Kiadó: Darla Records
Megjelenés ideje: 2008.
Műfaj: ambient, post-rock
1. Gold Star Mothers
2. City In The Dust On My Window
3. This Kind Of Life Keeps Breaking Your Heart
4. Mono Mo Aware
5. Three Sisters
6. Maybe They Will Sing For Us Tomorrow
7. Elm
8. Razorback Drug Town
9. Eighty-Four Thousand Hymns
10. We Will Say Goodbye To Everyone
11. All Of Your Children Are Addicts
Ambivalens viszony fűz engem a post rockhoz. Alapvetően ugyanis nem kedvelem a rockzene semmilyen megnyilvánulását, kivételek azonban mindig is voltak (pl. Pink Floyd, Ozric Tentacles). Ha a post-rockot jelentős mennyiségű ambienttel keverik össze, még kínosabbá válik a helyzet, mert két egymástól merőben más műfaj egymásba olvadása óriási tehetséget és szakértelmet igényel. Ez pedig rendkívül kevés művésznek adatott meg, ellenben nagyon sokan hiszik, hogy ők e kevés főt számláló társulat tagjai. Akiknek pedig tényleg érzékük van a dologhoz, azok ritkán tűnnek ki az egysíkú masszából (mert hát ki hallott már olyat, hogy a legnagyobb post-rock sztár?).
A Hammock kezdettől fogva az a duó, aminek munkáira mindig is elismeréssel tekintettem. Sikerült önálló világot megalkotniuk, melyben a két fő összetevő, a kellemesen elnyújtott, szőnyegszerű loopok és a sokszor ezekbe észrevétlenül beletorzított, sokszor gyönyörű tisztasággal felcsendülő gitárjáték keservesen gyönyörű elegyet alkot. Hihetetlen mértékben érzékeny és sebezhető zenei világról beszélünk, melynek befogadásához kétségkívül érett és tapasztalt életfelfogás szükségeltetik. Marc Byrd és Andrew Thomson többtucatnyi érzelmet képes egyszerre kelteni a hallgatóban, ezek közül a nosztalgiával vegyes melankólia, a halálközeliségből fakadó rezignált hangvétel, a fanyar elégedettség, a céltalanság, az elveszettség, a gyermeki tudatlanság visszanyerése utáni reménytelen vágy kerül a főszerepbe leginkább. Ebből már nyilván sejtitek: igencsak összetett zenéről van szó.
A két férfi első lemeze 2005-ben látott napvilágot Kenotic címmel. Ezen, és az egy évvel későbbi folytatáson még jelentős szerepet kapott a dob, így a dinamizmus is, ám Marc Byrd már a kezdetben ráérzett az ambient egyedien selymes, végtelenül lebegő ízére, és elkészítette - akkor még szólóban - a The Sleep-Over Series címen futó, sorozatnak szánt lemez első epizódját. A folytatásról egyelőre semmi hír, a dob mellőzése és az ambient bátrabb mértékű előtérbe engedése azonban Andrew Thompsonnak is megtetszett, és tavaly megjelent lemezükön már csak a légnemű textúrák kaptak helyet. Ez egy igencsak jó döntés volt, a srácok zenéje letisztult, érettebbé, ugyanakkor kifejezőbbé vált - és minden eddiginél meghatóbbá, fájdalmasabbá és szebbé.
Felesleges lenne bármelyik számot kiemelni erről a remekműről (esetleg a címadó darab, mely minden bizonnyal az egyik legszebb ambient munka, amit valaha hallottam). Az elsőtől az utolsó percig kiváló munkát hallhatunk - ha megadjuk a módját, és egy órára átengedjük magunkat egy másik, senki más számára nem látható világ vonzerejének.
10/10
