A nyolc darabot megszólaltató album egyértelműen és bátran idézi meg a Shulman hangzását, olyannyira, hogy laikus fülek akár a duó legújabb korongjának is hihetnék.

A Yaniv Shulman és Omri Harpaz alkotta Shulman duó a 2003-as In Search Of A Meaningful Momenttel írta be magát végérvényesen abba a psychedelic ambient nagykönyvbe, amely a Shpongle első lemezével indult hódító körútjára még '99-ben. A műfaj - véleményem szerint - harmadik korszakalkotó albuma (két évvel Ooze Where The Fields Never End című alapműve után) ismét új alapokra helyezte a psyamb jegyeit: mint ahogy azt már a Simon Posford-Raja Ram féle duó is megtette (vagy legalábbis kísérletezett vele), előszeretettel emelte be zenéjébe az arab és a keleti zenehagyományok különös világát, keverve a modern technika elektronikájával és a meglepő, sokszor szokatlan, de mindenképp lenyűgöző hangszereléssel. A psychedelic ambient ezek után mindössze egy lépcsőfokot tudott feljebb haladni, ez pedig természetesen az Ultimae kiadó lemezeihez köthető (pl. a Solar Fields-féle Blue Moon Station vagy a CBL-féle World Of Sleepers). Az ötödik mérföldkő azóta is várat magára, és bár psyamb-lemezek a mai napig százával készülnek, az újabb áttörés egyelőre még nem érkezett el.

Ellenben rengeteg koppincs kerül a polcokra már a kezdetektől fogva (pl. a sokak által - régebben általam is - nagyra becsült Entheogenic is csak a Shulman világát fazonírozta át egy kicsit), és általános normává vált ezeket a lemezeket aszerint hallgatni, hogy mennyire tudják hűen utánozni a nagy elődök világát; az önálló értékként való vizsgálat szinte azonnal megszűnt, sőt tán el sem kezdődött. "Nagyon shulmanos", "egy kicsit Shpongle-beütése van", "olyan, mint Ooze számai" - csak néhány a legáltalánosabbá vált jelzőkből, hogy az Ultimae-hez való hasonlítgatást már ne is említsem. Ugyan a tavalyi Entheogenic-munka (is) megpróbálkozott egyfajta vérfrissítéssel (Flight Of The Urubus), az eredmény inkább közelített a szánalmas, mint az említésre méltó kategória felé.

Az ötödik lépcső tehát még várat magára. Addig is sasszemekkel vagyunk kénytelenek figyelni a minőségi utánzatok felbukkanását - és örülni, ha valóban erős anyaggal találkozunk. Ilyen korong a The Perpetual Ritual is, melyet az eddig középerős diszkográfiával rendelkező Electrik Dream Records vett a gondozásába, és a mostanáig főleg goában mozgó Kliment Dichev jegyez.

A nyolc darabot megszólaltató album egyértelműen és bátran idézi meg a fent tárgyalt Shulman hangzását, olyannyira, hogy laikus fülek akár a duó legújabb korongjának is hihetnék. Ez persze egyaránt jelenthet dicséretet és negatív bírálatot is: bár a fiatal srác szinte csak és kizárólag korábbi ötleteket használ fel újra, az izraeli kultzenészek hangzásvilágát vérbeli profizmussal idézi meg. Az indiai vokáltémákat mesterien egészítik ki a vérbő basszusok, a selyemfinom élőhangszerek (fuvola, bansuri, harsona, kaval, hegedű) és a kellemesen megkomponált elektronika, mely - ellentétben Shulmannal - egyszer sem válik túlontúl experimentálissá. Ebből az aspektusból szemlélve még felül is múlja a nagy elődöt: egy pillanatra sem enged a kísérletezés csábításának, mindvégig megmarad a "tankönyvi" psychedelic ambient keretein belül. Ebben viszont egyetlen alkalommal sem vall kudarcot, az elsőtől az utolsó percig kiváló és zökkenőmentes utat biztosít a hallgatónak.

Tracklist:

1. Crystalline
2. Ether Aesthetics
3. Behind The Steps Of Death
4. Reflexive Meditation
5. Universe Alchemy
6. Travels To The Infinite
7. Arowana
8. The Interstellar Orchestra