindentől megvédő mágikus takaró. Az igazán lírai darabok a Holly Lane című nagylemezen kaptak helyet, a Schedios Records első kiadványaként megjelenő Through The Annular inkább töredékekből, rövid szerzeményekből épül fel - akárcsak a soron következő két lemez: a Silver Lines (Anna Rose Carter előadásában) és a Three Film Score Intakes (Peter Broderick előadásában).

A három kislemez közül a rangidős Broderick munkája bizonyul a legerősebbnek. Nemcsak a többféle hangszer (zongora, hegedű) és az atmoszférikus hangfolyamok (loopok) teszik kimagaslóvá, hanem a visszafogottságában rejlő igazi erő és átgondoltság is. Clem Leek és Anna Rose Carter felvételei inkább eszközhasználatukat illetően minimalisták (egy szál zongorával dolgoznak), de dinamikájukat illetően meglehetősen intenzívek. Zongorajátékuk, legyen bár bonyolult kottáktól és nagy fortéktól mentes, folyton mozgásban tartja a zenei világot: hol újra meg újra megkísérli ugyanazokat a szakaszokat, hol variációs megoldásokkal építkezik azonos alapvázra. Ezzel szemben Broderick mintha inkább a holtidők megszólaltatója lenne. A billentyűk időnként nála is elidőznek rövid szekvenciák ismétlésén, ám mindezt jelentős hátszéllel kíséri a mindvégig jelenlevő looptechnika: a variáció így nála egyrészt állandó, másrészt kevésbé hangsúlyos. Meditációs elmélkedésre csábító világa inkább a tudat eggyel mélyebb rétegét célozza meg, míg Leek és Carter tiszta zongoraszólói inkább a felszínen dúló érzelmekre hatnak.

A Schedios Records 200 példányszámra limitált kiadványai pár hét alatt elfogytak a polcokról. A kiadó kiválóságát persze nem is annyira ez, mintsem a három rövid kislemez egyformán és vitathatatlanul kiváló minősége bizonyítja.

A Schedios Records hivatalos honlapja itt található.

( Az írás az LD50.hu weboldalon is olvasható. )