A 2011-es év ambientje olyan sokszínű volt, hogy meg sem próbálkozom egy átfogó motívum kimutatásával. Idén mindenből kaptunk, nézzük, miből mi volt a legjobb.

 
20. Indignant Senility
Consecration of the Whipstain
(Type)

Pat Maherr még a tavalyi bemutatkozásnál is elborultabb világot épített fel. Nincsenek ritmusok, nincsenek hangszerek, nincsenek dallamok. Az orkánszerűen süvítő drone-ok szilánkosra szárítják az arcbőrt, és valahonnan, egészen távolról, emberi segélykiáltások szűrődnek felénk. Az idei év legfélelmetesebb munkája.

19. Ishq
And Awake
(Interchill)

Az előbbi pont sötét disztópiáját a jól megszokott Matt Hillier-i harmónia ellenpontozza. A 2002-es Orchid után hosszú hallgatásban, illetve mellékutakon alkotó angol fickó az utóbbi időben egész sűrűn ad ki lemezt: idén kettő is megjelent Ishq művészneve alatt. Az And Awake az Orchid gazdagságát ötvözi az Ishvara-projekt absztrakt hangvételével. Mint mindig: mestermunka.



18. Steven Hess & Christopher McFall
The Inescapable Fox
(Under The Spire)

A természet hangjai éppúgy hozzájárulnak a lemez sűrű zenei világához, mint az ipari és más mechanikus zörejek, a légies loopok és a sercegő zajok. A végeredmény egy északi- vagy déli-sarki kutatóközpont izoláltságát, s ugyanakkor szépségét is idézi. Carpenter kultikus horrofilmjének (The Thing, 1982) kedvelői előnyben!

17. Aes Dana
Perimeters
(Ultimae)

Az Ultimae kiadó vezetője ugyan, mégis az egyik legkevésbé egyedi zeneszerző Vincent Villuis, aki a 2005-ös Memory Shell óta meglehetősen kétes értékű munkákat publikál. A Perimeters hosszú évek adósságát törleszti: nemcsak a szerző, de a kiadó repertoárjába is hiányzott már egy kisujjból hozott, rutinjellegű, de mégis izgalmas és érdekes kiadvány.
KRITIKA

16. VA
Syzygy
(Eclipsemusic)

Kisebb hiábaival együtt is bámulatos válogatás ez, mely mesterien ötvözi a hetvenes évek Tangerine Dreamjét a kilencvenes évek groove-os ambientjével, a DeepChord-féle dub technóval és az ezredforduló pszichedelikus ambientjével. Az izglalmas műfaji kavalkádot mégis egyben tartja a közös tematika: a borítón is látható űr. Üdítően mozgalmas utazás.

15. VA
For Nihon
(Unseen)

A márciusban bekövetkezett japán természeti katasztrófa áldozatait próbálta segíteni ez a száz százalékosan zéróprofitos válogatáslemez, melyet aztán sok hasonló követett. A Keith Kenniff (Helios, Goldmund) által egybecsődített non plus ultra társaság mégis kiemelkedik a többi gyűjtemény közül, egyszerűen azért, mert ezen klasszisokkal jobb számok vannak.

14. Christina Vantzou
N°1
(Kranky)

A hölgy Adam Wiltzie-vel együtt indította útjára a The Dead Texant, alapos kiképzést kapott tehát a modern classical ambientből. Első önálló kompozíciója nyíltan, de ügyesen idézi meg a Stars of the Lid stiláris megoldásait, ugyanakkor elég egyedi ahhoz is, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. A kiváló debütálással ugyanis Vantzou egyértelműen az szcéna elitjei közé került.

 

13. The Caretaker
An Empty Bliss Beyond This World
(History Always Favours The Winners)

Megkopott bakelit + a lejátszás zörejei + ambient loopok. Ilyet már hallottunk, a többiekkel ellentétben viszont Leyland Kirby egyáltalán nem használ baljós alapanyagot: egy szerető nagymama házát idéző nótácskái sokkal szokatlanabb egyveleget alkotnak a morgó drone-okkal, mint mikor az ember Debussyhez (Biosphere: Shenzhou) vagy Wagnerhez (Indignant Senility) nyúl vissza. Zavarba ejtő, elgondolkodtató és végső soron mégis csak szép kísérlet.
 

12. Desolate
The Invisible Insurrection
(Fauxpas)

Amilyen sok IDM-es downtempo készül az ambient jegyében, olyan kevés a ténylegesen említésre méltó kiadvány. Az idei legjobb ügyesen egyensúlyozik a technikai határtalanság kínálta túlzsúfoltság és a klasszikus chilloutot kifordító, de az alapokat mégis megidéző invenciózus zeneiség között. Igényes, élvezetes kikapcsolódást nyújt a doom ambient és a pszichedelikus agycsavarás kedvelőinek egyaránt.
 

11. Maps & Diagrams
The Town Beneath the Sea
(Normadic Kids Republic)

Manapság egyre kevesebb a natúr ambient, a műfaj egyre több terméke kap egy kiegészítő (pl. drone, psychedelic) jelzőt is. Az idén rendkívül aktív Tim Martin legjobbja ártatlan és tiszta munka, 54 perc háborítatlan szépség és gondtalan lebegés. Ahogy egykor Brian Eno kiáltványa mondta (az ambient lényegéről): épp annyira érdekes, mint amennyire figyelmen kívül hagyható. Kellemes, szép lemez.
 

10. Kreng
Grimoire
(Miasmah)

Bizonyos értelemben ez is szép, bár kellemesnek aligha mondható. Még a norvég Miasmah átlagos színspektrumához képest is sötét agymenés a realitás és az őrület mezsgyéjén mozog, intenzív zenei dramaturgiája pedig egy borongós költőiségű horrorfilm képeit idézi elő. Nagyon beteg, de nem olyan szélsőséges, mint a fentebb szereplő Indignant Senility.

9. Joel Tammik
Horisont
(Väli)

Elsőre úgy tűnik, mintha Vladislav Delayt másolná, egyébként pofátlanul ügyesen. Aztán beúszik a képbe a The Detroit Escalator Company világa is, majd jön Loscillal együtt az egész kétezres évek minimalista ambientje, s ráadásként még a 90-es évek ritmusos-dallamos nagyjai is. A finn Tammik mindenhonnan merít egy kicsit, gazdag világa pedig széles hallgatói perspektívát igényel (talán innen a cím is). Egy biztos: megéri időt és energiát szánni erre a kiadványra. Ugyanezt adja cserébe.

8. Grouper
A I A - Alien Observer
(Yellow Electric)

Liz Harrisnek továbbra sincs párja. Szomorkás post-rock (vagy még inkább drone-rock) munkáit annyi lélekkel és személyességgel tudja megtölteni a halk dünnyögés, hogy azt a Sigur Rós is megirigyelhetné. Idei munkái közül az Alien Observer tűnik ki leginkább: szinte mi is ott fekszünk a magányosan pihenő Liz mellett, aki a csillagokat bámulva dúdolgat. A művésznő magánéletéről nem sokat lehet tudni. De bizonyára sokat kellett szenvednie ahhoz, hogy ennyi fájdalommal és szomorúsággal tudja megtölteni az egyébiránt visszafogott, rezignált zenéjét.

 

7. Rhian Sheehan
Seven Tales of the North Wind
(Escape Artists)

Rhian Sheehan először készített teljes egészében mély ambient dolgozatot. Rövid lemeze a Hammock és Clem Leek sűrűn rétegzett, vonósokkal és középmagas loopokkal átszőtt világát idézi, ennélfogva pedig hasonló képeket is kelt bennünk, mint a fent említett alkotók: emlékek és gyerekkor, elengedés és elfogadás.

6. Loscil
Coast/Range/Arc
(Glacial Movements)

Scott Morgan elkészítette az olasz kiadónak az eddigi legmélyebb korongját. A coast/range/arc a Stases letisztult drone-ját idézi, de elhagyja annak fényes emelkedettségét, és a fókuszt áthelyezi a rideg sarkvidéki tájakra. Hogy a monotonnak tűnő ötven percben mégis sok élet van, nem meglepő Loscil ismerőinek, viszont új nézőpontot nyújthat a hardcore drone ambient fanatikusoknak. (Akárcsak az idei Carbon Based Lifeforms-lemez.)

 

5. Dustin O'Halloran
Lumiere
(130701)

Az idei év egyik legnagyobb felfedezettje kétségkívül Dustin O'Halloran, aki letisztult zongoradarabjaival pillanatok alatt meghódította az elvont ambient és a tradícionális komolyzene kedvelőit egyaránt. Elegánsan egyszerű és mégis megindító darab, melyre sokáig fogunk még emlékezni.
KRITIKA

4. Stormloop
Snowbound*
(Glacial Movements)

Nagyon jó évet zárt a Glacial Movements. A Loscil-lemezhez hasonló, ám annál jóval mozgalmasabb (és így bizonyos értelemben izgalmasabb) kiadvány úgy mutatja be a sötét, hófödte tundrát, hogy közben a közelgő napfelkeltét is sejteti. Ritka az olyan téli ambient, amely nem a ridegségre, hanem az izoláció meghittségére és a természet mozdulatlan szépségére koncentrál. Loscil és Stormloop munkája is ilyen.
INTERJÚM STORMLOOPPAL

3. Deaf Center
Owl Splinters + Svarte Greiner: Twin
(Type)

Ódon kastélyok és más rémtörténeti helyszínek hangulatát idézik a Deaf Center-lemezek, és általában minden, amihez Erik Skodvin (Svarte Greiner) hozzáér. A duó második albuma már egységesebb, átgondoltabb koncepció mentén épül fel, mint a 2006-os Pale Ravine, emellett pedig külön említésre méltó az ikerlemez, mely Greiner önálló, s az Owl Splinters kereteit szétfeszítő agymenéseit mutatja be. Fullasztó, s egyben gyönyörű darab.
KRITIKA

2. Sinepearl
The Dance of Affinity
(Virtual)

Az organic ambient úgy a legjobb, ahogy Antonio Testa csinálja: érzem a vízcseppeket a bőrömön. Az Ishq kiadójánál debütáló Björn Ekegren még ezt is felülmúlja, mert zenéje meglehetősen absztrakt ugyan, az általa megalkotott természet mégis rendkívül erősen hat az érzékszerveinkre. Nemcsak organic ambientként, nemcsak idei lemezként, de általánosságban is a valaha készült egyik legjobb ambient zene.
KRITIKA
 

1. A Winged Victory For The Sullen s/t
(Erased Tapes / Kranky)

Ha a zenei szép fogalmához egyetlen lemezt kellene társítanom, gondolkodás nélkül Dustin O'Halloran és Adam Wiltzie idei bemutatkozó munkáját nevezném meg. A kétezres évek második felében fellendülő modern classical ambient irányzat eddigi csúcspontja, melyről józanul beszélni majd csak néhány év múlva lehet. Nemcsak az ambient területén, de műfajtól függetlenül is jelentős mű. És istenem, milyen szép...
KRITIKA