Kiábrándító antiutópiaként, lemondóan kritikus kor- és kórképként, de - a zene keretein belül maradva - korrekt, sőt magával ragadó dark ambientként egyaránt jellemezhetjük a svéd fiatalember, Marcus Lönebrink lemezét. Az Akrasia mindenféle megközelítéssel szomorú, fájdalmas dolgokról mesél, és nehezen lehet megszabadulni a benne rejlő gondolatoktól.

Már a felütés is baljóslatú majdhogynem drone-ba hajló, morgós loopjaival, ám a továbbiakban majd látni fogjuk: a The Premonition jelképezi a jelenidejű világot, egy kiindulópontot, ahonnan már csak tovább (lejjebb) fogunk haladni. Ez az origó ugyanis a többi számmal összevetve egészen pozitívnak hat, és még az élet jeleit mutatja. Az emberi élet, méghozzá a reményteljes emberi élet egyre halványuló, de még meglévő emlékfoszlányaiból próbál összeállni egy egész, ami persze lehetetlen, hiszen a közel hétperces nyitányt kérlelhetetlenül kíséri végig a vészjósló jövőkép.

Az Acedia - bár ez túlzásnak hangzik - rövid összefoglalója az emberiség eltűnésének, az emberi faj utolsó egyedei felszámolásának. Cormac McCarthy (Az út) vagy Michel Houellebecq (Egy sziget lehetősége) műveivel szabad asszociáció mentén párhuzamot vonva jelen szám voltaképpen a fentiek továbbgondolásaként értelmezhető. McCarthy és Houellebecq könyveiben az emberiség az utolsó órák talán utolsó másodperceit tengeti, de egyik író sem tudja, és talán nem is keresi a választ arra, hogy mi jön utánunk. Talán Sinke Dûs sem, de az Acedia félelmetes hasonlóságot mutat - többek között - az előbb említett írók által vizionált antiutópiákkal.

A Remnants (maradványok) már a jelentésével is egyértelművé teszi a történet folytatódását. Kihaltunk. Nem lehet tudni persze, hogy a viharfelhők alatt nem kószál-e még néhány emberi egyed a romokban porladó szürke homoksivatagban, de nem is lényeges. Egy bolygó megváltozott: miután egy új lény radikálisan átformálta az arcát, örökre eltűnt a felszínéről, és magára hagyta azt. A Föld háború utáni állapota világlik ki a Remnants depresszív elemeiből.

A negyedik szám kutató tekinteteket tár elénk. Nehezen tudunk (és igazából nem is tudunk) belegondolni abba az eshetőségbe, hogy ha mi eltűntünk, nem jön utánunk semmi és senki. Szeretnénk azt hinni, hogy egyszer leszáll majd a bolygónk felszínére egy más lényekből álló csoport, és kutatni kezd utánunk. Nem akarunk nyomtalanul eltűnni. That Which Was Lost - vagyis volt itt valami. Kellett lennie! Bizonytalan kutató expedíció képeit látjuk. (Mert szeretnénk látni.)  

Az ötödik szám címének (Abyss) jelentése: végtelen mélység. Ennélfogva lépünk be az ismeretlen birodalmába, a rejtélybe. Fogódzók nélküli hangformák súlytalan áramlása kísér végig minket az album legrövidebb számán, mely ténylegesen borzongató szakadékba hajít. Nincs megoldás, nincs válasz: sosem tudjuk meg, a negyedik darab kutatói megtalálták-e a mi életünk nyomait. Célt tévesztettünk.

A hatodik szám ennek ellenére még egy furcsa sugarát csillantja meg a reménynek. Az alapvetően véletlenszerűnek tűnő, és egyébiránt teljességgel sötét tónusú világképet időnként megszakítja egy-egy hang, mely makacsul emelkedik a magasba, kiszakadva a porból, a sötétségből. Talán van még esély? Talán valaki megtalálta a nyomunkat? Talán...?

A lemez záró tétele többféleképpen értelmezhető. Minden korábbinál elkeserítőbb hangzásvilága nem más, mint a kiismerhetetlen sötétség, a befogadhatatlan végtelenség, a szó legracionálisabb értelmében vehető rejtély. Az univerzum, ha úgy tetszik. A cím jelentése viszont: lelkierő. Ha a szerző oldaláról, illetve az önreflexivitás perspektívájából vizsgáljuk az eddig hallottakat, azt is mondhatjuk, hogy a korábbiakban bemutatott keserű jövőkép elviseléséhez ennek a számnak az ereje szükséges. Ha valaki érzékelni tudja a Fortitude energiáit, talán lehet valami sejtése az Akrasia által lefestett antiutópia mibenlétéről. Továbbá, ha végletesen optimista szemszögből akarjuk értelmezni a hallottakat, elképzelhetünk egy hőst is, aki mindent túlélt: lelkiereje odáig segítette, hogy a világegyetem egyedüli embereként, utolsóként élhesse meg a kiút keresése, a folytatásba vetett hit reménytelensége felett érzett kudarcát.

A fentiekben rögtönzött értelmezési lehetőség természetesen csak egy javaslat, és Lönebrink dolgozata enélkül is maximálisan élvezhető és értékelhető. Az Akrasia címre viszont még mindenképp érdemes kitérni. A fogalomból formált határozószó (akratically) egy emberi tulajdonságra utal, mely szerint az adott ember tökéletesen tisztában van döntésének vagy döntéseinek helytelenségével, illetve az elkerülhetetlen következményekkel, tudása mégsem elegendő ahhoz, hogy döntését módosítsa. A saját kudarcunk tárt karokkal vár minket.

_______________
Melléklet:
Itt hallgathatsz bele a lemezbe, és ugyanitt meg is veheted, továbbá elolvashatod az utolsó bekezdés akratically-definíciójának angol nyelvű, bővebb változatát.