Sophie-t többek között a második lemez elkészítéséről és a Sydneyben való zenélésről faggattam.
Sophie Hutchings különleges előadója a modern klasszikus zenének. Romantikus világa alapvetően zongorára épül, de gazdag hangzásvilágát hegedű, cselló, fuvola és harmónium színesíti, valamint a hangszereken való játék mechanikus zörejei.
Night Sky címen már a második lemezed jelenik meg az ausztrál kísérleti kiadónál, a Preservationnél. Hogy kerültél hozzájuk?
A kiadó vezetője, Andrew már korábban is ismerte a zenémet, valamint az első lemezem egyik hangmérnökét, Tony Dupe-ot is. Mikor elkészült a Becalmed első verziója, megkérdezte, hogy érdekelne-e a közös munka.
A Becalmed óta két év telt el. Miben változott a zenéd ez idő alatt?
Ami engem illet, belőlem nagyjából ugyanazt a hatást váltja ki most is. Hasonlóképpen írom a zenéket, hasonló gondolati elv mentén, tehát mint szerző, azt hiszem, körülbelül ugyanolyan a viszonyom a zenémhez, mint két éve. Így aztán nem is érzem, hogy különösebben sokat változott volna. Esetleg annyiban, hogy több hangszerrel dolgoztunk, és díszesebb lett a végeredmény.
Ugyanazokkal az emberekkel készítetted a lemezt, mint két éve? A facebookon láttam, hogy apukád is beszállt a buliba. Milyen volt vele dolgozni?
Ezúttal is Tim Whitten volt a felvételvezető. Jó barátok vagyunk, így aztán minden flottul ment. Jeremy Kong is velünk maradt hegedűn. Csellón ezúttal Peter Hollo játszott, aki az utóbbi időben sokat koncertezett velem. Amúgy van egy kiváló rádiócsatornája is itt Sydneyben, és nagyon örülök, hogy csatlakozott hozzánk. Az apám... Nos bizonyos részeket kifejezetten az ő számára írtam. Apa egy fantasztikus zenész, játszott együtt Frank Sinatrával is, és úgy éreztem, igazán szép lenne, ha velünk dolgozna. Egyébként nagyon közel állunk egymáshoz, de a felvételek során persze folyton vitáztunk.
Ha jól sejtem, zenészcsaládban nőttél fel. Mindig szerettél volna te is zenélni?
Tény, hogy a családtagok ereiben zenészvér folyik. Valamiféleképpen mindenki kapcsolatban áll a zenével. Én ugyanakkor sosem terveztem, hogy zenész leszek. Gyerekként igazából elég félénk voltam ilyen téren. Később aztán valahogy megszerettem, és mindez ide vezett.
A Night Sky egy újabb kiváló példánya a kortárs klasszikus zenének, amely most éli legszebb éveit. Az ausztrál szcénát nem igazán ismerem - mi a helyzet arrafelé? Sokan ismerik ezt a fajta zenét? Például van ott is olyan bázisváros, mint Európában Berlin?
Európában sokkal nagyobb mind a hozzáférhetőség, mind a változatosság az ilyen zenék esetében. Sydneyben elég nehéz tud lenni a helyzet, de szerencsére azért mindig vannak néhányan, akik elég lelkesek ahhoz, hogy itt is életben tudjon maradni ez a zene. Mindkét várost imádom, de nagyon más a kettő.
Az első lemezedről a Sunlight Zone című számhoz készítettetek egy gyönyörű klipet, az új albumról pedig már kész is a videó a Shadowed-hoz. Mesélnél róla egy kicsit?
Nagyon izgatott az ausztrál táj kísértetiessége, és előttem volt egy kép egy régi, leégett kunyhóról. Egy északi parti úton aztán találtunk is egy ilyen kunyhót. Ezt társítottuk a klipben látható lány álomszerű képzeletvilágával, amivel megszületett egyfajta elveszettségérzet... Én nem szeretem, ha egy instrumentális zenéhez narratív videoklip készül. Szerintem az ilyen klipek akkor jók, ha teret hagynak a hallgatónak a szubjektív értelmezéshez, és inkább egy érzést idéznek elő, mintsem hogy felépítenének egy történetet. A Shadowed-nak a bátyám volt az operatőre és a producere. Lenyűgöző képzelőereje van, és eléggé nosztalgikus természetű, ami szerintem elég jól érezhető a videón.
A Night Sky darabjai nagyon változatosak szerkezetileg és érzelmileg is. Kíváncsi lennék, melyik volt a legnehezebbet megírni.
Erre nehéz válaszolni, mert sosem emlékszem tisztán az írás folyamatára. Mindegyik improvizációból indul, majd szép lassan fejlődik konkrét darabbá. Mintha csak maguktól találnák meg az utat.
És mennyi az impró a végeredményben?
Azt hiszem, viszonylag sok. Természetesen van egy előre megtervezett szerkezet, amely alapján aztán megírom a darabokat és megtervezem a hangszeres felosztást. De aztán vannak bizonyos dolgok, amelyeket kifejezetten rögtönzés által szeretnék megvalósítani. Egy napra be is vettük magunkat az Oceanic stúdióba, ahol sokat improvizáltam például harmóniumon és preparált zongorán.
A következő kérdést mindenkinek fel szoktam tenni: milyen művészek vannak rád a legnagyobb hatással?
Szerintem ez tudat alatt működik. Elég sokféle zenét hallgatok, és úgy gondolom, ha valami érzelmileg megkapó, akkor az benned marad, és olyan módon van rád hatással, amelyről nincs is tudomásod. Instrumentális zenei téren nagy rajongója vagyok Arvo Pärtnek, Alice Coltrane-nek és a Rachelsnek. Az elmúlt évben Arve Henriksent és a Cartographyt hallgattam, az utóbbi időben pedig minden reggel Brian Eno Discreet Musicja szól. Enón nőttem fel. Nagyon szeretek ambientet hallgatni késő esténként is. A listát sokáig folytathatnám...
Nos, a Night Sky kritikai fogadtatása (természetesen) remek. Hogyan tovább?
Sok ötletem van... majd meglátjuk, a hangulatomtól függ.
