MoeskoMusic - ambient blog

(HUN) Magyar nyelvű ambient zenei blog kritikákkal, interjúkkal, mixekkel, valamint mindenféle földi és földöntúli jóval.

(ENG) MoeskoMusic is a Hungarian ambient music blog with reviews, interviews, podcasts and many other things from behind closed eyelids.

Friss topikok

  • GTJV82: Én ezt miért csak most fedeztem fel?! :) Nagyon jó!!! (2014.05.07. 08:46) Maitreya: .74
  • GTJV82: Érdekes, nekem meg pont ilyen bealvós/álmosító hangulat jött le róla. :) Persze attól még nagyon s... (2014.05.07. 08:46) Orbit Over Luna: Transit
  • Werewolfrulez: @Moesko: Ez legyen a legnagyobb gond a világon :D (2014.04.22. 23:52) Anne Chris Bakker: Reminiscences
  • GTJV82: Ez is egy hazai album, ajánlom mindenki szíves figyelmébe: stereomantra.bandcamp.com/album/magic-... (2014.04.16. 08:45) HAZAI LOOPOK
  • pszichedeliksiheder: Még annyit fűznék hozzá amellett, hogy zseniális lemez; a World of Sleepers után ez lett volna a k... (2014.03.25. 12:55) Carbon Based Lifeforms: Twentythree

2012.09.22. 08:59

MODERN CLASSICAL ÚJDONSÁGOK

MODERN CLASSICAL ÚJDONSÁGOK

2012.09.22. 08:59 Moesko 8 komment

Sophie Hutchings - Night Sky recording session.jpgItt az ősz, itt a nyugi, és itt van a kortárs klasszikus zene négy nagyágyúja: Max Richter, a Moon Ate the Dark, Richard Skelton és Sophie Hutchings.

Négy eltérő lemezt mutatok be nektek, mely egyaránt klasszikus hangszerelésben adnak zenei kíséretet a hulló falevelek és az egyre csípősebb reggelek, egyre szürkébb esték mellé. Mindegyik idei kiadvány, és mindegyik remek.



Sophie Hutchings - Night Sky.jpgSophie Hutchings: Night Sky (Preservation)

Két évvel a bemutatkozó Becalmed után újabb ékszerdobozzal lep meg minket az ausztrál zongorista. A felfokozott temperamentumú, örvénylő érzelemvilágú bemutatkozást egy sokkal kiegyensúlyozottabb, és így bizonyos értelemben könnyebben is befogadható korong követi. A Night Sky pedig már a címével és a borítóval el is mondja a lényeget: lágyabb kompozíciók építik fel lényegében ugyanazt a világot, amelyet korábban már megismerhettünk. Hutchings játéka expresszionista, de nem heveny; romantikus, de nem túláradó. A vezérhangszer - természetesen - a zongora, mely a jelenlegi tendenciákkal némileg szembehelyezkedve mindenféle manipuláció nélkül, tisztán szól mindvégig. Fontos szerepet kap továbbá a cselló és a hegedű, valamint az időnként hullócsillagként megjelenő vokálfoltok. Mégis, a Night Sky bátran nevezhető zongoraszóló-albumnak. A Becalmed még hajlamos volt a hangszeres túlburjánzásra - ennek a túltelítettségnek itt a nyomát sem érzékeljük: a csendek épp olyan fontosak, mint a melankolikus mollok. Az idei év egyik legszebb lemeze. Info.

 

Max Richter - Vivaldi - The Four Seasons Recomposed.jpegMax Richter: Vivaldi - The Four Seasons Recomposed (Universal Music Classics & Jazz)

Az év durranásának ígérkezett Max Richter legújabb projektje, melynek keretében a zenetörténelem egyik legismertebb barokk darabját vette elő, hogy megnézze, miképpen adaptálható a kortárs klasszikus zene nyelvére. A végeredmény természetesen kiváló, akárcsak a Négy évszak eredetije, az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik Richter bátortalansága is. Leszámítva a Tavasz első tételét az évszakok nem estek át különösebben jelentős módosításokon. Némileg gömbölyűbbé váltak a barokkosan éles körvonalak, itt-ott nagyobb szerepet kaptak a visszhangok, sőt állítólag még elektronikus megoldások is teret kaptak a lemezet - ez utóbbit alig érezhetjük. Richter nagyon szorosan követte Vivaldi eredeti szerzeményét, ami azt eredményezi, hogy sok helyen zavarba ejtő az azonosság, és nehéz eldönteni, az eredetit vagy Richter verzióját halljuk. Ez nem baj, mert az eredeti a mai napig gyönyörű, így gyönyörű a mostani is. De azért feszülhettek volna jobban is azok a húrok. Info.

 

Moon Ate the Dark.jpegMoon Ate the Dark: s/t (Sonic Pieces)

Megszületett az idei év prototípusa a minimalista klasszikus zene területén. A név mögött a szemtelenül fiatal (1988-as születésű) Anna Rose Carter és jóbarátja, Christopher Brett Bailey áll, akik első ízben dolgoztak együtt a kis kultkiadó, a Sonic Pieces nyári kiadványán. A Moon Ate the Dark hét, hol hosszú, hol leheletnyi darabot vonultat fel, egytől egyig pőre hangszerelésben. A zongora, illetve annak finoman jelenlevő mechanikus zörejeit Bailey elektronikus mindenféléi gazdagítják, már ha odafigyelünk rá, mert egyébként sosem merészkednek elő túlságosan. Olyan zenei világ épül fel kettejük együttműködésében, ahol a hosszan ismétlődő, hipnotikus arpeggiók nem erősödnek vagy halkulnak, csupán mutálódnak. Ennek következtében minden taktus egyformán fontos vagy épp jelentéktelen. Merész hasonlatnak tűnhet, de azért megkockáztatom: nagyon hasonlóan működik a korong, mint egyes techno kiadványok: a bonyolult dallamszerkezet helyett a repetíció kap reflektorfényt, ez esetben kiegészülve a háttérben tévelygő absztrakt ambient atmoszférával. Másképp szép, mint a fentebb tárgyalt két lemez, de a maga nemében érdekes és élvezetes korong ez is. Info.

 

Richard Skelton - Verse of Birds.jpegRichard Skelton: Verse of Birds (Corbel Stone Press)

Az erősen elmosott körvonalak mentén felépült, ambientes Landings után a Verse of Birds viszonylag szilárdabb lábakon (és ritmusokon) áll, de nem kevésbé fájdalmas a szépsége, mint elődjéé. Richard Skelton zenéje bizony kemény dió: a kérlelhetetlen vonósok egyfajta poszt-apokaliptikus víziót festenek, melyben nincs vigasz, sem pedig remény, csak az esetlegesen fellelhető és bármikor elillanható sajátos szépség. Ahogy azt Skelton kiadványaitól már megszokhattuk, a Verse of Birds is exkluzív csomagolásban kerül a hallgató kezébe, sőt ezúttal két nagylemezen keresztül facsarja az ember szívét. A vonósszekció ezúttal nem oldódik fel a saját visszhangjában, a hangzásvilág kevésbé utaztató és balzsamos. Kevesen tudnak így bánni a csellóval, talán a norvég Erik Skodvin említhető egy lapon Skelton virtuozitásával. Nehéz, de feloldhatatlan fájdalmával együtt, vagy inkább pont azért megejtően gyönyörű munka. Info.

Címkék: 2012 kritikák preservation max richter sonic pieces anna rose carter modern classical sophie hutchings richard skelton moon ate the dark corbel stone press

A bejegyzés trackback címe:

http://ambient.blog.hu/api/trackback/id/tr954795341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

theboxman 2012.09.22. 10:10:35

Nagyon foglalkoztatott engem ez a két Négy évszak együtt, a héten agyonhallgattam őket, és azt kell mondanom, hogy az eredeti ismeretében képtelen vagyok Richterét igazán jónak tartani. A kettő egymással összehasonlítva gyönyörűen kirajzolja a korai és a modern klasszikus zenék közti fájóan óriási szakadékot. "Némileg gömbölyűbbé váltak a barokkosan éles körvonalak" - ez egy remek meglátás, klasszul kifejezted, hogy mit csinált Richter. Én ezt egyszerűen lebutításnak nevezném. Ugyanakkor néhol annyira szorosan követi Vivaldit, hogy semmi értelme ennek a darabnak, máshol pedig totálisan semmitmondó, unalmas, ötlettelen. Amivel önkéntelenül is rámutat arra, hogy Vivaldi (és egyben az egész barokk) zsenialitásához képest ez a folyamatosan leegyszerűsödő, kicsit a helyét kereső, butuló modern-classical szcéna miért csak olyan, mint egy mesteri festmény alapján készített mutatós, de bénácska repró. Nyilván tisztelet 1-2 kivételnek.

theboxman 2012.09.22. 11:26:53

Ezen felbuzdulva egész délelőtt Max Richtert hallgattam, aminek fényében csak még jobban sajnálom ezt a lemezt. Sokkal egyedibb, kreatívabb tud ő lenni.

Moesko · http://ambient.blog.hu 2012.09.27. 19:24:22

A lebutítás erős szó, de az a szomorú, hogy helyenként tényleg helytálló. Többnyire viszont szerencsére csak egyszerűsít, mai zenenyelvre adaptál. Hát, ez van. Ez van most. Én nem bánom, a barokk nem áll hozzám közel, és a stilizálásnak is megvannak a maga szépségei. De, ahogy írtad is, ennél azért messzebbre is lehetett volna menni. Mondjuk barokkból tényleges, kőkemény minimal. Így tényleg csak egy Vivaldi Soft Edition. De mivel jó a hozott anyag, jó ez is. Csak kár érte-kategória.

-at- 2012.09.27. 20:13:12

Észre sem vettem, hogy más névvel szóltam hozzá...
Hát nem tudom, amit a Winged Victory For The Sullen csinál, az stilizálás, de a minőségét tekintve egészen unikum. A leegyszerűsödés egy érdekes folyamat, mert nem csak a zenében, hanem több művészeti ágnál is megfigyelhető. De ott a szövegek háttérbeszorulása, a képiség és az egyszerűbb, átláthatóbb dolgok előtérbe nyomulása, stb. Ez egy izgalmas dolog. Viszont a legtöbb ilyen előadó - erős vagy sem - számomra lebutít. Nyilván ennek rengeteg oka van, lehet szándékolt, kísérleti jellegű, de lehet a zenei oktatás, de még a fantázia vagy tehetség hiánya, és sok esetben erről van szó. És ahogy a popzenében a buta zene az buta zene, úgy ebben a szcénában sincs másként. Csak azért, mert klasszikus zenének nevezzük, még lehet olcsó. És egyre több előadónál érzem ezt.

Viszont visszakanyarodva: Richter érdekes módon szerintem pont, hogy nem a minimalista szerzőkhöz húz. Ez a lemeze sem minimalista - legfeljebb az eredetihez képest - inkább csak ötlettelen.

Moesko · http://ambient.blog.hu 2012.09.27. 20:19:37

Szerintem sem tartozik a minimalista szerzőkhöz, azt írtam, hogy minimálba elvinni Vivaldit sokkal izgibb lett volna, mint ez a kis finomhangolás.
Azért azzal is vitatkoznék, hogy csak 1-2 kivételnek jár a tisztelet. Nagyon sok tehetség van a modern classical szcénában. Tényleg nagyon sok.

-at- 2012.09.28. 15:36:11

Jó, az 1-2 kivétel tényleg túlzás. Mondjuk van kb. 10 név / formáció, akik nagyon tehetségesek (némelyik zsenális), mögöttük pedig tucatszám sorakoznak az unalmasabbnál unalmasabb hálószoba zenészek.

rakétaember 2012.10.21. 17:12:35

Sophie Hutchings szerintem ausztrál.

Moesko · http://ambient.blog.hu 2012.10.21. 18:16:24

Abszolút! Nem tudom, miért angoloztam le. Köszi, hogy szóltál! :)