A diszkográfiai adatbázisokban való keresgélés után eme album előadója új névnek tűnhet az ambient műfajban, valójában viszont Jason Corder (Off the Sky) és Matteo Zini (Opium) párosáról van szó, akik egy harmadik művésszel, Brian Archinallal társulva hozták létre a Muridae-t.
Corder és Zini ezelőtt már kétszer is dolgozott együtt. Közös munkájuk gyümölcse a 2006-os Autunno és a 2007-es thepresentday című lemezek, melyek egyaránt a Practising Nature gondozásában jelentek meg. Érdekes anyagok voltak ezek, bár ténylegesen főleg azok számára váltak izgalmassá, akik kifejezetten a mikroszkopikus IDM és a sötét morgásokkal megtűzdelt drone ambient mesteri, ám nem túl gyakori kettősére voltak kíváncsiak. Ezt a szokatlan alműfajt a mai napig kevesen művelik, jól pedig még kevesebben. Vir Unis például hajlamos elkalandozni ebbe az irányba, és hallhattunk figyelemreméltó próbálkozásokat a Kalitz című Vataff Project-lemezen is. A listát egy-két névvel (nem sokkal többel) lehetne még bővíteni, de az IDM-előadók tábora általában mégis messze esik a dark/drone ambient képviselőitől. Ebből a szempontból tehát egyenesen hiánypótlónak bizonyul a Corder-Zini páros, akik maguk is meglehetősen eltérő zenei világot képviselnek, ezt a két világot azonban sikeresen egyesítik a közös munka során.
A duóval való ismerkedést érdemes mégis azzal a lemezzel kezdeni, ahol már trióként dolgoztak együtt, az Under the Fable of Meaning ugyanis kiköszörüli a korábbi kiadványok szépséghibáit. Az Autunno című lemezt egy inkább rossz, mint jó értelemben vett formai szertelenség jellemzi, ami kissé ügyetlen párosításnak bizonyul a számokra gyakran jellemző világvége-hangulattal. Ha még emlékszünk a Sympathetic Flying Objects című Opium-lemez szívettépően erős atmoszférájára, könnyen beláthatjuk, mennyire rossz választás egy ilyen hangvételhez hozzáadni az Off the Sky-féle IDM-jammelést. A thepresentday egy fokkal már előrébb járt: Corder sikeresen visszafogta magát, az eredmény ezúttal viszont Zini miatt lett kissé unalmas. A lemez egysíkúsága akkor válik igazán kiábrándítóvá, amikor az egymást követő számokból meghallgatunk tíz-húsz másodpercet tetszőlegesen kiragadva: azt fogjuk hallani, hogy gyakorlatilag mindvégig ugyanaz a loop szól, ez a fajta minimalista konzekvencia pedig határozottan nem tett jót az összhatásnak.
A Muridae azonban végre úgy szól, ahogy kell. A korábbi két lemez stílusának egymás mellé pakolása után először itt érezzük a valódi összmunkát, a folyamatot, melynek során a pislákolva pulzáló drone-ok fokozatosan virágzanak fel, s vele együtt virágba borul egy virtuális valóság végtelen mezeje is. Zini loopjai az alkotó legjobb lemezeit (Watercolors, Algorithms) idézik, Corder játékos gépiessége pedig megfontoltan halad arra a szintre, ahol a mesterségesen létrehozott teremtmény egyszer csak hús-vér lénnyé válik. A magasra repítő, hipnotikus felütés a lemez közepéhez érve ugyan visszatér a föld közelébe, mégis megőrzi változatosságát. Erre a címadó darab a legjobb példa, mely egyszerre komoly és habkönnyű formai kísérlet a drone, az idm és a techno határmezsgyéjén. Előtérbe kívánkozik időnként a finom glitch is (Pillars of Islam), de a mindvégig hallgatóbarát stílust egyszer sem töri meg. A tizenhárom perces Hidden Tapes zárja a korongot, és kiválóan foglalja össze annak legfőbb sajátosságait: a rendkívül hosszú, letisztult, mély loopot; az éles, részletekben tobzódó, mégsem harsány elektronikus hanghatásokat; valamint azt a lassú, repetitív formai szerkezetet, amely a kétezres évekre nagyon jellemző módon Corder és Zini munkáit is majdnem mindig áthatja, és az előretartó zenei fejlődés helyett egyetlen témára kínál számtalan variációt. Nem hibátlan lemez, vannak rajta érdektelenebb szakaszok is (Vertigo). Egy ritka alműfaj reprezentánsaként azonban - sőt tán még példaképként is - gond nélkül helytáll.
_______________
Megvásárolható közvetlenül a Silentestől.
