Mindenekelőtt idézném a gyűjtemény jegyző Nova személyes gondolatait a koronggal kapcsolatban:
"Az Imaginary Friendsszel a magányról szerettem volna beszélni, mely azonban nem egyenlő az elidegenedéssel, a kiábrándultság érzetével és az elszigeteltséggel. Az egyedüllét valamiképp magába foglalja az emberi lélek szabadjára engedését, illetve egy új létformát dimenzionáló képet. Személyes pillanatok - egy fejhallgató csatlakoztatása utáni séta a parkban, a járókelőket nézve üldögélés egy kávézóban, egy költemény megalkotása... A költészet - függetlenül annak nyelvétől - nem pusztán művészeti forma. Készséget, némi logikát és megannyi érzelmet igényel; az intenzitásról szól, akárcsak maga az ambient zene."

Nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé a 2005-ben egyszer már bizonyított Nova, mint a fent megfogalmazott zanza zenei megvalósítását. A négy évvel ezelőtti Albedo a mai napig az egyik legnívósabb Ultimae-kiadvány, mely összegezte mindazon (természetesen pozitív) jelzőket, melyeket a kiadónak tulajdonítunk; valamint átgondolt, koncepciózus szerkezettel fonta egymás után a kivétel nélkül remek szerzeményeket. Leginkább ezt hiányolom Nova második gyűjteményéből első, de sokadik hallgatásra is. Míg az Albedo (mely a tárgyak fényvisszaverő képességének szakszava) rendkívüli képiességgel ábrázolta a fénycsóvák különféle flexióját, és egy határozott (fény)ív mentén felépített gondolatritmus köré szerkesztette a darabokat, addig jelen esetben ilyesmiről szó sincs: a számok tetszőlegesen, szinte ad-hoc módon követik egymást. Nem mixelt albumról beszélünk, így a folyamatosság érzete még inkább a homályba vész, Nova ebbéli kísérlete pedig ezek után joggal nevezhető szándékosnak, előre megfontolnak. Nézzük csak meg mégegyszer a borítót: audio poetry. Hosszabb-rövidebb (hang)versekkel van dolgunk, ennélfogva tehát a számok önmagukban is helyt állnak. Legalábbis ez lenne a feladatuk.

A korong első szakaszára nem is lehet panaszunk. A Field Rotation alteregóval idén feltűnt Chris Berg a pár hónappal korábban megjelent Hope című válogatáslemezén felcsendült szerzeményét, a Regenzeitot folytatja, bevezetendő a képzeletbeli barátokkal való találkozást. Patetikus, de/és korrekt, szép. Szintén egy újonc követi őt, szintén egy akusztikus alapmotívumokkal átszőtt tétellel. Kevin Andrew Three Weeks című dolgozata a lemez egyik legjobb pontja, kifinomult, rezignált, kellemes. Rena Jones és Nalepa párosa nem szorul bemutatásra, a hegedűvirtuóz kisasszony és a selyemfinom elektronika-akrobata azt hozza, amit elvárunk Tőlük. Szintén nem vall kudarcot Jason "offthesky" Corder egy régebbi remeke, a Gently, Drown The Scene, mely az előzőleg megkezdett bársonyos elektroambientet finomítja tovább mesteri dallamvilággal.

Az éles (tán túl éles!) váltás az ötödik számmal érkezik. Az izlandi származású Murya szülőhazájának kilétét büszkén vállalva egy kemény, jeges hangzású szösszenettel folytatja (és zúzza széjjel alaposan) az első négy szám által vizionált álomvilágot. Ugyanezt teszi Cell is, aki ugyan nem dolgozik olyan kemény dobalapokkal, mint Gudmundsson, de atmoszféráját tekintve az ő légköre is meglehetősen ember-idegen. Itt természetesen érdemes egy zárójelet nyitnunk, főleg Alex Scheffer miatt, aki(nek munkássága) mellett nem mehetünk el csak ennyivel. A fent említett két szerzemény objektív, önálló egészként vizsgálva tökéletes (bár költészetnek közel sem nevezhetjük egyiket sem)! Ugyanakkor ez sajnos (?) mégis csak egy válogatás lenne, ahol illene beleolvadnia a számoknak egy összképbe. Ez pedig itt nem valósul meg, ekképp pedig Murya és Cell szerzeményei kilógnak a sorból.

A játékidőben előrehaladva viszont ez az állítás is cáfolatot nyer, és a visszájára fordul: a hangzás továbbra sem enyhül, így felmerülhet a gyanú, miszerint a felvezetés volt csalóka. Rég letettem már róla, hogy számonkérjem Aes Danán az utóbbi két évben produkált extrém mértékű devalválódást, pedig ezúttal egy egész pofás darabot hozott össze (mondjuk egy erős közepeset, ami tőle már egészen nagy szó mostanában...), az Imaginary Friends eddig is zilált világát viszont csak tovább kaotizálja. Szintén széttartást eredményez a soron következő, általam egyébként nem túl nagyra tartott Oliver Orand (Hol Baumann), aki, bár szintén megüti a korrektség mércéjét, laza törtritmusra építkező idm-szerű chillje ismételten csak álldogál magára hagyatottan ebben az egyre furább gyülekezetben.

Charles Farewell teszi helyre a népet valamelyest. A mára egytagúvá redukálódott, Asura címen futó projekt bár szintén nem az érzékeny textúrákról híres, ezúttal - dacára a masszív alapoknak - mégis egy melankolikus, ártatlanba hajló munkával ajándékozza meg a hallgatót. Erős, ugyanakkor törékeny pontja a lemeznek ez a bő nyolc perces költemény.

Magnus "Solar Fields" Birgersson egy 2005-ös szerzeményét keverte újra - bár ne tette volna. Az egyébként varázslatosan gyönyörű Times Are Good mostani értelmezése olyan erőtlenre és fantáziátlanra sikeredett, hogy nálam ki is érdemelte az album mélypontja-címet. A csorbát a so-so tehetséges James Murray köszörüli, epilógusa a nyitányban felvázolt hangzásvilághoz tér vissza.

A fent meglehetősen vázlatszerűen elemzett számok listájából is látszik, hogy a lemeznek nem sikerül, de nem is szándéka egy összetartó, komplex albumképet létrehozni. Más utat választ: önálló etűdökbe rendszereződik, a gépezet fogaskerekei viszont sajnos nem működnek hibátlanul, és mintha nem is egyazon mechanikai építmény alkatrészei lennének. Mechanikáról beszélek, az első négy, illetve az utolsó tétel által felskiccelt bársony-hangzás ugyanis valósággal szertefoszlik a kemény, néhol szinte sercegős összképben (hasonló konklúziót vonhattunk le a második Oxycanta esetében is, ahol - akárcsak itt - nem sikerült eldönteni, hogy lélekmasszázs vagy légkalapács a megvalósítani kívánt hatás).

A Nova által megfogalmazott eredeti célkitűzés (zenei költészet) aligha váltja be a hozzá fűzött reményeket. Kritikám alapvetően negatív előjele ellenére egy viszonylag tisztességes, vállalható válogatáslemezről beszélünk, mely ha nem akarna több lenni annál, mint aminek sikerül lennie, talán többet is érdemelne egy jó-közepes summánál.

_______________

Kiadó: Ultimae Records
Megjelenés ideje: 2009. szeptember 30.
Műfaj: ambient, chillout, finom (?) elektronika

1. Field Rotation: Regenzeit II
2. Kevin Andrew: Three Weeks
3. Rena Jones: Photosynthesis (Nalepa Remix)
4. Offthesky: Gently, Drown The Scene
5. Murya: Gray Daze
6. Cell: Out Of Breath
7. Aes Dana: Resin
8. Hol Baumann: Handwritten Notes
9. Asura: Longing For Silence
10. Solar Fields: Times Are Good (Sometimes Remix)
11. James Murray: Eleven (Decades Mix)