Rudy Adrian 2006-os MoonWater címen futó remek, de néhol kissé giccses lemeze után ismét a Lotuspike gondozásában dobta piacra legújabb munkáját.
Adriant egy hosszú hétvégén tett baráti kirándulás inspirálta a Desert Realms elkészítésénél. Robert Carty nevű, szintén ambientben mozgó barátjával és annak partnerével, Patricia Sandovallal vágtak neki Észak-Amerika délnyugati részének, hogy megcsodálják Carty legkedvesebb tájait, köztük a Grand Canyont és az Arizonában elterülő sivatagot. Új-zélandi lévén Rudyt teljességgel lenyűgözte a látvány, és hazatérvén elhatározta, hogy zenébe önti azt a leírhatatlan élményt, amelyet az utazás nyújtott számára, azt a végtelen csodálatot, mellyel ezeket a gyönyörűséges tájakat figyelte.
Zenéje ennek megfelelően mély emocionális alaptöltettel bír, mindvégig áthatja a melankóliával vegyített eufória különös egyvelege, mely egyrészt áhítattal ámul a természet képei előtt, másrészt egyfajta keserédes, könnyes tekintettel mereng el rajta, amint azt érzi, hogy a látottakat nemcsak elmondani, de befogadni is lehetetlen teljes valójában. Ezt hivatottak kifejezni az albumon hallható rendkívül mozgalmas, tökéletesen izolált és önálló világot létrehozó darabok, melyek kifinomult érzékkel vegyítik a floating, a tribal és az organic ambient attribútumait. Külön kiemelném Nick Prosser bámulatos fuvolajátékát, mely varázslatos ízt visz az albumba.
Akárcsak Adrian útja, a Desert Realms sem írható le a világ összes szavával sem. Hihetetlenül mély, letisztult lélekút, barangolás az ismeretlenben, felfedezőtúra a világ legcsodásabb szegleteiben, de mindenekelőtt önmagadban.
10/10