Nemcsak hogy új albummal jelentkezik Greg Haines, de hamarosan élőben mutatja be az Akvárium Klub színpadán.
A fiatal Greg Haines sosem volt a modern classical színtér pop ikonja. Míg az olyan alkotók, mint Dustin O'Halloran vagy Ólafur Arnalds rövid etűdökből álló, könnyen emészthető és könnyen szerethető zenei világgal lágyítják a mindennapokat, Haines nehéz, sűrű, gótikus témákkal dolgozik, és egyik lemezét sem lehet laza háttérzeneként elképzelni. Energiát és összpontosítást igényelnek.
A most megjelenő Where We Were-ről mindez változatlanul elmondható, még akkor is, ha Greg Haines zenei stílusa rendkívül sokat változott. A 2006-os Slumber Tides óta katartikus erejű, vízözön mértékű vonósszekció fémjelezte a srác albumjait, melyekeknek végighallgatása minimum egy megtisztítő erejű rituáléval ért fel. Opuszaiban a hegedű és a cselló gyakan szempillantásnyira előbukkanó villámlásként hasítja ketté a mély loopokkal fedett égboltot, megelőlegezve a vihart, amelyet aztán az összes hangszer szimultán fortissimója kavar. Van egy jó szó a Greg Haines-féle zenére: epikus.
A kivehetetlen magasságokba ívelő pátosz helyét ezúttal a strukturális tudatosság veszi át. A sodró erejű folyóként áramló zene itt lüktet, sőt dübörög, ahogy azt a promócióként szétküldött számban is hallani lehet. Vonósoknak nyoma sincs, helyette a legkülönfélébb szintetizátorok és effektek csavarják az agytekervényeket, na meg a zongora, amely vagy preparált vagy agyontorzított, de hogy valami egészen szokatlan a hangja, az biztos. Haines meglepő módon olyasféle hangzásvilágot teremt instrumentális és analóg szintetizátoros megoldásokkal, amelyet eleddig leginkább a pszichedelikus ambient legjobb képviselőitől, pl. Bluetech-től vagy a Dub Treestől hallottunk. A játékosság és a szokatlanul gazdagon rétegzett hangsávok együttese valóságos burjánzást hoz létre. Képzelj el egy visszafogottabb Dalí-festményt zongorákkal, szintetizátorokkal, pedálokkal, torzítókkal és kábelekkel - ilyesmi világba kalauzol a Where We Were.
Haines persze továbbra is Haines marad: a nyolc számot felvonultató korongból csupán három az, amelyik az újdonság és az ütősszekció erejével hat. Ügyes eloszlásban a 2-5-7. trackek lüktetnek, a köztes terekben pedig a már jól megszokott, hosszan úsztatott tételek segítik (avagy szándékosan nehezítik) az emésztést, csak ezúttal nem a cselló húrjainak a rezgését érzed a még a csontjaidban is, hanem a zongoráét.
Az izgalmas albummal Greg már javában turnézik, és május 29-én Budapestre is ellátogat, hogy első ízben mutassa be a magyar közönségnek szólóprojektje bizsergetően eredeti darabjait. Kíséretnek ráadásul Carlos Cipát is magával hozza, akit tavaly októberben már megcsodálhattunk, szintén az Akváriumban. Emlékezetes estének ígérkezik.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/540339059322345/
Kapcsolódó anyagok:
