MoeskoMusic - ambient blog

(HUN) Magyar nyelvű ambient zenei blog kritikákkal, interjúkkal, mixekkel, valamint mindenféle földi és földöntúli jóval.

(ENG) MoeskoMusic is a Hungarian ambient music blog with reviews, interviews, podcasts and many other things from behind closed eyelids.

Friss topikok

  • GTJV82: Én ezt miért csak most fedeztem fel?! :) Nagyon jó!!! (2014.05.07. 08:46) Maitreya: .74
  • GTJV82: Érdekes, nekem meg pont ilyen bealvós/álmosító hangulat jött le róla. :) Persze attól még nagyon s... (2014.05.07. 08:46) Orbit Over Luna: Transit
  • Werewolfrulez: @Moesko: Ez legyen a legnagyobb gond a világon :D (2014.04.22. 23:52) Anne Chris Bakker: Reminiscences
  • GTJV82: Ez is egy hazai album, ajánlom mindenki szíves figyelmébe: stereomantra.bandcamp.com/album/magic-... (2014.04.16. 08:45) HAZAI LOOPOK
  • pszichedeliksiheder: Még annyit fűznék hozzá amellett, hogy zseniális lemez; a World of Sleepers után ez lett volna a k... (2014.03.25. 12:55) Carbon Based Lifeforms: Twentythree

2011.02.04. 19:57

Deaf Center: Owl Splinters

Deaf Center: Owl Splinters

2011.02.04. 19:57 Moesko 4 komment

Én félek Erik K. Skodvintól. Tényleg. A zenéje alapján ez a fickó egy gonosz varázsló lehet, aki naponta sörözik és cigizik együtt az Ördöggel, majd mikor a föld színére emelkedik, jobb híján maga válik Ördöggé.

Már a szólóprojektjének a névválasztása is beszédes: a Svarte Greiner norvégul fekete folyókat jelent, az ehhez készült zenébe pedig ennek megfelelően néha akár bele is lehet fulladni egy-egy nagyobb hullám közeledtével.
Skodvint hallgatni nem egyszerű. Barokkos vagy épp minimalista hangszerelésével lassan hálózza körbe az áldozatát, majd mikor már kellőképp fogást talált rajta, lassan kezdi összeroppantani a foglyot. A hosszan elodázott kínzásból végül vagy a test vagy az idegek összeroppanása szabadít ki. Általában ilyenkor van vége a lemeznek. Ekkor lehet újra megtanulni például lélegezni.

A Deaf Center ennek az élménynek egy szofisztikáltabb változata. A valamelyest enyhébb hangnemet Otto A. Totland jelenlétének köszönhetjük, aki a nagyon elmérgesedő loopok és a harapóssá váló vonósszekció finomításáért felelős. Persze a fekete tájképet nem pompázó virágszínekkel üdíti fel, de egy-egy pöttynyi sárgával, barnával és kékkel is barátságosabb éjszakai képet fest.

Norvég duóról van szó, így a rideg hangzáson aligha csodálkozhatunk, de Totland időnkénti zongorajátéka mintha még a nap fényét is előcsalogatná néhány másodpercre. Vagy épp a Hold fényét... Nehéz megmondani, a Deaf Center ugyanis a deres hajnal, a kéklő alkonyat és a sötét éjszaka egyvelegébe repít, és a hófödte hegycsúcsok mozdulatlan képét széllökésekkel és hófúvásokkal eleveníti meg. A Skodvin csellójátéka okozta bőrkiszáradást még a leghatékonyabb norvég kézkrém sem orvosolná.

A duó 2006-ban jelentkezett először szólólemezzel (Pale Ravine). Az Owl Splinters mintegy folytatása annak, a legfőbb különbséget a korábbi konyhamódszeres hangrögzítési technika stúdióközegre való cserélése jelenti. Ezen kívül kevésbé rapszodikus összképpel van dolgunk: a Pale Ravine sokszor, de nem mindig egészséges csapongása itt az egymásra reflektáló érzelmek párbeszéde. A felütésben Skodvin borzolja az idegeinket, majd Totland csillapítja a kedélyeket. Tézis, antitézis, a New Beginning pedig a kettő szintézise: sötét, félelmetes, ugyanakkor melankolikus és érzékeny dimenzió, melyből a lemez csúcspontjába lépünk tovább. A harmadik tétel kételyek között hagyó lezárása köszön vissza a folytatásban is. Magányos fák és néma hóesés képe üdvözöl minket, meg némi szél és még kevesebb fény. Késő este vagy kora reggel, a környéken senki. A zavartalan tájban szinte észre sem vesszük az egyre komorabbá váló alaptónust, a közelgő viharfelhők fenyegetését. Jön Skodvin! Loopként működő csellófutamokkal tornádóként szippantja magába a gyanútlan hópelyheket, és mielőtt észbe kaphatnánk, el is hozza az apokalipszist. Annyi vér nincs (és én azt mondom: szerencsére nincs!) a pucájukban, hogy a sötétség egyeduralmával fejezzék be a számot (vagy akár az albumot, te jó ég...). A tornádó egyszer csak továbbáll, a hópelyhek zavartan cikáznak a levegőben, keresik a helyüket meg a társaikat. A fák zihálnak, aztán elcsendesednek. Enyhül a hangulat.

A lemez hátralevő része hasonló "kérdezz-felelek"-szellemiségben zajlik, a lezárás pedig igazán megejtő, remekül foglalja össze az előző hét szám által kirajzolt történetet, és egy szomorkás, de némiképp bizakodó zongoradallammal búcsúzik a lelkileg és testileg megcibált hallgatótól.

Gyönyörű, de fárasztó lemez, öt év után ismét.
Fárasztó, de gyönyörű lemez, öt év után ismét.
(Mindenki válassza ki a neki tetsző lezárást.)

_______________
Deaf Center @ Type

Címkék: type dark ambient kritikák 2011 drone deaf center erik k skodvin otto a totland modern classical

A bejegyzés trackback címe:

https://ambient.blog.hu/api/trackback/id/tr772992714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezerve · http://kozvetlenhangter.blogspot.com/ 2011.02.05. 19:05:24

klassz, hogy írtál róla. bennem még csak most fogalmazódik a dolog, de egyelőre kicsit csalódottnak érzem magam, főleg a Skodvin - Flare lemez után...

Ismeretlen_47371 2011.02.06. 13:54:19

Bennem pedig pont azzal kapcsolatban fogalmazódik még a dolog.

ezerve · http://kozvetlenhangter.blogspot.com 2011.02.06. 22:12:36

A Flare szerintem nagyszerű, és hosszú idő óta először mozgatott meg bennem valamit Skodvin, nem is azért, mert rossz amit csinál, csak ha a Svarte Greinert sokat hallgatja az ember, kicsit fojtogatóan monoton sűrű sötétség. Az új Deaf Center meg.. nemtudom, talán az a bajom, hogy 6 év után nem ezt vártam. Én is írok majd róla, bár még mindig nem tudom, hogyan is állok hozzá :D Mindenesetre az nagyon jót tett neki, hogy a Nils Frahm stúdiójába mentek.

Bődi Balázs 2011.10.28. 21:46:49

Az Owl Splinters egy örök remekmű, a Flare csodaszép, Erik K. Skodvin akármelyik nevén vagy formációban szerezzen zenét,nem tud középszerűt alkotni.
A legsötétebb zenéi a legszebbek,a Til Seters minden idők legnagyobb 20perce.
Igazán összeállhatna egyszer a kedvemért (azaz csak úgy) egy Clem Leek+Erik Skodvin+Greg Haines+Richard Skelton négyes,csupán egy rövidke 130perces minialbumra...